Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 2. szám - Ohnsorge-Szabó László: Belépő a XXI. századba (Pethő Bertalan: Technikai civilizáció és lélek)

Pethő BaudriUard-kritíkájának egyik pillére (a.), nagyerejű támasztéka az anü-marxizmus igazságában való meggyőződés, másrészt (b.) a „mediális fejlődés"-hez való olyan viszony tételezése, amely az ún. bőségleti (B vagy B*) cikkeket2 nem Jelben, nem pauperként, „posztmodern-animistaként", „működés-hiányos működés imádatban" fogyasztja, nem „referens diétán" tartott (mint Baudrillard), hanem tisztában van a médiában közvetített virtualitásnak és „valamely ötödik generációs médiummal való tényleges működés részeként/kellékeként alkalmazott virtualitásnak" a különbségével. (107-8.) Az első pillér (a.) véleményünk szerint nem igazán erős, mivel ahogy a marxizmusból sem lehet a dolgok helyes értelmezésének nyitjára rájönni, így annak tagadása sem segít abban (legfeljebb bizonyos tévutak bejárásának elkerülésében segít). A második pillér attól függ, vajon az Alany magát abban a bizonyos pozícióban látja leledzni, vagy lát-e másokat, akikről meggyőzően tudja azt állítani, hogy abban leledznek. Utóbbi pillér erősebb lehet, ha beigazolódik egy ilyen pozíció lehetősége. A magam részéről inkább a feladatot látom egy ilyen pillér kidolgozásában, pozíció megszerzésében, semmint hogy azt adottnak véve másokat „mediális szegényének (107-8.) nevezzek.

Bár a finalitás, a célszerűség kihelyeződött a médiumokba, és az ezen médiumokkal való együttműködés kényszeres, Pethő mégis úgy véli, hogy a finalitásnak marad alanyi oldala, és az alany kihelyeződésé- nek a médiumokba vannak örömteli, „szabad" (sajátos módon Pethő maga is idézőjelbe teszi a szót) esetei is, amit Baudrillard „agyonhallgat". (91.) Pethő a „posztmodern Ipse" - aki szuverén az önkísérletező mediális működésben - terminust dobja be, még a homéroszi héroszokat is megidézve ezzel a figurával kapcsolatban, a médiumok urának szerepét jelölendő, és szembeállítva a Baudrillard-féle pauperekkel. (113.) Azonban ez a figura eléggé csenevész marad ebben a tanulmányban, ill. amennyiben konkrét személyek rendelődnek hozzá, akkor azok totalitárius diktátorok. Teljesen meglepő módon Baudrillard is úgy kerül elő, mint Szuverén (119.). Ez azért rejtély, mivel az ő médiumokhoz való viszonyát írta le Pethő úgy korábban, mint egyfajta pauperét.

Miben értek egyet Pethő perato-ökonómiájának Baudrillard elleni érveivel? A válasz tulajdonképpen tartalmazza azt, hogy magam is úgy vélem, Baudrillard elméletének, vagy inkább poétikájának szimpla magamévá tétele szellemileg nem kielégítő.

Jogos annak felvetése, hogy „a termelékenység a legújabb technológiák szintjén sem határtalan" (45.), szemben Baudrillard állításával (41.). Baudrillard „rendszere", „kódja" tényleg teljesen funkcionális, a rendszer funkcióinak teljesítése végett mindenre, még a valóság elv reprodukciójára is képes. (A funkcionalizmus ráadásul az egyébként tagadott finalitást paradox módon behozza a rendszerbe.) A rendszer Hatalmát Baudrillard túlságosan biztosra veszi. A használati értékek „alibikké" válásának is lehettek és lehetnek korlátjai, ezt nem szabadna kizárni, márpedig Baudrillard ezt kizárja, ami egyfajta omnipotenciát tulajdonít az embernek, az általa létrehozott tőkének, és mindentudást az ezt leíró poétának. A termelékenység határainak kimutatása persze korántsem egyértelmű, a közgazdasági irodalomban ebben a vonatkozásban az ökologista vagy biofizikai tanok érdekesek: ezek elutasítják a neoklasszikus felfogás Baudrillard- hoz hasonlóan a (gazdasági) rendszernek omnipotenciát tulajdonító nézetét. (Az eltérés a neoklasszikus közgazdászok és Baudrillard közt az előbbieknek a mindenhatóság miatti optimizmusában rejlik.) A termelékenység esetleges korlátjairól való tudomást nem vétel a mai kapitalizmusnak tényleg jellemzője, amit keresztül tudott vinni a '70-es évektől kibontakozó monetarista komplexumban, amely a fejlett világ határain belül - sajátos paradoxon: bizonyos határokon belül korláttalan - a korlátokon való túllépés érzését keltette, és amely olyan világnézetet erősített, amely szerint minden, ezen időszak alatt a rendszer ellenségei és apologétái által egyaránt megtapasztalni vélt korlát (erőforrás korlátosság) szimuláció. Baudrillard szimuláció elmélete erre a tapasztalatra épül. És ha a dolgok túllépnek ezen a komplexumon (talán az Öbölháború vagy Temesvár/keleti blokk széthullása), akkor akár szembetűnővé is válhat ennek az elméletnek a korhoz kötöttsége.

Miben érzem a perato-ökonómiai kritika korlátjait? Az erre a kérdésre adandó válasz szempontjából adódik számomra a lehetőség Baudrillard pozitívumait megemlíteni.

Magam úgy vélem, hogy a „termékek elhelyezése" mechanizmusainak - Baudrillard szerint „korunk kapitalizmusa" alapproblémájának - a leírásakor nem kielégítő „az ember határainak kibővítésében és új2 A B cikkek fogalma a szükségleti cikkekkel szemben dolgaink, eszközeink azon talán többséget is alkotó körét jelöli Pethőnél, amelyek nem vezethetők vissza a szükséglet tautológiájára (mely szerint amire szükségünk van, az a szükségleti cikk), eredendően nem valamilyen hiányt töltenek be életünkben, hanem kiterjesztik határainkat.

102