Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8. szám - Hiány-lexikon A - Zs, abszolút csend - zsibongás

Igen, a huszadik század szinte tudatosan, de mindenképpen elvadult kegyetlenséggel támadott mindenre, ami az emberi méltóság tudatáról és erkölcséről árulkodott. Jóformán szadista dühvei próbálta elpusztítani az emberi személyek és közösségek méltóságát, identitását, erkölcsi tartását: mindennek legvégletesebb két példája (két pokoli diktatúra végső kinövéseként) Auschwitz és a Gulág. Valójában az a csodálatra méltó, hogy a zsarnokságok végső (valóban végső?) alkonya után, a 20. század végén emberi méltóság még egyáltalán létezett. Köszönhető ez azoknak a nyugati nemzeteknek, amelyek minden körülmények között fenn tudták tartani ezt a fogalmat (ámbár a gyarmatokon ők is bűnöket követtek el ellene!), s azoknak a közép-európai nemzeteknek, amelyek időről időre forradalmi úton nyilvánították ki, valósággal a zsarnok arcába vágva igazságukat, miszerint az emberi méltóság igenis létezik: 1953 Berlinjére, 1956 Poznanjára és Budapestjére, 1968 Prágájára, 1981 Gdanskjára gondolok.

A közép-európai történelmi átalakulások következtében sokan (magam is) az emberi méltóság látványos feltámadását és igazolását, mondhatnám így is: „rehabilitációját" várták. Szomorúan kell mondanom: súlyos csalódásokat kellett átélnünk ebben a vonatkozásban is. Hadd maradjak most csupán a magyar valóság keretei között: a közélet színterein (sajnos, ez vonatkozik az irodalmi életre is) teljesen ésszerűtlen gyűlöletrohamokkal találkozunk, késnek a megfontolt szociális, egészségügyi, kulturális reformok, a magyarországi társadalom egyharmada tengődik nyomorúságos körülmények között, és nem is tudom, hány tucat hajléktalan fagyott halálra a budapesti télben. Egy társadalomnak, amely közönyösen elnéz az emberi elesettség és nyomorúság fölött, nincsenek hiteles képzetei a maga méltóságáról. Igen: a 20. század, a közép- és kelet-európai régióban és persze még a nagyvilág számos helyén (Afrikában, Dél-Amerikában, Dél-Kelet-Ázsiában) szinte felszámolta az emberi méltóság fogalmát (már, ha a „harmadik" világban egyáltalán létezett ilyen fogalom!), és a történelmi korforduló egyelőre nem állította igazán helyre ezt a fogalmat. Ezért kell a „hiánylexikonban" számon tartani. Pomogáts Béla

erdélyi magyar irodalmi (köz)élet Ebből valamivel több van, mint a pénzből, ám messze kevesebb, mint 1989 decemberéig volt. Ugye furcsa ellentmondás, hiszen ma senki nem tiltja a Romániában vagy akár Románián kívül élő magyar írók romániai összejöveteleit, van is elég koszorúzás, emléktábla-, sőt szoboravatás, évfordulós emlékezés. Irodalmi élet jóval kevésbé. (Van persze drága utazásokhoz kötött magyarországi irodalmi élet, amelynek részesei lehetünk - és ez jó.) Néhány emlék, a régmúlt időkből. A XX. század eleji és a két világháború közti szakaszt érintően, a „békebeli" kávéházakra vonatkozóan csak a mások emlékeit idézhetném: így a kolozsvári New York kávéházat, ahol Ady is megfordult, s a később itt fungáló „duma-postát", amelynek íróújságíró körében Kós Károly ugyanúgy otthon volt, mint Gaál Gábor. Kántor Lajos

erőszakmentesség A nem-ártás, az ahimsza elve. Az indiai vallások alapvető törvénye. A véráldozatok elleni tiltakozásból alakult ki, majd kiterjedt a halálbüntetések ellenzésére, a buddhista vallásban a háború tiltására is. Ez alapvetően Krisztus és például Assisi Szent Ferenc, Tolsztoj Leó, Albert Schweitzer, Gandhi tanítása. Sokan kiterjesztik ezt az —et az ember mellett a többi élőlényre, bolygónk egész élővilágára, a folyókra, a hegyekre, erdőkre stb. is. György Lajos

32