Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 6. szám - Fekete J. József: Kisebbségben a regényben

ered a nyomába, se nem a működtetőit vizsgálja, hanem a működés következményeit veszi lajstromba, sorsgalériát állít kalauzul a szocialista nómenklatúra hallgatag történetének irányába.

„Mesterember nem bír sokáig meglenni a műhelye nélkül" - olvassuk a regényben, s tudjuk, ismét vallomással találkoztunk. Az írónak a francia író-elődökre, mesterekre vonatkozó hivatkozásai a konfesszió nyelvi modelljén belül azonban meg-megzökkentik a történetmondás fonalát; mégis, a meg nem nevezett, Debrecen közelében fekvő kisváros paraszti és polgári hagyományaival szembeállított személyes erudíciós többlete arányosan villan föl, amikor a klasszikus műveltségre való visszautalás révén az élőbeszéd stilizálásával idézi meg azokat az időket, midőn a nyelvi kommunikáció nem csupán a megértést és a megértetést szolgálta, hanem az árnyalt, a választékos önkifejezést is jelentette, amelyből kristályhangon csendül vissza tudás, ismeret, tehetség.

Debrecen, az előkelő város, díszes épületeivel, aszfaltutaival, gázvilágításával, élénk üzleti életével, gőz- és lóvasútjával már múlt század végén is az Alföld létbirodalma jelentős toposzának számított, amely egyfelől a keresztyénség szellemiségének adott továbbéltető otthont, és ez határozta meg kulturális miliőjét, másfelől pedig a közép-kelet-európai polgári hagyományokat is magába integrálta. Ezen túl, a környező kistelepülések paraszt-kultúrája is beszivárgott a városba, aminek révén egészséges ozmózis alakult ki az európai hagyományokra, a paraszti tradícióra és a vallásgyakorlás meghatározó szerepére épülő cívis és a rurális életforma között. Az új világrend és helytartói erre az olajozottan működő, etikailag megalapozott, erkölcsösen gyümölcsöző, közép-kelet-európai polgári képződményre is lecsaptak, mint mindenre, ami polgári és nem anyagelvű, hogy javait és előnyeit magukénak tudhassák, hibáikat, tévedéseiket és mulasztásaikat rá hárítsák, a keresztyénség össze- és megtartó erejét - annak kigyomlálásával - egy új kollektivizmus eszméjével behelyettesítsék. Ekkor kezdett más nyelven beszélni a világ: a proletárdiktatúra szakszótára kivetette magából úgy a polgár, mint a paraszt beszédmódját, az új idióma nem ismerte saját többes számát sem, hiszen kényes volt az ilyen fogalmak használata. (A szó többes alakján: idiomatá-n a katolikus dogmatikában Jézus Krisztus isteni és emberi természetének tulajdonságait értik.) Aki ezt a nyelvet nem beszéli, függetlenül, hogy a hatalom nyelvét gyakorlók számszerűen kevesebben vannak, mégis maga marad kisebbségben. És a kisebbségi ember mindig idegen, hontalan, gyenge, a gyengébbet pedig mindig gyűlölik a hatalmasok. Ráadásul, paradox módon félnek tőle, ezért agresszívak vele szemben.

A vallomástevő monológjában - a monológ jellegzetesen kisebbségi műfaj, a meg nem hallgatottak, a párbeszédre nem érdemesítettek helyzetdala - magánszférájára utalván nem titkolja, hogy nem a megnevezetten alföldi városkát tartja világbeli otthonának; attól a pesti albérlet is belakhatóbbnak tűnik, ha már nem lehet Párizs polgára, ahol elevenen élnek azok a tradíciók, amelyektől őt születésétől kezdve megfosztották; ugyanis a művészi hajlammal megvert és a nagyvilági bohémség irányába vonzódó elbeszélőben a fővárosi körülmények valamelyest mégis kompenzálták a Szajna-partra épült szellemi környezet hiányát. A francia kultúra és művészet iránti vonzódás folytonosan átüt a regény szövetén, s az segíti a regény tárgyával szembeni látszólagos távolságtartást s a kívülállás illúziójának megteremtését. A történetek regénnyé komponálásának alkotói kételyeiről egyébként, ha áttételesen is, de magára is vonatkoztathatóan számol be a szerző: „Mármost ki tudja, hogy törvényszerű-e ez is egy »mesemondó« életében, vagyishogy amíg természetes közegében, amúgy öntudatlanul és ösztönösen mesél, megzabolázhatatlan képzeletére és saját kútfőjére hagyatkozva, mit sem törődve avval, hogy mások örömére is szolgál-e, avagy csak magának okoz gyönyörűséget, addig elementáris erővel ömlik belőle a mondanivaló, ám amint arról győzködik, hogy vérbeli mesélő, s rámutatnak arra, miben is rejlik az erőssége, egyszerre elbizonytalanodik, »gondolkozni« kezd azon, amit csinál, kicsit

48