Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Hiány-lexikon A - Zs, abszolút csend - zsibongás
nek. A walkmanjükben üvöltő zene hangszigetelő funkciót tölt be, mondják. A hangfalakból dübörgő monotónia - állítják - nem zavaró tényező, épp ellenkezőleg, általa képződik meg az ő külön világuk. De nemcsak az övék. Hányán vagyunk a háttérzenélés, háttérrádiózás, háttértelevíziózás rabjai! Szól a gépi hang, s csak azért, hogy elfedjük a bennünk, körülöttünk keletkezett űrt. A magány riadalmát. Hovatovább érzéketlenek leszünk tehát azokra a csak valódi nagy —ekben észlelhető finom moccanásokra, apró zörejekre, halk neszekre, amelyeket a természet produkál. A füredi parton kesergő költő ma nem írhatna verset a tihanyi Ekhóhoz. Babits soraihoz sem találunk mai párhuzamokat az életünkből („csend, csak a fecske csicserg"). Szabó Lőrinc tollán vajon ma megszülethetnék-e a Tücsökzene? Weöres Sándorén a Csend („A félig nyitott ablakon/ behajol a szél a szobába,/ a világűr csendje, magánya.// A bútor szögletétől/ a légi fellegekig/ s az égi csillagokig/ a csend vonulása lakik.")? Egyre ismeretlenebb a „béke csöndje", „csönd békéje" (Weöres: Dob és tánc). Lakásunk ugyan sokáig az alkotói nyugalom szigete volt. Mióta kicserélődtek szomszédaink, hiába húzódtunk a zajos központoktól távolra, odavan a békénk. A Sörgyári capriccio Pepin bácsijának hangereje üde színfolt ahhoz a fülszaggató szakadatlan indulathullámzáshoz képest, amely kora reggeltől késő éjszakáig felülről ér el bennünket. Alattunk pedig mintha non stop diszkót rendeztek volna be. Remegnek a falak! Reszketnek a csövek! Hová meneküljünk? Tavasztól őszig a közeli s távoli vízpartokon is a mesterségesen keltett hangorkán rezegteti a fák levelét, nem a szellő. De elveszett a hegyek, erdők ~je is. A kopár sziklákig, a csúcsokig bőgetik terepjáró motorjaikat a fékezhetetlen és megregulázhatatlan - ám jobb sorsra érdemes - kamaszok. Tudjuk, a zaj épp olyan környezetszennyező elem, mint a vegyszerek, a nehézfémek, a sugárzó anyagok, a háztartási szemét. Épp annyira veszélyes egészségünkre. Éppúgy megbetegíthet. Mégis tétlenek vagyunk. Tűrünk. Tompán hallgatunk. Vagy még nagyobb zajt csapunk magunk is. -* abszolút csend, -» csend I-II. Dobozi Eszter csősz Apáink még ismerték a mezőőrt, a hegyőrt és a parkőrt, akik naphosszat a szántót, a szőlővel beültetett hegyoldalt és a nagyvárosi sétányokat járták, s a gazdák javait, a polgárok békés felüdülését vigyázták. Függetlenek, megvesztegethetetlenek, és köztiszteletnek örvendő emberek voltak, igaz, nem az útonállók, orvgazdák és rendbontók körében. Velük ellentétben kevésbé jó emlékeket őrzünk az erkölcscsőszről, aki néhány száz éve még éppoly hivatalos és megvesztegethetetlen személy volt, akár fent nevezett kollégái; később mintha egyre többen irigyelték volna meg ezt a posztot, s vállalták fizetség nélkül is, hogy törvényt üljenek mások felett: az ilyenekre szokás mondani: más szemében a szálkát, sajátjában a gerendát sem veszi észre Bálint Péter D dajka A szüfrazsettek elérték, hogy az emancipáció révén a nők is munkába állhatták képességeiket kibontakoztatni, ám annyit mégsem keresnek, hogy a gyermekek nevelését egy megbízható, szívjó dajkára, dadusra bízzák, aki bölcsődalt énekelne, népmesét mondana, a helyes táplálkozásra és magaviseletre szoktatná védenceit, s ha valamiben hibázik, nem traktálná dajkamesével a szülőket, mint mostanában szoktak bennünket a politikusaink. Bálint Péter 25
