Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 4. szám - Pomogáts Béla: „Mikor a rózsák nyílni kezdtek” (1956 az irodalom emlékezetében)

kus tálalásban, ugyanakkor élesen megkülönböztetve magát a különböző propaganda-iratok kincstári szemléletétől. Ez volt az első regény, legalábbis tudtommal, amely ezt a szót: „ellenforradalom", nem is írta le. Hozzá kell tennünk ehhez azt, hogy Moldova, sajnos, később megváltoztatta a forradalommal kapcsolatos álláspontját. Tanulságos tény, hogy Malom a pokolban című ötvenhatos regénye első változatában, 1958-ból vagy 1959-ből, még igent mondott a forradalomra, aztán tíz év múltán, amikor megjelent, ez a regény már „ellenforradalmi" felkelésként mutatta be az eseményeket. Ebben az átalakulásban, állítólag, Kardos Györgynek, a Magvető igazgatójának volt szerepe. Az imént említett személytelenebb, szenvedélytelenebb irodalmiságnak volt talán az utolsó példája Galgóczi Erzsébet Közös bűn című regénye 1976-ban, amely részben ugyancsak az ötvenhatos eseményeket ábrázolta. Ugyanakkor talán megnyitott egy új korszakot is. A közvetlenül a forradalom után születő irodalomban egészen különös helyet foglalnak el Déry Tibor akkori művei. Közismert, hogy Dérynék milyen kimagasló szerepe volt a magyar irodalom szabadság- harcában 1953 és 1956 között, nevezetesen, milyen szerepe volt a forradalom szellemi előkészítésében, a Petőfi Körben és az írószövetségben, milyen szerepet töltött be a forradalom napjaiban és az írószövetség nevezetes utolsó közgyűlésén, midőn bátran kiállt az események „forradalomként" történő minősítése mellett. Mint a hírneves szovjet író, Solohov egy rágalmára válaszolva mondotta: „Az igazságra való törekvése, az igazság fáradhatatlan kutatása az író legnehezebb hagyománya. Kérdem Solohovtól, vajon nem gondolt-e arra, hogy más oka is lehet annak, ha a magyar írók bátorsága nem vonult hadba az ellenforradalom ellen? Talán egyszerűen az, hogy nem volt ellenforradalom. Ellen- forradalom abban az értelemben, ahogy a hivatalos politika megfogalmazta és átminősíti az október 23-án kezdődött népi forradalom jellegét. Senki nem vitatja ebben az országban, hogy volt, aki kihasználta, volt, aki visszaélt a forradalommal, s hogy külföldön is, belföldön is akadtak, akik a maguk üzleteit kötögették a népfelkelés cégére alatt. De az árnak irányát vajon a szenny szabja-e meg, amelyet magával sodor?" Köztudomású az is, hogy Déryt az elsők között hurcolta el a karhatalom, majd kilenc évi börtönre ítélték, amit hála Istennek nem kellett letöltenie, minthogy a nyugati értelmiség, ezen belül a baloldali értelmiség követelésére 1960. április 4-én amnesztiával szabadult.

Természetes dolog, hogy a börtönben és a börtönből szabadulva megpróbált számot vetni a saját forradalmi szerepével és a forradalomnak az emlékeivel. Volt egy elbeszélése, amely mintegy a visszatérés feltételeként látott napvilágot: a Számadás című elbeszélésre gondolok. Ennek a hőse, egy idős tudós mintegy önvádat érez amiatt, hogy a tanítványait beavatta az igazságba, és ezzel fegyvert adott a kezükbe, és később éppen ezekkel a fegyverekkel küldte őket a pusztulásba. Az önvád szorításában szánja el magát a menekülés öngyilkos kalandjára, tudatosan osztozni akar azoknak a fiataloknak a sorsában, akiket a történelmi vihar elsodort. „Felelős vagyok - vallja - s mindenki ebben az országban azért, ami történt, s azért is, ami azelőtt történt, és ezután fog történni. (...) A felelősséget pedig vállalni kell." A felelősségtudat Déry felfogása szerint a személyiség integráns része, az értelmiségi ember morális igényességéből következik.

Ebben az elbeszélésben semmi olyan nincs, ami miatt Déryt utólag megróhatnánk. Az azonban kétségtelen, hogy bizonyos önkritikái szellem nyilvánult meg benne, annak az értelmiségnek az önkritikája, amely úgy érezte, hogy felelős a forradalom áldozataiért. Mindezt a hatalom oldaláról úgy is lehetett olvasni, mint annak az értelmiségnek az önkritikáját, amely segített kirobbantani a fegyveres eseményeket. A hatalom mindenesetre ezt a számára kedvezőbb olvasatot választotta, és ennek következtében kerülhetett sor arra, hogy ez a novella nyilvánosságot kapjon, és megnyithassa az utat Déry többi művének a megjelenése előtt.

Ezek az elbeszélések, például a Philemon és Baucis, ugyanakkor semmi nyomát sem mutatják annak, hogy Déry a hatalommal egyezkedni próbált volna, és akár apró mozzana95