Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 4. szám - „Egy jövő-forma primitív előfutárai vagyunk” (Sokszólamú beszélgetés Zalán Tiborral egy virtuális irodalmi szalonban)

nál óhatatlanul is a saját megoldhatóságait tételezi. Ahhoz, hogy ismét hozzáfogjak a Tűz Tamáshoz, több dolog szükségeltetnék, ami most nincs meg. Egyik, ismét el kellene mennem Hamiltonba, az öregek otthonába, ahol egyetlen egyszer találkoztunk Tamással, végig kellene mennem a szürke falak között, és meg kellene állnom az ajtaja előtt, amely mögött már nem ő üldögél. Mindez már nem miatta, miattam szükségeltetnék. Hogy fölidéződjék bennem az a pár évvel ezelőtti fickó, aki elkezdte írni a tanulmányt. Aztán kellene két hét magány, fa- vagy kőházban, meg az, hogy legyen egy Szivárvány, amelyik lehozta az első részt, és igényt tart a másodikra. Azt hiszem, ez utóbbi hosszadalmas mondat jelzi, mennyire reménytelen a tanulmány folytatása. Ha addig el nem patkolok lépfenétől. Azért mégiscsak komikus, hogy egy ilyen nevű kórokozótól kell rettegnünk a harmadik évezred elején! Szóval, vigyázz magadra ott Chicagóban, a te szeretett Csíkhágódban, mert (egyelőre) közelebbi célpontnak látszotok a lépfenében is, mint mi itt, kicsi Európa még kisebb, ronda, vakarcs szívében. (A ma reggeli hírekben hallom, hogy két fehér poros csomag már meg is érkezett Magyarországra, egyik Pakisztánból. Jó reggelt, Magyarország, ha ezt akartuk, beérkeztünk Európába, mi több, a nagyvilágba...)

Dalos György: „Valahogy majd csak felnő gyermekünk / nyelvünkből is marad valamennyi rá / s neve alá odaírhatja még egy ideig állampolgárságát: magyar". Te Jóisten! Státusztörvény ide, nyelvvédelem oda, „a sírt, hol nemzet süllyed el / népek veszik körül?" Hisz-e a költő a magyar nyelv (szóval a magyarság) jövőjében avagy csak gyakorolja?

Zalán Tibor: Drága Gyurkám, nem is láttuk egymást Berlin óta. Kár. Szóval, ez a versrészlet. Amikor írtam, még jelentősen itt voltak az oroszok, és a rendszer sem emlékeztetett egészen erre a mostani - ilyen, olyan, de mégiscsak létező - demokráciára. (Könyvégető birodalmi szélről van szó a versben, aczélfogakról...) Akkor úgy gondoltam, a nyelv megtartása valamiféle tartás megtartása is, és a gyakorlása valamihez való jogot és elkülönülést jelent. Ma már másként látom, ma már úgy látom, hogy a nyelv nem megtartja a magyarokat, hanem elválasztja egymástól őket. Jövő? Amikor ezt írom, épp csapást mér Amerika Afganisztánra. Nos, ehhez képest a nyelv nevetségesen törékeny játékszer. A magyarság jövője és Európa jövője és a civilizáció jövője valahogy összekapcsolódik. Nemzeti nyelv nélkül, vagy, ha akarjuk, másfajta nemzeti nyelvvel. Mondjuk, euro-nyelvvel.

Simándi Agnes: Tovább szeretném faggatni Tibort az „euro-nyelvről". Véleményem szerint az irodalom az a műfaj, amely minden nép esetében megtartja azt a sajátosságot - az adott nyelvre egyedien jellemző belső azonosságát, amely belső tartalma és nyelvi fordulatai csak azt érinti meg, aki tudja azt a nyelvet. Ebben az értelemben a nemzeti irodalmat anyanyelvnek tekintem. Amikor fordításra kerül sor, ez a réteg aligha tud átszűrődni. Nem is az a feladata. Más kérdés az egyetemes mondanivaló, annak mindenképpen át kell jönnie, azért egyetemes. Megértem, hogy jó lenne korlátok nélkül - mint például a zenében és a képzőművészetekben - közlekedni oda-vissza a különböző nyelvterületek között, mégis kibukik belőlem: nem lehetne a nemzeti nyelv „korlátját" mondjuk nem korlátnak, hanem a lélek kapaszkodójának tekinteni? Olyan kapaszkodónak, melyre nem csak a költőnek, de az adott nyelven élőknek szüksége van... Utána jöhet euro-nyelv, minden - de a személyiség fejlődéséhez én elengedhetetlennek tartom ezt a „hagyományos" fonnát. Remélem, érthető, amit mondok. A másik gondolat - ugyanezzel kapcsolatban -, hogy bár a költő „mindenkinek" ír, mégis, a költészet, az irodalom maga réteg-szükséglet... Mindez töprengés. Talán újabb gondolatokat vált ki. És mielőtt elfelejteném: nagyon jó lenne, ha megírnád azt a Tűz Tamás-tanulmányt...

Zalán Tibor: Ágnes, a messzi Torontóban, első felvetésed az euro- és a nemzeti nyelvről elég sokfenekű. Nem tudom, van-e ilyen terv, hogy euro-nyelv-létrehozás, kapásból én azt mondom rá, hogy nem zavarna, ha létrejönne. Lehet, ha lenne időm végiggondolni, mást válaszolnék. Most ezt: tudnám szeretni. Persze, a nemzeti nyelv apró hajlásai, titkai, múlt-, történelem- és történetmegőrző funkciói természetesen rendkívül fontosak, mi több, kikerülhetet5?