Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 4. szám - Zelei Miklós: Baltakrémleves (színpadi játék)
rény, a falon kifakult tapéta, aktuális aktnaptár, régi és új műanyag relikviák, oklevelek. A Kreml tornyának műanyag domborművé, csúcsán a vörös csillaggal, sűrű hóesésben. Arrébb Szent István portréja, Törökverő Hunyadi János Általános Gimnázium Szodoma feliratú érettségi tabló, esküvői kép: virággal gomblyukában a vőlegény, Szikszai János és koszorús menyasszonya, Báli Eta mosolyog. Hason fekvő, pucér csecsemő fotója üveggyönggyel kirakott aranykeretben. Lentről egy beindult autóriasztó kíséri hosszan a jelenetet. Szikszai cg}/ vedlett variafotelben ül, a cipőt levette, a hamutartóban nagy halom csikk. SZIKSZAI: - Hol van a fiam? Azzal a szemét Angyallal megbeszélt időpontban mentem a pénzért a címre, és nem hittem a szememnek. Nem volt ott semmi, csak egy házhely. Lehetetlen! Vissza az utca elejére, leszámoltam sorban az összes házat, a cím stimmelt, nem én voltam a hülye. Csak épület nem volt a címen. Bezörögtem a szomszédba, ki se zárták a kaput, úgy tárgyaltak velem a szemetek. Zárt kapu mögül. (Föláll, előrehajolva az üres fotel felé fordul.) Ember! Hun él maga? A konzervgyár raktára volt ott. Má' négy éve lebontották. Jóccakát! (Visszaül, elnyomja a csikket, és újra rágyújt.) Kint francban, Szodoma legszélén, a Szombathelyre kanyarodó útnál egy üres telek van a megadott címen. Hívtam rögtön azt a szemét Angyalt. Ezen a számon állomás nem kapcsolható. Újra, hátha elrontottam. Ezen a számon állomás nem kapcsolható. Jó számot hívtam, nem én voltam a hülye. Csak közben megszűnt a szám. A gyerek meg sehol. Az a szemét Angyal már aznap reggel kiköltözött a Hotel Szodomából. Azt is ki kéne végezni. SZIKSZAINÉ (kialvatlan, kisírt, szép arcú nő, egyik kezében régi formájú fekete telefon, a zsinórt maga után húzva bejön, idegesen szívja a cigarettáját): - Terpeszkedsz és bámulod a plafont. SZIKSZAI: - Igen. Meg voltam a rendőrségen! Keresik. Egy csomószor végigjártam a várost. A falakra, az oszlopokra kiragasztottam a fényképeit. Ki látta? Mindenhova elmentem, ahol meg szokott fordulni. Sehol se látták aznap este. Az utolsó információ, hogy délután eljött az edzésről. Azóta semmi. Senki nem beszélt vele. Senki nem látta. Senkivel nem találkozott. A rendőrök se tudnak többet. Kimentem a francba, Szodoma legszélére, a szombathelyi úthoz! Olyan helyekre, ahol szerintem sose fordult meg a gyerek. Hátha, mégis. De nem. Mit lehetne még csinálni? SZIKSZAINE: - Keresni, keresni, keresni! Negyedik napja eltűnt Árpika, és nem mond senki semmit. SZIKSZAI: - Keressük. SZIKSZAINÉ: - Jobban! Mindenütt! Folyton! SZIKSZAI: - Kit hívtál? SZIKSZAINE (majdnem a földhöz vágja a telefont): - Ezzel?! Hányszor mondjam, hogy egyirányúsították. Várok. Várom, hogy egyszer csak csöngeni kezd, fölveszem, Árpika beleszól, szia, anyja! Én vagyok, nincsen semmi baj. SZIKSZAI: - így is lesz. Nincsen semmi baj. SZIKSZAINÉ: - Én is biztos vagyok benne. Ebben akarok hinni. SZIKSZAI: - Ülj ide, mellém, anyja. Nem azért jöttem én el ide hozzád, hogy civakodjunk, hanem hogy a lelkedet tartsam benned. Segíteni. 27
