Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 3. szám - AZ ÜDVÖZÍTŐ FORMÁTLANSÁG - Bálint Péter: A jelentős és a jelentéktelen (közelítések Szentkuthy történelemszemléletéhez)

naplókban vagy egy ismert történelmi személyiség árnyékában meghúzódó alak elbeszélésében mutasson be jeleneteket, melyek az álarcosbálban fellépő „álarcok igazságát" tükrözik.16 Az egyszerűség másik feltétele pedig az, hogy a hősök és az írói-En közötti távolságteremtés és az egyes beszédmódok elkülönítése céljából a szöveget telezsúfolja jegyzetekké 1,37 ugyanakkor tartózkodik attól, hogy az olvasó számára érthetetlenné vált szakkifejezésekkel,38 az írói képzelet teremtette és az olvasás lendületét lassító-elnehezítő leírásokkal terhelje meg regényét. Flaubert történelmi regényére, a Salammbóra készülődése idején komolyan veszi a mesterségét s azt az írói alapállást, amelyről még a kései utód, Marguerite Yourcenar is ekként vall a „Hadriánus emlékezései" Jegyzőfüzetében: „Ezer és ezer cédulával kell űzőbe vennünk a tények jelenvalóságát; igyekeznünk kell visszaadni a kőarcok elevenségét, mozgékonyságát."40

A minden áron való dokumentálásra és hitelességre törekvés kényszere joggal veti föl a ricoeuri kérdést: „a dokumentáris bizonyíték külső kényszerétől szabadon nem köti-e belsőleg a fikciót a kvázi múlt szolgálata, ami a valószínűség kényszerének másik neve"?41 Flaubert idejében e kérdés nem így merül föl, sőt, egyik levele arról tanúskodik, hogy a történelmi regény írójától megköveteli a tudományos felkészültséget:42 „A megfigyelés az irodalomban másodrendű erény, de azért ilyen hamisan mégsem szabad rajzolni a társadalmat, ha valaki Dickens és Balzac kortársa. Pedig a téma szép; de milyen nyugalom kellett volna hozzá és mekkora tudományos felkészültség! Igaz, Hugo papa megveti a tudományt, és erről tanúságot is tesz".43

Flaubert-rel ellentétben Szentkuthy egyáltalán nem másodrendű erénynek tartja a megfigyelést, pontosabban a megfigyeléssel együttjáró és azt követő pontos, árnyalatokig hatoló leírást, amely a prousti értelmezésben is az igazságkeresés egyfajta, s nem is lényegtelen módozata 44 Szentkuthy esetében a valószínűség kényszerének való adózás válik másodrendű tényezővé, éppen ezért a múlt rekonstruálásakor igazából sem korhű, sem egyszerű nem akar lenni,45 épp ellenkezőleg, tudatosan és szándékosan dolgozik a valószínűség ellenében, s a legkevésbé figyel arra, hogy a kort megidéző események, hitelvek, díszletek, maszkok és az egyéni vagy közösségi életformáról előadandó történet között ne legyen feltűnő anakronizmus. Az árnyalatokig hatoló megfigyelés, a „couleur local" bőséges alkalmazása és az anekdotázó hajlam tekintetében sokkal közelebb áll egy másik franciához, Prosper Mérimée-hez, aki a Szent Bertalan éjszakája Előszavában nagyon sokat mondó, Szentkuthy szívének kedves és szándékával egyező kijelentést tesz: „Én a történelemből csak az anekdotákat szeretem, s az anekdoták közül is kivált azokat, melyekről úgy vélem, hogy hű képet adnak egy adott kor erkölcseiről és jellemeiről".46 Hogy a kedvelt anekdotákat ki is írta valójában: egy korabeli krónikás, egy íróelőd, avagy bizonyos tényekre, jegyzetekre hagyatkozva maga az író, nem kevés fejtörést okozhat a számunkra.

A flaubert-i és Szentkuthy-féle „káprázatteremtés" közötti különbségekre érdemes még néhány pillantást vetnünk. Flaubert, nyilván a történelmi regény műfaji szabályait szem előtt tartva és azokat saját igényeihez alakítva, azt vallja egyik legfőbb írói erényének, hogy: „könyvemben egyetlen különálló, öncélú leírás sincs; mind az alakjaim szolgálatában áll, és mindnek megvan a maga közvetlen vagy távolabbi következménye"; Szentkuthy ezzel szemben, épp az ellenkezőjét állítja, vagyis szenvedélyes leíró- és kommentáló természete okán, a regényeiben mindenütt fellelhető miniatúrafestés és gyakori epizódteremtés érdekében, egyenesen szükséges leírásokkal, vallomásokkal, bölcselkedésekkel, imákkal és betoldásokkal gazdagítani a meseszövését, mely az így létrejövő tagoltsága, látszólagos szerkesztetlensége s befejezetlensége miatt, közelebb áll a kommentár- vagy a naplószerű műhöz, mint a szigorú értelemben vett regényhez

Ha Flaubert önnön védelmében azt veti szemére kritikusának: „Sajnálja, hogy nem szerepeltetek a görögök közt egy filozófust, »rezonőrt«, aki erkölcsi leckéket adna nekünk vagy jótetteket követne el, egyszóval olyasvalakit, aki úgy gondolkodnék, ahogyan mi",

89