Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 3. szám - AZ ÜDVÖZÍTŐ FORMÁTLANSÁG - Sáfrány Attila: Egy könyv kapcsán

Narcisszus

Püspök

<

<

kapcsolat

tárgy

másik oldal

kapcsolat

tárgy

másik oldal

az apához fűződő lét-viszony

öröm és kín a testiség miatt (szexualitás)

ön-szerelem (a szexualitás másik oldala)

az anyához fűződő lét-viszony öröm és kín a lélek mezején (szerelem) testiség tagadás, vagyis cölibátus (a szerelem másik oldala)

Habár nem tudom. Ha tudnám, biztosan nem pazarolnék ennyi szót rá. Minél mélyebb a tudás, annál kevesebb szót kíván, s annál kevésbé zárható a fogalmak börtönébe. Az igazán mély tudás olyannyira felszínesnek és tartalmatlannak tűnő, hogy csak a kiélezett figyelem képes felfigyelni rá, megérteni pedig csupán a lényünkbe ivódott tapasztalat.

A könyv írója nem éppen szűkszavú. Épp az ellenkezője, ömlenek belőle a szavak. Habár gondolkodási rendszerét ismerve ez semmiképp sem a mély tudás kizáró oka, véletlenül sem a neofita lelkesedés ömlengése. Inkább a másik oldal föltáró hadművelete, az ellentét leleplező képessége, a paradox misztériuma. A terebélyes jelzős szerkezetek mögött a tudás rejtezik, úgy, ahogy annak lennie kell: kimondatlanul (hiszen kimondhatatlan), de kitörölhetetlen jelenléttel (hiszen lényébe ivódottan létesültté lett az, ami természete Szerint a létezéssel ellentétes). Ezért író, aki írta, s ezért maradt örök gyerek, aki a látomásban részesült, s önzetlenül bennünket, olvasókat is részesített. író, mert a másik oldalról közelített, s gyerek, mert máshogyan látott. Túl a közönségesen és a megszokotton.

Amit kimondott így kimondatlanul, a közönségesen túl, arról bűn volna többet beszélni. A mélységnek ezen a szintjén már csak a csönd az igazán beszédes és a megélés az egyetlen garancia. A szó hiánya tudja leghitelesebben kifejezni a paradoxont: a gondolat és a tett, a tudásformátum és a létaktus eggyé olvadását Amit máshogyan látott, túl a megszokotton, azt pedig máshogyan kellene látnunk magunknak is. Nem feltétlenül úgy, ahogy ő. Épp azért őriztük meg magunkban a gyereket, hogy továbbra is tudjunk a magunk módján, saját szemmel és kiürült elmével látni, s ne csak a betanult, belénk nevelt sémák szerint. Az utóbbit hagyjuk meg a felnőtteknek. Az ő világuknak.

100