Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 6. szám - Benyovszky Krisztián: Kártya és térkép (Regényes közép-európai történetek)
legtitkoltabb csodálatának, amelyek látszólag ismeretlenek: Pozzi énekesnő és ellentéte, a zsidó Izsák"(168.). A regény két kulcsszereplőjének első, a körülményeket tekintve meglehetősen szokatlan, bizarr találkozásáról van szó. Abeles Izsák hagyományos, kopottas zsidó öltözékébén épp az Esterházy-kastély szúrós sövényén próbálja magát átverekedni, amikor szembetalálkozik a kora reggeli sétáját végző fiatal és bájos olasz operaénekesnővel, Cornelia Pozzival. Az erdőben töltött éjszakát követően eléggé gyűrött, izzadó, paje- szos fiatalember láttán az énekesnő inkább meghökken, mintsem megijed, ezért sem riasztja az őrséget, s helyette inkább segít a riadt tekintetű, de udvariasan válaszolgató Abelesnek bejutni a kastélyba. Teszi ezt annak ellenére, hogy a fiú mentségként előadott magyarázata alig hihető: nagybátyja megegyezett a gróf bizalmasának számító főszolgabíróval, Rahierrel, hogy őt, egyelőre szolgaként, alkalmazza a kastélyban. Mivel Raiher elutazott, nem volt bátorsága, hogy zsidó létére a főkapun lépjen be, ezért választotta a park bekerítetlen erdős részét. A sövény átlépése szimbolikus értékű, hisz egy olyan határ áthágásáról van szó, amely a korra jellemző, előítéletektől terhelt megbélyegzettség állapotát teszi fizikailag is érzékelhetővé. A korban, tehát Mária Terézia uralkodásának utolsó évtizedében szinte elképzelhetetlen volt, hogy egy zsidó az arisztokrácia legmagasabb köreit kiszolgáló személyzet tagjává váljon, illetve, hogy, ne adj' isten, ettől még magasabb pozíció elnyerésére is valós esélye legyen. Nagy vakmerőségre vall tehát Rahier részéről, hogy felveszi Abeles Izsákot Esterházy Miklós fényűző kastélyába, és elhatározza, hogy mintalakájt farag belőle. Tart az esetleges ellenvetésektől és rosszallásoktól, a kíváncsisága azonban erősebbnek bizonyul, és kockáztat - akárcsak Pozzi. Nemcsak szigorú módszerességének, hanem a fiú konok természetének és olthatatlan becsvágyának is köszönhető, hogy próbálkozása a várakozásokat is felülmúva sikerül: Abeles az operatársulat intendánsává küzdi fel magát. Igaz, ennek a felemelkedésnek ára van: lépésről lépésre kell lemondania mindarról, ami személyiségének addigi formálásában meghatározó szerepet játszott, röviden: le kell vetkeznie zsidóságát. Amikor elfogadja Cornelia Pozzi invitálását, s követi őt a musikhausba, nemcsak fizikailag, hanem lelkileg és szellemileg is távolodóban van a tradíciótól. Először csak ruháitól és szőrzetétől kell megválnia, később már a vallásától is: a karrierje érdekében konvertálni kénytelen. Ez a folyamat persze nem megy belső tusakodások nélkül, Izsák azon vágya ellenben, hogy származását meghazudtolva bizonyítson és helytálljon, átlendíti minden lelkiismereti válságon. Ennyiben tehát az Esterházy lakája beavatási regény. Az olasz operaénekesnő helyzete teljesen más. Egy híres énekestársulat tehetséges tagjáról van szó, aki egyaránt közkedvelt és ünnepelt a zenészek és a nagyrészt nemesekből álló közönség körében, nem csupán hamvas szépsége, hanem főleg tehetsége okán. Merészséggel párosuló kíváncsisága azonban kiemeli őt ebből a társaságból. Olyan lépésre ragadtatja ugyanis magát, ami a kor emberei szemében különccé avatja őt. Természetének ez az oldala nemcsak Abelessel való bánásmódjában nyilvánul meg, hanem abban is, hogy Lobkowicz úr elhíresült, rabszolgából lett exotikus komornyikjának, a kreol Solimának a kedvéért otthagyja az Esterházy-udvart és Magyarországot. Két összemérhetetlen világ, két széttartó életsors keresztezi tehát egymást Izsák és Cornelia véletlen találkozásában. Ahogy az idézetben is szerepel, egy játék részesei ők, egy előre megírt forgatókönyv szerint zajló társadalmi/társasági játéké. Mindeketten azonban, s ez bennük a közös, igyekeznek kitágítani a közmegegyezés szabta szigorú határokat. Milyen az a világ, amelyben így megfér egymás melett az idegen, a másság iránti gyűlölet a csodálattal? A történet ideje, ahogy ezt a regény egyik kritikusa, Peter Zajac megfogalmazta, „a mélyen érzelmi barokk és a racionális felvilágosodás"10 közötti rokokó kora, egy viszonylag rövid ideig tartó, átmeneti periódus, melynek önfeledt játékosságára, miniatürizált bájára, finomkodó gesztusaira az őt követő történelmi események vetnek árnyékot. Nagyjából a 11
