Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 1. szám - Tandori Dezső: Pozi- és nega- tévutak (esszénovella)

bukmékereknek, amikor pár favorit, s némelyik 3-as, 4-es pénzzel, majd mégis jön. Ha fordítva csinálod, vagy más egyéb mód, bánni fogod végül. Hanem hát most, ahogy azt mondani szokás, nem erről lenne szó. A lófogadást végső soron jelentősebb vesztés nélkül lebonyolítottam. Sok éves tapasztalatom: józanul is „be lehet rúgni", nagyon is, és a fogadás ittasan sincs eleve kudarcra ítélve. Itt is min­den csak úgy van, ahogy a végén van; derűs közönnyel gondolsz vissza ki nem használt „zseniális pillanataidra", a csekély vesztés nem fáj. VIII Ne feledjük címünket: ezek mind pozi- vagy negatévutak, ismétlem, tévutak, ezt bele kell érteni és gondolni, nem lehet csak úgy, hajrá-bele olvasni, hát igen, első délutánomon térkép nélkül is, valami megérzés alapján, meg hát naná, ez nem túl bonyolult feladat, igyekeztem elébb Gersthof, aztán Alsó-Döbling felé. Csak úgy mondom. A kék füzetre rátérve pedig: első bejegyzésem ez (aztán folytatódik a dolog): ó, 15-e van, egy Alíz-halál-évforduló. (Totyi előtti Főmadarunk volt Aliz, ha lehet ezt így mondani; jó 12 évet élt, sérülten kaptuk, megmentettük, sánta maradt, végig kalitkában élt, rajongott értem, órákat álltm a „lakhelye" előtt, kezem bedugva a kis rácsajtón, ő beleült tenyerembe, firgett-forgott, nézett rám, így evett-ivott stb. Szélütést kaphatott 1996. aug. 15-én, felháborodva nyugtázta - verébtulajdonság! -, másnapra halott volt. Akkor 4 hónapig nem ittam, így könny nélkül vettem ha­lálát, de... no, de mindenre nem térhetek ki.) Felírtam pár nevet, barátaimét, feleségemét: ki mit gondol az én utazás-ellenes- ségemről, „e Bécsem dolgáról". Őket minősíti? (17) Engem? (2./) Az emberi viszo­nyokat? (3./) Mert ezt is mind pontokba foglaltam. - Végre ingujjasan, sapka nél­kül! - Végre a lófogadás lenullázódott bennem! - Untam a várost, azzal szórakoz­tam, hogy nem iszom. De nem kínomban untam bármit is. - A lövi: túl konkrét (is). S annyi mindent lehet gondolni róla, annyi a tévképzet. Szent ég, minek néz­tek engem miatta. - News: osztrák polit. és pletyk. hetilap. Nyúz. A híreivel. Nyúznak minket a hírekkel, nyúzzák a híreket. Csak a halott hír jó hír!! - Bor, ná­lunk (M.o.). Ez is el lön rontva. Nem sajnálhatom le, aki iszik, ó nem. Vidoran el­haladok ivóhelyeim előtt. De megvetem, hogy a drágult bor rossz maradt stb. még mindig sokkal olcsóbb a talponállókban stb., mint Bécsben itt. - Rohadt glo­bális parancs, erőltetés az „egészséges életmód"! Véletlen, hogy nekem pár egész­ségtelen dolog tényleg nem kell. De: Kafka: Ehezőművész. Ide (oda) vezet(ett) a konzekvencia. „Járj konzekvenciaterembe!" A News (is) foglalkozik egy állítólag betegesen lesoványodott (soványkort is elszen­vedett) énekesnővel. Abszurdum! Reklám inkább ez. Na ja, az énekesnő életének lé­nyege a szereplés, a feltűnés. De alig milliméterekkel „teltebb" hölgyeket természetesleg vesznek. (Manökenek, fotólédik.) Akkor mi ez? A világ ítéletei! - Mind­egy, sapkában, sapka nélkül. Estére verítékeztem a fáradtságtól, nyűttségtől. A sapka jól felfogja, nem vitás. De nem mmdegy ez is? - A kedv halála, ez van velem! Magánügyosztályom: Emmá nyóc! 46

Next

/
Thumbnails
Contents