Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 4. szám - Pomogáts Béla: „Mikor a rózsák nyílni kezdtek” (1956 az irodalom emlékezetében)

A magyar líra fiatalabb - 1956-ban még diák vagy gyermekkorú - nemzedékeinek érzés­világát fejezték ki Petri György és Nagy Gáspár költeményei. Petri György, a hazai szamizdat-irodalom bizonyára leginkább jelentékeny költője tizenhárom éves volt a forra­dalom idején, és később, amikor már lemondott arról, hogy versei hivatalos nyilvánossá­got kapjanak, versek egész sorában idézte fel a forradalom és a kivégzett miniszterelnök: Nagy Imre emlékét. A kis októberi forradalom 24. évfordulójára, Karácsony 56, A 301-es parcelláról, valamint Nagy Imréről című verseiben szikár szavakkal, a forradalom eltipróit tá­madó szarkazmussal és hőseit idéző szeretettel beszélt ötvenhat szellemi és erkölcsi örök­ségéről. Nagy Imre emlékének áldozó versét a következőkkel zárta le: emlékeznünk szabad a vonakodó, sértett, tétova férfira, akibe mégis fölszivároghatott düh, káprázat, országos vakremény, mikor arra ébredt a város: lövik szét. Végül Nagy Gáspár ugyancsak gyermekként: kilencévesen élte át a forradalom esemé­nyeit. Öröknyár: elmúltam 9 éves című nagy politikai vihart kavaró versében (1984 októberé­ben) félreérthetetlenül utalt Nagy Imre vértanú-halálára, 1986-ban közreadott és politikai retorziókkal járó A fiú naplójából című versében pedig a forradalom emléke körül gerjesz­tett hivatalos hazugságokat utasította el, azokat a hazugságokat, amelyek ötvenhat emlé­kének besározásával próbálták (nem is egészen hatástalanul) kitörölni a nemzet emlékeze­téből a forradalom eseményeit és eszményeit: ...és a csillagos estben ott susog immár harminc évgyűrűjével a drága júdásfa: ezüstnyár rezeg susog a homály követeinek útján s kitünteti őket lehulló ezüst-tallérokkal érdemeik szerint illőn... ...és ha jön a nyüszítve támadó gyávaság a rémület hókuszpókusza? - akkor eljönnek ablakod alá a szegényes alkuvások vénei-ifjai mint mindenre elszánt hittérítők s beárad a dögszag: a teletömött gyomor békessége meg az ígéretekkel megtelt szemek tócsafénye és fénytelen homálya... Ötvenhat feltámadása A történelem végül elhozta az ötvenhatos forradalom szépirodalmi ábrázolásának sza­badságát is. A nyolcvanas évek második felében, midőn elsőnek éppen Magyarországon bekövetkezett a szellemi és politikai erjedés, és leomlottak a cenzúrának azok a korábban oly szilárdnak tűnő bástyái, amelyek az úgynevezett „három T-s" művelődéspolitikai szer­kezetet rákényszerítették a szellemi életre, természetes módon kezdődött meg a magyar forradalom történelmileg is hitelesebb ábrázolása, az, aminek igazából közvetlenül 1956 után kellett volna megkezdődnie. Lassanként bekövetkezett az ötvenhatos események 101

Next

/
Thumbnails
Contents