Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 2. szám - Fehér Zoltán: A „rónasági csodák” nyomában (Az 1965-ös kiskunsági néphitgyűjtés)
dományt" - mondják a „rontó-bontó asszonyokéról. A majsai kártyavetőről állították, hogy „ő is tanult annyit, hogy tud vigyázni". A boszorkány hírében álló harmatszedő asszonyokról mondták: „de tudott valamit, mer tudni köllött, mer hiába kötöttem lepedőt, és hiába... (Itt az adatközlő véletlenül elárulta magát, hogy ő is próbálkozott harmatszedéssel.) Aztán így folytatta: „Hogy mit tudott, hát azt nem tudom." De mások is hasonlóképpen vélekedtek: „Valamit tudni kő ahhó, hiába próbálná eztet valaki... Valamit tudni kő." A harmatszedést kileső, azt utánozni próbáló ember például nem lepedőt, hanem kötőféket húz maga után, s lám „abból csak harmatos víz csurgott", nem pedig vaj. A tudós kocsis tudományát ötven cipóért el is adná, de az átvevőnek előbb három próbát kellene kiállnia. A tudós béres tudományának meg az az ára, hogy az átvevőnek szörnyű sorsot kellene vállalnia. „Ha meg akarod tudni a titkot, akkor te leszel a döglött kutya." A tudomány átadása néha az átadó halálával jár. „Ha megmondom, akkor tovább nem élek." A garabonciás tudása is azzal párosul, hogy életében „sokat kell szenvednie." A tudásban különbséget tesznek a rontó és a gyógyító célra felhasználható között. A bűbájosok rendszerint mindkettőhöz értettek. Kettős szerepüket a „rontó-bontó asszony" kifejezés is jelzi. Egy adatunkban azonban az adatközlő külön hangsúlyozza, hogy az ő ismerőse csak az egyik fajta, a pozitív mágiához ért. „Bugacon van egy barátnőm, aki meg tudja csinálni, hogy leveszi a rontást, de ő nem ront semmit, nem is tudja azt a részét, de megszüntetni meg tudja. Megmondja, mit kell csinálni." Amelyik házban halott volt, „nem volt szabad tüzelni" - mondta egy adatközlő. Ezt a tilalmat nem indokolta (miért nem volt szabad?), s arról sem beszélt, mi következett a tilalom megsértéséből. A tilalom ugyanis a közösség normarendszerének része volt. Ha mindenki úgy csinálja, ez az elvárás, az egyénnek is úgy kell tennie. A közismert hiedelmeket a kollektív tudat őrzi, s azokat bizonyos szituációk aktivizálják. A „Mi okozza a forgószelet?" kérdésre szinte a közösség nevében válaszolt a kérdezett. „Azt mondjuk mink: Na, gyün a garabonciás diák." Egy konkrét boszorkánytörténet tanulságaként az adatközlő megfogalmazta az általános szabályt, amit mindenkinek ismernie kell: „Mer azt mondják, mer így mondják ezek a jósok, no, ha napfőkőttig bent tudják tartani, napfőkőtt után meg kell neki mutatkozni." A hiedelemvilág ismereteit (a néphit kognitív szféráját) a könnyebb megjegyezhetőség érdekében néha ilyen „mondásokba" sűrítették: „Még ez a mondás is vót, asszongya: Naplement után se ne adj ki se ne vegyé be!" Vagy: „Isten fűbe, fába adta az orvosságot" Vagy: „Bevette hallgatva, adja ki jajgatva." Vagy: „Tán örökké akarsz élni, mint a Cicelle?" A hiedelemvilág alakjai az idősek tudatában élőbbek a napi hírek hőseinél. A táltos természetfölötti hatalmát például egy idős férfi a legnagyobb tisztelet hangján emlegette. „Az nagyobb vót, mint most, aki a holdba repül, mer azér, hogy ő tudott má viharfelhőt - legenda szerint - viharfelhőt tudott.. A boszorkányhiedelmek hagyományozódása rejtetten benne van a rontásokról szóló történetekben, amikor a bajba jutott embernek „kommendálnak" valamit vagy valakit. Ilyenkor nyilván hasonló eseteket soroltak föl, meséltek el a segítőkész szomszédok, rokonok azzal a céllal, hogy a panaszos bajának is ugyanaz lehet az oka, a megoldást is ugyanúgy kell csinálni. „No, és akkó ajánlották ennek az illetőnek, mer mesélte az egyik szomszédnak..., „Akkó azt kommendálták..." „No valaki kommendálta a szüleimnek..„No, és akkor ajánlották ennek az illetőnek..." „Oszt akkó azt kommendálták..." „Egy boltos Petribe ajánlotta..." „No, oszt kommendálták ezt a szamaras bácsit..." „A tanító mondta az anyámnak..." H. B-né szerint efféle históriák elő-előkerülnek közös munkák, például a szüret idején, téli szomszédolások alkalmával is, amikor egy-egy hír a beszélgetők emlékezetében hasonlókat idéz föl. „Nagyapám, hú, de sokat meséte, hogy vigyázzatok..." - emlékezett egy idős asszony nagyapja sárkánnyal való találkozására. A hiedelmekben való hit 94
