Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 6. szám - Bombitz Attila: Azután (Széljegyzetek a kilencvenes évek magyar regényirodalmához)

az ellenszegülés a fantázia mellékhajóján kegyetlenebből valós képeket generál a valóságnál is. A költői ún. elhivatottság „üzenetszerű" újraírásának kísérlete azért jelentős tett, mert miközben a kilencvenes évek magyar irodalma az ideológiamentességen felbuzdulva erős esztétizálódáson és elméleti gyorskurzuson ment keresztül, addig az ún. kulturális emlékezet diskurzusai az elmúlt rendszerfüggőséget tematizálván is csupán naivan mesei és anekdotikus történeteket állítottak elő, melyek poétikájukból következően a történeti tapasztalatok gyors és illegitim felejthetőségéhez járulnak hozzá. És akkor újra elő kellene venni ez ügyben Baka István Beavatások (1991) című kisregénygyűjteményét, nem csak azért, hogy előkép gyanánt nevezzük meg a múltjelen galambjait vámpírokként, de azért is, hogy e Parti Nagy-és/vagy Kukorelly-féle posztmitológia lírai apparátusára nagyobb távlatokban gondolhassunk.

Nem hiszem, hogy bármiféle konklúziót igényelne ez a széljegyzetgyűjtemény. Azt azonban szeretném még elmondani, hogy pl. a németnyelvű irodalom történeti-poétikai értelemben kísértetiesen ismétli magát. A 2002-es esztendőt Günter Grass és Peter Handke egy-egy újabb „nagy" alkotása fémjelzi. Túl vágyunk már jónéhány csalódáson mindkét nagyszerű szerzőt illetően. De még mindig ők azok, akik tudják, mi az, hogy regény, és mit mondhat még el a regény. Grass, úgy tűnik, visszaszáll a német történelem veszedelmes éveibe, s „történelmi regényt" ír (Im Krebsgang). Handke, úgy tűnik, visszaszáll a regény hőskorába, s mancha-i falujából írja meg a kontemplativ pikareszkregény, a regény időtlen-történetietlen változatát (Der Bildverlust). Nem lebecsülendő életműteljesítmények egymástól merőben eltérő regényválaszai az ezredfordulón. Mondjuk, valami ilyesféle párbeszédre vágynék a magyar regényt illetően. Ezt a szöveget addig amúgy sem lehet zártnak tekinteni, míg a minden szóbeszéd ellenére mindvégig jelen levő másik '86-os magyar korszakfordító szerző is oda nem írja utáni regénye fölé a nevét.

35