Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 2. szám - Gömöri György: Nagy utazók és emigránsok (Magyarok a Restauráció-korabeli Londonban)
nyelvű kiadás volt, mint az Adami-féle. Ebben az azóta Weöres Sándor által szépen megmagyarított versben („Adám"-Weöres, 1978:425-30) nemcsak London látnivalói vannak felsorolva, hanem a költői fordulatok egyike-másika a korabeli angol irodalom közhelyeit ismétli (pl. a London-Troynovant párhuzam, illetve a poraiból feltámadó Főnix-Város hasonlat) jól pergő hexameterekben. A kontraszt persze nem is lehet élesebb: a török-tatár- pusztította „gyászban teljesen eltemetett" Gyulafehérvár és a „jó csillagzat alatt kelf/bol- dog város", a virágzó London közt, amelynek persze Adami csak egy részét tudja ilyen röviden (14 lapon) megénekelni, s ami miatt a költemény végén újabbat ígér, amennyiben „a főúri kegyesség/jóváhagyja ez éneket („Adám-Weöres, 1978:430). A Londinum... Perlustratum-nak. ugyan nem lett folytatása, de Adami még egyszer feltűnik, ezúttal csak egyetlen lapos latin verssel, amit Oxfordhoz ír, az egyetemi várostól búcsúzva, valószínűleg már 1671 elején (v.ö. Gömöri 1989:110), megköszönve a tudós atyák bőkezűségét, amely ajándék „a félholt" peregrinust „mint elesett Adámot, jobbá újrateremtette" („Adám János - Weöres 1978.10:874). Adami azonban, bár azt állította, hazaindul, még 1672 elején is Londonban vesztegel, s egy másik, Angliában kolduló magyar kér számára latin nyelvű menlevelet az angol királytól (Gömöri 1989:111); fennmaradt egy segélykérő levele Sancrofthoz is, amelyben súlyos adósságairól panaszkodik (u.o. 112). Magyarán mondva, bár Adami elvben beleillik az „értékteremtő" kategóriába, a gyakorlatban (talán azért mert költészettel és nem hasznosabb dologgal próbálkozott) nem volt képes megkapaszkodni II. Károly királyságában. 1676/77-ben még egyszer megnő - jóllehet rövid időre - a londoni magyar kolónia létszáma: megérkeznek gyűjtőútjukra a gályarabságból szabadult prédikátorok. Azt hiszem, nem szükséges az erőszakos ellenreformációnak a pozsonyi vésztörvényszékkel tetőző hullámáról részletesebben szólnom, elég annyi, hogy miután Ruyters admirális kiszabadította a nápolyi gályákra hurcolt magyar foglyokat, azok Velencén át Zürichbe utaztak, majd pár hetes pihenés után újra útnak indultak Hollandiába, Angliába, illetve a skandináv országokba, részben, hogy a császári amnesztiát kieszközöljék, részben, hogy pénzt gyűjtsenek a magyar protestáns egyházak javára. Ennek a nagyszabású missziónak a keretében jut el egy nyolctagú prédikátor-küldöttség 1676 novemberében Angliába, kérvényükre a király ugyan pozitív értelemben válaszol, de várniuk kell 1677. február 6/16-ig, amíg II. Károly kiáltványt bocsájt ki a magyar protestánsok javára elrendelt templomi gyűjtésről. A nyolc magyarból négyen, két református és két felvidéki evangélikus lelkész már 1677 áprilisában elhagyják Angliát, de négyen még maradnak a gyűjtés további lebonyolítására: Beregszászi István, Jablonczay János, Köpeczi Balázs és Szomodi János. Egyikük, Beregszászi István már egyszer járt Angliában, 1658-59-ben tartózkodott Londonban, s akkor gyermekek tanításával is foglalkozott (Gömöri 1982:48), tehát ért és beszél is valamit angolul. A magyarok gyűjtése eredményes, mint az Beregszászinak egy Zürichbe írt leveléből kiderül (csak egy sorát idézem: „Isten áldásábul áradgatunk naponként. Tegna- pis 35 fontot (!) ada egy non conformista Praedikator ki egy vasárnap collizált (gyűjtött)") (Gömöri 1982:49), de a levél legkedvesebb része az, ahol egy Maria Parsons nevű hölgyről „a magyarok gazdasszonyáról" ír, akinél sok magyar lakott még a cromwelli időkben, s aki egyszer egy héten 4-5 magyart is meghív magához ebédre, s velük „magyarul deákul és anglusul" társalog. Nagyrészt Beregszásziék látogatásának köszönhető, hogy két röpirat is megjelent a prédikátorok ügyéről angolul, A short memorial of the most grievous sufferings.. valamint A brief narrative of the state of the Protestants in Hungary címmel 1676-77-ben, az utóbbit egy bizonyos J.H. fordította, akiben én Beregszászi régi cambridge-i pártfogóját, Jospeh Hillt sejtem (Gömöri 1982:47). Az egész prédikátor-akcióban az a legérdekesebb, hogy Jászberényi ekkor már vagy nem élt, vagy beteg volt, s így abban legjobb tudomásunk szerint részt nem vett, s arra sincs adat, hogy Szilágyi-Sylvanus segítette volna-e a gyűjtő atyafiakat. A hangulat viszont Angliában meglehetősen katolikus-ellenes volt, s 71
