Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 4. szám - Vasy Géza: Egy legendák övezte életrajz első fejezetei (Kormos Istvánról)
Hajdanvolt fű-fickó időmben elém állt Sövényházi Márta, keményített apácaingét farkasalma bokorra hányta. A hősködések mellett azért voltak igazi félelmek is. Az Emlék nádkorodból szerint az első öt életév szörnye az volt „ha füledbe nevették, zümmögték, énekelték: / kákatövén- hajajhajköltköltköltaruca." E versben a nagymama lehetséges halála is a kisebb szörnyűségek körébe sorolódik, a későbbi tévéinterjú viszont arról vall, hogy „Kétségbe voltam esve, amikor panaszkodott gyerekkoromban, hogy fiam, meg fogok halni. Nem mentem ki a szobából, amíg beteg volt. Többször volt orbánca, úgy tudom, hogy az orbánc ragályos betegség, én egész nap nem mozdultam az ágyától, egy hosszú meszelőnk volt, a meszelőnyelet úgy támasztottam az ágya végébe, hogy ha valaki belép, nem ha valaki, ha a halál belép nagymamáért, én mellbe vágom ezzel a meszelővei, annyira féltettem nagymamát."37 A kisgyerek szeretett fantáziálni, hihetetlen dolgokat mesélni, azaz a józan felnőttek szerint hazudozni. A nagymama nem szidta ezért, inkább bátorította. S amikor a már említett skarlát ágyhoz kötötte, a kalendárium után elsőként a Sobri Jóska, az úri haramia című ponyvafüzetet olvasta el. Ennek hatására vált „hazudozóvá",38 s még egyik gyónását is azzal kezdte, hogy neki nincs bűne. Az öreg pap nem tudta, talán nem is akarta megtörni a kisfiút, s az oltár elé küldte, hogy a bűnösökért imádkozzon. Ima helyett azonban a futballcsapatok összeállítását mondta el a kis bűnös, várva, hogy majd villám sújt le rá."39 Nemcsak a padlás kincseit, a ponyvákat olvasta aztán. Egy ugyancsak elfeledett beszélgetésből mást is megtudhatunk: „Én Benedek Elek meséin nőttem fel. És nagyon szerettem ifjú Gaál Mózes Magyar hősök és királyok című könyvét. (Sajnos, elfeledkeztek róla, nagyon régen nem adták ki!) Az én gyerekkoromban vándorkönyvtár járta a falusi iskolákat, szürke, vászonba kötött könyveket vándoroltattak egyik faluból a másikba. Mosonszentmiklósra is eljutott ötven ilyen könyv. Minden csütörtökön cserélni lehetett, de én ezt a könyvet nem vittem vissza legalább fél évig: Szent Istvánról, Szent László királyról, Botondról és a többi magyar hősről százszor is elolvastam a történeteket."40 Kispest - Pesterzsébet - Budapest 1945-ig Budapestre költözve 1928-ban a Kormos család rövid ideig Angyalföldön élt. Terus néni emlékezése mellett erről egy elfeledett s amúgy gyengécske vers is tanúskodik. Az ébrentartó csipkedésről: „Lickóban még teknőben háltam, / Angyalföldön egy szalmazsákon, / egy lókupecnél istállóban, / később már tisztességes ágyon, / igaz, hogy hárman forgolódtunk / és a bolhák cudarul csiptek, /de pimaszkodó csipkedéssel / ébrentartották lelkeinket..."41 1929-től Kispesten éltek. Terus néni a Vécsey utcát említette név szerint. A fellelt iskolai anyakönyvek tanévente más-más lakcímet jegyeztek fel. Az első osztálynál hiányzik ez az adat, a továbbiakban az Attila u. 32., a Felsőerdősor 53., a Szapáry u. 4. és a Török u. 13. szerepel. Ezután költöztek Pesterzsébetre, ahol a Szigligeti u. 30. szám alatt laktak, míg 1944 júniusában egy bombatámadás során az épület teljesen meg nem semmisült, csupán egy vasmozsár maradt meg. A nagyszülők éppen vidéki rokonoknál voltak, Kormos meg a munkahelyén. Kibombázottként a IX. kerületi Sobieski János utcában kaptak lakást, persze nem azonnal. A korabeli versek alapján feltételezhető, hogy Kormos néhány éjszakát a szabadban volt kénytelen tölteni. Egy vallomása szerint „barátaimhoz költöztem, akik azt 87
