Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 3. szám - AZ ÜDVÖZÍTŐ FORMÁTLANSÁG - Szentkuthy Miklós: Amazonok római vadászaton
csánatos bűnöcskék sem fognak szerepelni, de azért esetleges botrányokra mégis jó lesz számítani. A süket „hallgatóságának elkárhozás és lefejezés terhe alatt meg kellett esküdniük, hogy a viasz-históriáról sírig hallgatnak (hosszú sorban álltak eskütételre, feszületek előtt, szintén e célra rendelt közegek kíséretében). Carolina készen kapja meg leírt bűnlistáját, - ez pár pillanattal később jutott Orbán eszébe, ő írta, a kézirat ma is látható, akadémiai engedéllyel. Ezt fogja Orbánnak a színpadon felolvasni... érthető, hogy ezért ki sem lesz boldogabb, mint maga Carolina! A bedugaszolt fülek dacára meghallgathatatlanul halkan fog gyónni. Ezt meg egy vatikáni camerlengo találta ki, Isten tudja, miért, hiszen a királyné úgyis csupa szűzike-őzike pekkadillákat fog felolvasni a pápa előrenyomtatott gyónócédulájából, - viszont, hogy a közönség, a viaszos is „hallja", a padsorok között trombitáló, hiszterizáló, hajukat tépő nőszemélyek fogják ordítani Carolina „bűneit", vagyis: majdnem a legszentebb asszonyok életébe illő erényeit. A romszínházat két mérföld körzetben katonaság veszi körül, skatulyákban-gyufa- szál sűrűségben. A szabadtéri színjáték ment mint a karikacsapás: Orbán számára, mint Krisztuson az ostorcsapás, a Fájdalmas rózsafűzérben mostanság mindig ezt a titkot, az ostoroztatást imádkozta legszívből-szakítottan. A római romszínpad baloldalán, vakító reflektorfényben a pápa legdíszesebb, világuralmi, világhatalmi jelvényei: arany (üres!) trónus, felette baldachin, függőfüggönyén hihetetlen méretű címer, a trónus támlája mögött magas rúdon a tiara, a trónus mellett két kis sötétvörös zsámoly, fehér és aranyozott oroszlánlábakkal, a bal zsámolyon a főpásztori gyűrű, jobb zsámolyon keresztbe fektetve a főpásztori pásztorbot. Aztán: egyik oldalon, majdnem a színpad (passiójáték... Euripidész...) közepéig tíz, szorosan ülő bíboros, - másik oldalon, a színpad bal végéig, szintén tíz bíboros hasonló kellékszerű elrendezésben. A színpad közepén a pápa egy letört korinthusi oszlopfőn ül, Szent Jeromosként derékig meztelen (ó, bár igazán Jeromos lehetne!), - az oszlopfőtől elég feltűnő távolságban bojtos dunnapárna, királynői címerrel, ezen térdel a királyné (feszes fekete bársony, szögletes kivágás...) és olvassa fel a pápa által fogalmazott bűn-lajstromot. A „viasz-dolgok" is rendben (hála az Égnek, semmi botrány, és így fölösleges is volt a marha viasz-trükk!), - a „Bűnöket" kürtölő Erinnys- angyalok és sirató hetéra-Magdolnák a nézők között szintén tökéletes rendben. Mit olvas Carolina? Mit bőgnek szillabus szerint a Magdalai bőgők? Elvégre nekünk nincs semmire való hülye viasz a fülünkben. Persze csak szerény szemelvények, de hát mégis... „Isten nevét hiába sose vettem, de vadászatok alkalmával a hajtok káromkodásait mindig hallottam, és nem mindig tiltottam meg, bár legtöbbször igen, viszont nem személyesen, hanem kirendelt gyóntatóik által... Szentmisét sose mulasztottam, kivéve egyszer életemben, bár akkor női gyengélkedésem miatt maradtam ágyban, és hétfőn bepótoltam... Idegen isteneket sohasem imádtam, vagyis modern nyelvre lefordítva, eretnek tanokat soha meg nem hallgattam, ellenpápákat sohasem támogattam. Egyszer egy udvari tanítóm görög filozófusokat olvasott fel nekem, és én némi bűnös érdeklődést éreztem, igaz, hogy csak körülbelül tíz percig, de ezt is kárhozatosnak érezvén, férjemet megkértem, hogy fizetés nélkül 42
