Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 1. szám - Gion Nándor: Aranyat talált (regény – V. rész)
feketicsi híd közelében Schank Frigyes téglagyára felett, de nagyon unta magát a csöndesen telelő és immár gazdátlan téglagyárnál, vállalta a hosszú gyaloglásokat, csakhogy emberek között mozoghasson. Sokat énekeltünk, majdnem mindenkinek szép hangja volt, az asszonyoknak is, én is szépen játszottam a citerán, egyedül Tölgyesi Mihály nem tudott énekelni, mert ő botfülű volt, csak dörmögött a citeraszó mellett, a kártyázást várta, ő biztatott legtöbbször, hogy csaljak leosztás közben, szerette volna eltanulni a trükköket, de ez neki sem sikerült, a kukoricaszemekkel és a gyufaszálakkal pedig kedvetlenül bíbelődött. Sejtettem, hogy nem fogja sokáig bírni a tétlenséget és az ártatlan kártyázgatást, és tényleg nem bírta sokáig. Elkezdett kocsmázni, nem azért, hogy leigya magát, komolyan akart kártyázni és nyerni. Winkler Árpádtól, a fiatal hentesmestertől hallottam erről először, amikor véletlenül találkoztunk, a Becsei út és a Kálvária utca sarkán. Én a lányomékhoz mentem látogatóba, ő meg titkos disznóvágásból indult haza a Kálvária irányából, megálltunk beszélgetni a ráérős, ködös, fehér délutánon, és megemlítette, hogy többször is látta Tölgyesi Mihályt kártyázni némelyik kocsma sötét zugaiban. Egyszer ő is kártyázott vele. Hittem neki, Winkler Árpád tisztel engem, állítólag az én jó tanácsaimnak köszönheti, hogy életben maradt, amikor a Jugoszláv partizánok a háború vége felé besorozták a Petőfi-brigádba, és fegyvertelenül nekizavarták a németek állásainak. Abban az időben frontra indulása előtt tényleg adtam neki néhány tanácsot, talán hozzásegítettem az élethez, de az évekkel ezelőtt történt, most Tölgyesi Mihályra kellett ügyelnem. Elköszöntem Winkler Árpádtól, tudomásul vettem, hogy Tölgyesi Mihály megszegi a szabályokat, és mégis benéz a kocsmákba, ezen nem háborogtam volna, hiszen számítottam rá, a békés kártyázásokat is hajlandó voltam elnézni, de csakhamar megtudtam, többektől is, hogy Tölgyesi Mihály verekedésbe keveredett a Kiss Antal féle kocsmában, amit mostanra Kolubara vendéglőre kereszteltek át. A Kis Kőművessel üzentem, hogy Tölgyesi Mihály látogasson meg vasárnap délelőtt a nagy mise idjén, amikor egyedül vagyok. Eljött, és nem fogadtam nagy barátsággal. A konyhában ültettem le, és mindjárt a tárgyra tértem.- Amikor megegyeztünk, hogy együtt dolgozunk, megmondtam, hogy másoknak hazudhatsz, de nekem nem. Vagyis, ha azt ígéred, hogy betartod a szabályokat, akkor elvárom, hogy ez így is legyen. Akármilyen rossz véred van. — Egyáltalán nincsen rossz vérem - tiltakozott. - Legfeljebb nyugtalan vérű vagyok. Nem bírom a tespedséget, ráéheztem már a komoly kártyázásra.- Verekedtél is. Tölgyesi Mihály megpróbált szinte bűnbánóan magyarázkodni.- A Hugyik Jóska ordítozni kezdett velem, azt mondta, hogy csalok a kártyán, le akart ütni egy szódás üveggel. — Csaltál? A vállát vonogatta. — Nyertem.- Tehát csaltál. És fölöslegesen lármát csaptál magad körül. Ez nagyon nem jó. Nekem sem. — Hugyik Jóskát szájon vágtam és kicsavartam a kezéből a szódás üveget. - magyarázkodott tovább Tölgyesi Mihály. - Akkor rám rontott a Benkó Vince, tudja, az a 22
