Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 5. szám - Novotny Tihamér: „Rosszban, jóban…” (A MAMŰ, azaz a MA születő MŰ-vek Társaság kiállításának megnyitója a Kecskeméti Képtárban)

Novotny Tihamér

„Rosszban, jóban..."

(A MAMŰ, azaz a MA születő MŰ-vek Társaság kiállításának megnyitója a Kecskeméti Képtárban)

Az utóbbi időben egyre inkább azon kapom magamat, hogy a meghívók sokasága közül, amelyek nap mint nap a kezem ügyébe kerülnek, csak azok keltik fel a figyelmemet, csak azok foglalkoztatnak, amelyek egyértelműen és tényszerűen, minden hamisítás, modernkedő cicoma, számítógépes sallang és félrevezető szándék nélkül tálalják elém reális kínálatukat. Mert rengeteg a kiállítás manapság, lazításra semmi esélye az embernek, legfeljebb azoknak, akik a tunyaság és lustaság talán egy kicsit szodómiái, talán egy kicsit gomorrai, ámde megbocsáthatatlan bűnével incselkednek a mai jelenben. De zárójelben mindjárt valljuk be azt is magunknak, hogy a homlokunkra andalító édes csókot könnyen dobó antimúzsa kényelmet ígérő igézete valamilyen oknál fogva sokunk érdeklődését és tettre készségét megkísérti manapság... Szóval, csak azokat a meghívókat veszem észre vagy azokat tanulmányozom figyelmesebben, amelyek ráutaló jelrendszerükkel már a kiállítás megtekintése előtt előre bevonnak a vizuális esemény feltételezett gondolatkörébe és szellemiségébe, vagy amelyek, legalábbis a mondanivalójukat tekintve, egy előre eltervezettnek tűnő, előre kialakítódnak látszó közösségi szemléletre, prekon- cepcionált világértelmezésre és életérzésre utalnak. Egy ilyen jellegű képi világ megfogalmazódása, várhatóan egy egész kiállítótér alanyi sokaságának univerzális értelmű, titkos sajátja. Valószínűleg most is egy ilyen meghívót tartok a kezemben, amely a MAMŰ Társaság „Rosszban, jóban..." című kiállítására szól: Kecskeméti Képtár (Cifrapalota) helymegjelöléssel és 2001. december 18-tól - 2002. január 28-ig tartó időzítéssel. Azonban még mielőtt konkrétabban rátérnék a meghívó elemzésére, meg kell jegyeznem, hiszen ez itt egy rendkívül kézenfekvő, hasznos észrevétel és emlékkép, hogy néhány évvel ezelőtt Balogh Csaba (mamű-tag) már meglehetős iróniával, tehát egy „igenbe rejtett nemmel" és éppen ezért a nyomtatványáradat sokaságából fakadó értelmezés és gondolatmenet jelentéskioltó tulajdonságának a megragadásával és abszurddá tételével egy új jelentéstartalmat, hogy ne mondjuk, jelentéstöbbletet létrehozó módszerrel nyúlt a meghívók gerjesztette problémához. Tudniillik Balogh azzal a „leminősítő" gesztusával, hogy a MAMŰ Pince belső termének aljzatára mérnöki pontossággal bemért és talpára ál- lítgatott több száz üres műanyagpohár raszterébe a kiállítását megelőző fél év körülbelüli terméséből éppen ugyanannyi meghívót dugdosott, mint amennyi egyen-űrmérték tároló pontot ugyanott létrehozott: a különbözőségeket mellőzte, a sokaságot pedig kiemelte. A mennyiségi növekedés azonban csak abban a kivételes esetben vezethet minőségi ugráshoz, amennyiben a szabad vegyértékkel rendelkező építő részek önmagukban is értékesek. Ily módon Balogh ügyesen irányította vissza figyelmünket a sokról a tartalmas egyediségre. Mert minden egyes kiürített borospohár mögött vagy ugyanolyan fajsúlyú tartalomnak, vagy külön-külön egy-egy sajátos, különös világnak kell lennie. Természetesen ebben a saját bőrünkön megtapasztalható tesztben egy bizonyos hibaszázalék, úgymond értékelhetetlenség még megengedhető, de ami már létrontó megnyilvánulás, azt jobb messze elkerülni. (Megjegyzem, a mű rekonstruált, szerényebb változata újra látható a kiállítótér emeleti részében.)

De mi a létrontás az életben és mi a művészetben? Véleményem szerint itt is, ott is ugyanaz: a hitetlenség eluralkodása a szívekben, lelkekben és fejekben. És ki a létrontó? Aki itt is, ott is a népfelség elvére hivatkozva másokon élősködik, hamisan esküszik vagy erőszakosan ítélkezik. Talán ezért szeretjük mi, alkotó emberek a következő kiszólást oly gyakran hallani: „a művészetben nincs demokrácia", mert annak lényegi természete a filozófiai gondolkodásformákhoz vagy a valláséhoz hasonlítható, azaz: az idő távlatában nagy rendszerekben és magasabb szempontokat figyelembe véve érez és gondolkodik. De miről is szól ez a meghívó, amelynek ürügyén az előbb elkalandoztam?

Nekem először is arról, hogy Elekes Károlynak (szintén mamű-tag), akinek ugyanúgy sok köze lehetett a grafikai ötlethez, mint a kiviteleztetéshez, jó napja volt! Merthogy én elsősorban az ő szellemét gyanítom e munka hátterében (bár számítógépes partnere bizonyára akadhatott neki).

114