Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 4. szám - Vasy Géza: Egy legendák övezte életrajz első fejezetei (Kormos Istvánról)

Fradi tartalékcsapata Ferencváros néven szerepelt. Egy vallomása szerint 17 évesen többet járt még Fradi-meccsre, mint amennyit olvasott. Sportszeretete később is megmaradt.^ Jegyzetek 1 A nyolcvanas évek közepén a Szépirodalmi Könyvkiadó részére pályaképet szerettem volna ké­szíteni Kormos Istvánról az életrajzot kiemelten tárgyaló Arcok és vallomások című sorozatba. A publikus anyag áttanulmányozása, majd az özvegyével, Péter Mártával való konzultáció után be­láttam, hogy a feladat könyvterjedelemben megoldhatatlan. Péter Márta egy születési anyaköny­vi kivonatot és egy iskolai bizonyítványt említett, mint dokumentumot, valamint azt, hogy a még élő, a gyerekkort ismerő rokonoktól sem lehet semmi érdemlegeset megtudni. 2 1962-es önéletrajz a tagfelvételi kérelemhez. A Magyar írószövetség archívuma. 3 A vasmozsár töröje alatt, Bp., 1982. 14. (A továbbiakban csak a köteteimet és lapszámot adom meg.) 4 Fodor András: Ezer este Fiilep Lajossal II. 263., Bp., 1986. 14. 1964. VI. 26. - Az életkort illetően nyil­ván hitelesebb az anyakönyvi kivonat. 5 A vasmozsár töröje alatt, 14. 6 Albert Zsuzsa: Legendás irodalom, Bp., 1994. 142. - Ugyanezt hallotta Vaséknál társaságban Fodor András: Ezereste.il. 667., 1959. X. 27. 7 Győr Megyei Jogú Város Levéltára, Halotti akv. 1924-1925. A halál helyszíne Győr, III. Szenthá­romság u. 25. sz. alatti kórház. 8 Uo. Győr Szabad Királyi Város Levéltárának állami születési anyakönyvi másodpéldánya. Révfalu városrész 1901-1904 évekből. 9 Uo. Illetőségi törzslap. 10 A vasmozsár töröje alatt, 17. - Erzsébet 1989-ben halt meg, Terus néni ma is él. 11 Uo. 16. 12 További kutatások talán majd kideríthetik a tényeket. S bár elvileg nem lehetetlen, nem valószínű, hogy a kiskorú, 1896-ban még csak 19 éves Kormos Ferenc egy nála öt évvel idősebb lányt vett volna el. 1903-ban viszont már nagykorú és katonaviselt ember lehetett. 13 Egy keresztlevél hátára. Kormos István képeskönyv, Bp., 1987. 12. (kéziratból) Terus néni emlékezete szerint a nagypapa még a világháború kezdetén sérült meg, a kezén. A győri vagongyárban dol­gozott 1919-ig, s akkor ment el a Héderváry-birtokra - a biztosabb kereset reményében. 14 Bázsa Sándorné, azaz Terus néni 2001 szeptemberében megtörte eddigi hallgatását és részletesen mesélt a család múltjáról. Unokaöccsével annak haláláig tartotta rendszeresen a kapcsolatot, Kor­mos István kijárt pesterzsébeti házacskájukba. Amikor Terus néniék nagyon megszorultak, felke­resték a Móra Kiadóban Kormost, aki ha nem volt pénze, akkor is szerzett: kölcsönkért ő is valaki­től. 15 A vasmozsár töröje alatt, 161-162. 16 Uo. 15. 17 Uo. 30. 18 Fodor András: Ezer este...1.166. 1953.1. 14. 19 A vasmozsár töröje alatt, 17. - A Nagymama háza című vers 1973-as dátumú, s ebben leíródik, hogy „Száz éves lennél!" A hivatalos iratok egy, unokája két j-vel írta a nagymama lánykori nevét. 20 Uo. 17. 21 Uo. 19. 22 Uo. 22. 23 Kops Balázs sorsát a család ma élő tagjai nem ismerik pontosan. 1955 körül halt meg. Özvegy if­jabb Kops Balázsné közlése szerint ifj. Kops Balázs műszerész lett. 1956-ban nősült. Utána a Buda­pest, VIII., Leonardo da Vinci u. 37. sz. alatt laktak, s amíg élt - 1962-ig - Kormos Ferenc, a nagy­papa, hol e szoba-konyhás lakásban, hol Pesterzsébeten, a másik lányánál tartózkodott. Az Új Köztemetőben kapott végső nyughelyét. Kormos István gyakran látogatta itt is az őt rendkívülien szerető nagyapát. Féltestvérével haláláig rendszeresen kapcsolatban volt, járt hozzá, kártyáztak, Fradi-meccsekre jártak. Kops Balázs egyébként külsőre, vidám, játékos természetére nézve is na­gyon hasonlított Istvánra. 24 Sajnos Pesterzsébet város árvaszéki iratai a második világháború során megsemmisültek vagy ké­sőbb kallódtak el. 90

Next

/
Thumbnails
Contents