Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8. szám - Hiány-lexikon A - Zs, abszolút csend - zsibongás

tán őrzés, hanem továbbgondolás. Amikor Márai azt állítja, gondold meg, csak az ember olvas, nagyon fontosat mondott ki. Olyasmit, ami Pascal fölismerésével rokon az emberről, a gondolkodó nádszálról. Ennek az embernek volna becsülete nálunk és más nemzeteknél? A műveltség koráról szólhatunk-e az ezredfordulót jellemezve?

önismeret Egyéneké és népeké. A Kárpát-medencében és a Balkánon, az óceánon innen és túl. Hermeneuta álom volna a mások általi önismeret eszméje? Kazinczy, Berzsenyi, Széchenyi, Ady, Babits magyarságképe elgondolkodtatta-e, s ha igen, mennyire mélyen, s ha nem, miért nem tévedező korunkat? Vajon a nyelvészeti, délibábos történeti eszmefuttatásokkal hazug álmokat kergető dilettánsok („hazug álmok papjai") szavai, könyvei visszhangtalanok-e? Kik kapnak több hitelt: a keserűbb, nyersen őszintébb helyzetmagyarázók, vagy az esetlegesen kedvezőtlenebb körülményekért mindig másokat okoló önjelölt „nemzetmentők"? Hányán akadnak olyanok, akik nem másban keresik önnön eredménytelenségük okait, hanem számot vetve lehetőségeikkel („érett ésszel, józanon") a saját kudarcaikból, tévútjaikból igyekeznek tanulságok levonása által megerősödve kikerülni? Az önismeret hiánya kitűnő alkalom az ellenségképzésre, a másik, a másság démonizálására, az üldözöttség, a mártírom- ság és egyben a felsőbbrendűség, a küldetésesség magatartásának kiképzésére, amely mindenben és mindenkiben, akinek más a véleménye, más a színe, más a nyelve, más a vallása, más a gondolkodásmódja, megvetendő, üldözendő, kirekesztendő, nevetségessé teendő, alsóbbrendűnek nyilvánítandó nem-személyiséget fedez föl, aki fantomizált - külső - ellenségekkel köt szövetséget egy vélt - a többnyire szemérmetlenül önös - nemzeti érdek, üdv, szebb jövő ellen. Az önismeret hiánya osztja jóra és gonoszra a világot, önmagában és hasonszőrűekben nevezve meg a jót, a világ többi részében a gonoszt, amely ellen kereszteshadjáratot kell folytatni. Az önismeret hiánya egyébként frusztráltságot leplez, félelmet, gondolattalanságot, fölkészületlenséget; s ezt palástolandó megjelenési formája az agresszivitás, a kizárólagosság, a hitvitázó frazeológia, a legalacsonyabb szinten (mivel az önismeret hiányában szenvedők kompenzáló igyekezete csak alacsony, alacsonyabb és legalacsonyabb szinten képes megnyilatkozni) durva, alpári hanghordozás, trágárság, s mindez természetesen leegyszerűsítés, rövidre zárás, „csúsztatás", miközben a jó ügy (utcai) harcosainak jelmezében jelennek meg.

tisztességgel elvégzett munka Hányszor hallani, hogy csak „mester"-rel, „iparos"-sal ne legyen dolgunk; hányán nyilatkoznak elégedetten egy házépítés, intézményátadás, lakástatarozás után; hány tételes hibajegyzék készül egy munka átvételekor? Márai Sándorra hivatkozom megint, a kassai polgárok lakásának bútorairól, berendezéséről ír, amiként a polgárgondolat, polgártudat, polgári életforma külső alakzatban jelenik meg. Aztán a céhekről, ahová remekkel lehetett bejutni. Fölösleges nosztalgiázni: mindössze arról van szó, hogy ki-ki a maga munkaterületén nem érez annyi felelősséget az iránt, amit elvégeznie kellene, hogy az minőséget képviseljen, amelynek tartósság (és használhatóság) a jellemzője. A könnyen, odavetve, felületesen, gondatlanul átadott, befejezettnek nyilvánított munka miatt a hanyag „mester" nem érez lelkiismeret-furdalást, nem bántja, hogy esetleg híre csorbul, nem érdekli, mi marad utána. Hiszen jó darabig uralkodott a mennyiségi szempont, szorult a háttérbe a minőségi. A kiszolgáltatott megrendelőnek nem volt panaszával hová fordulnia, az ügyeskedés, a mások becsapása érdemként könyveltetett el (az ige állhatna jelen időben is). A becsület, a tisztesség hiánycikké lett, a pontosság, a megbízhatóság nem kevésbé. Azaz, a polgári erényekben szűkölködik a

36