Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 3. szám - AZ ÜDVÖZÍTŐ FORMÁTLANSÁG - Fekete J. József: Az efemerség aktív utálata avagy a hipochondria epikus metaforái
foglalkozik azzal, a szavai szerint, „bamba anakronizmus"-sal, ami a születés és a halál között húzódik, a Bianca Lanza di Casalanza írásakor még csak érintőlegesen, de maghatározó érvénnyel szól a nyúlfarknyi élet által megszabott stílusáról. Itt a vita brevis tényével indokolja a Szent Orpheus Breviáriumában oly sokszor magyarázott elválaszthatatlanságot az író szépirodalmi munkái, tudományos művei, naplója stb. között: „...lehetetlen külön regényirodaimat és külön villamosság-elméletet csinálni, a kettő (és még mennyi más!) egy kell hogy legyen, hiszen egy jelenségnek millió vonatkozása van, és ha az ember csak egyszer és pár pillanatig van e világon, szeretné - természetesen - az egész igazságot, mindent megtudni arról a zsírfényű kénről vagy kristálypillantású Biancáról.".63 A Szentkuthy által tökéletesnek és szinte kizárólagosan egyetlen lehetséges kifejezési formának, a „naplóanarchiának" bizonyára nem csekély ösztönzést adhatott a haláltudat, de kialakításában más tényezők is közrejátszottak. Mindenek előtt impresszionizmusa: tudjuk, ábrázolóstílusára döntő befolyásúnak tartotta, hogy milyen nyakkendőt kötött, hogy miként süt be ablakán a nap vagy melyik fázisánál tart emésztési ciklusa. A Biancában mi sem bizonyítja szemléletesebben a szerző fantáziáját elindító benyomások döntő hatását, mint a szerző kezébe kerülő, középiskolás ásványtani tankönyvből és reneszánsz drámából született elemzések, értelmezések és összehasonlítások élvezetes fejezetei. Ugyanitt, ebben a regényben olvashatjuk, hogy a Breviáriumban eszményi műalkotás címének tartott De Rerum Natura és a Catalogus Rerum, azaz a világ dolgainak szakro- pikáns, blaszfémiás összefoglalása mögött egy szavakban bújtatott, de műveiben megvalósított szándék rejtezett. Egyszerűsége és célszerűsége miatt igencsak kedves volt számára az Egy ember élete könyveim - Szentkuthy végső művészi célja saját életmítoszának a megírása volt! Egyetlen gondolat erejéig még visszatérve a Narcisszusz tükre szelleméhez: Alkibiadész kötetzáró óriásmonológja visszavezet a Prae-hez, és világosan leszögezi, hogy a regényírás nem történetmondás, nem jellemábrázolás (hiszen a „jellem"-nél aligha van megfoghatat- lanabb valami), nem kifejezés (a dolgok csak önmaguk által fejezhetők ki), hanem állapot, „a gondolkodás alig-témás vagy teljesen témátlan »matéria«-állapota. A regény tehát nem élettörténet és nem társadalmi „epika", hanem élet-állapot, élet-ok, az efemerség intenzív utálata, absztrakt intenzitás-terv, avagy a gondolat ősi természete, tehát prae. Jegyzetek 1 A POST című, készülő monográfia bevezető fejezete 2 Béládi Miklós: A Prae, vara regény a regényről in. Béládi Miklós: Válaszutak. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó. 1983. 219.o.) 3 Szentkuthy Miklós: Az egyetlen metafora felé. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1935. 37.0. 4 Szentkuthy Miklós: Vallomás és bábjáték. (Szent Orpheus Breviáriuma 11.) Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1973. 261. o. 5 Bergsont idézi Ungvári Tamás. A regény és az idő c. kötetben. Gondolat Kiadó, Budapest, 1977.181. o. 6 „A huszadik század első évtizedeiben alakult ki az a regényforma, amely - mint Jean Ricardou, az újregény teoretikusa írja - nem egy történet megfogalmazása, hanem egy megfogalmazás története. Az elbeszélés, a regény ezután arról ismerszik meg, hogy nyelvi agonisztika: funkcionális prepozíciója (»fikciója«) nem más, mint saját létrejöttének és működésének (nyelvi) színre vitele. [...] A világ- irodalomnak négy, idetartozó nagyregénye vagy - Proust szavával - leginkább még regényhez hasonlítható műve: Az eltűnt idő nyomában (az eredetileg 17 kötet 1913 és 1928 között jelent meg), az 65
