Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 4. szám - Fried István: Márai Sándor Krúdy-naplója

sága, amely országnyiként minősíthető. Szindbád erről a magános Magyarországról írt - állítja. Krúdy végigkísérte Márait pályáján, a kései naplójegyzetekre módosul álláspontja: a paródia és a nekrofília előtérbe helyezése egy kevésbé harmonikus életművet tételez, még akkor is, ha „minden sorában a teljes érettség".32 Ez összefügg saját regényírói hangjának változásával, az önbírálat tárgyától, a Márai-dallamtól való eltávolodásával, miközben a retorizáltság egyre inkább tevődik idézőjelbe; már csak azáltal is, hogy a megnevezetlen elbeszélő helyébe megnevezett elbeszélők lépnek, akik messze nem az írói szólamot engedik érvényesülni. A Vendégjáték Bolzanoban operaáriái a regényből készült színdarabban sehol nem bukkannak föl, mint ahogy más emigrációban írt művekben még a narrátor is megkísérli visszafogni előadását. Nagyobb lélegzetű Krúdy-írását egyhelyütt használati utasításnak nevezi, és magánlevélben is összegzi mondandóját:

„Holott Krúdy prózájából mindenütt kihangzik az a hangtalan zene, ami elkíséri az olvasót. (...) Ezentúl volt Krúdyban valami »mágikus«, a szó pogány, táltosi értelmében. A hajporos, barokkos előadás mögött különös, pogány »ősmagyar« mágia lobban fel néha; nem tör- zsökös, nemzetiszínpántlikás magyarság, más."33

A frazeológia akár megtévesztő is lehetne, bár Márai idézőjelei a jelzőket képes beszéde közvetítőjeként illesztik az előadásba. Az idézőjeles „mágikus", valamint a pogány táltosi a hangtalan zenét is értelmezi, azt az irodalmat, amely az irodalom lényegi (nyelvi?) funkcióit tartalmazza. Ugyanakkor a határokat megjelölve, nem engedi át Krúdy regényeit egy irodalmon kívüli, pszeudo-szakrális nézetnek, amelyre példát az 1940-es évekből lehetne hozni. A külső forma és az előadásba rejtett zene feszültsége kölcsönzi ezt a „mágikus" erőt, amelynek „különös"-sége egyfelől a német kiadás kudarcához vezetett, másfelől ahhoz a helyhez, amely Krúdyé a XX. század irodalmában. Ezt viszont az a Márai tételezi, aki regényeiben csak annyira Krúdy követője, hogy a retorizáltságra való hajlamát iróniájával igyekszik visszaszorítani. Erre mindenekelőtt éppen a Szindbád hazamegy című regényében tett próbát, ám emig- rációs regényei másféle narrátori pozíciókat jelölnek meg, hogy onnan figyelni lehessen az előadást. Krúdy tökéletes érettsége Márai számára elérhetetlen, így törekvése más irány felé mutat. Ugyanakkor Krúdy annak igazolódása marad, hogy a magyar próza létrehozhatja a maga hozzájárulását a világirodalomhoz.

Jegyzetek 1 11

1 Kóbor Tamás: Márai Sándor. Újság 1935.dec.8. 280. szám

2 A legújabb értékelés: Grendel Lajos: Janus-arcú Márai? In: „Este nyolckor születtem". Hommage á Márai. Szerk. Lőrinczy Huba, Czetter Ibolya. Szombathely 2000. 83-87. Némileg leegyszerűsített - sematizált értékelést ad Nagy Sz. Péter: A kalandtól a rendig. A polgárfeletti polgár mítosza. In: uo. 114-115.

3 Például Sőtér István. Vö. tőlem: író, irodalom a Szindbád hazamegy című regényben. In: „.. .egyszer mindenkinek el kell menni Canudosba." Budapest 1998. 71,74.

4 Napló 1984-1989. Budapest 1997. 167. 84 évesen olvasta Márai Krúdynak 1914-1919 közötti cikkeit, amelyek önnön ifjúságára emlékeztették.

5 Vö. a Műhely 2000.2-3. számában a 170-171. lapokon közölt hasonmásokkal: Egy oldal Márai Sándor naplóregiszteréből.

6 Ami a Naplóból kimaradt 1948. Toronto 1998. 63.

7 A százéves Krúdy. In: Krúdy Gyula: Ál-Petőfi. München 1978.

8 Uo.

9 Uo.

10 Uo.

11 Uo.

12 Uo.

13 Napló 1945-1957. Budapest 1990.77-78.

80