Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 2. szám - Gömöri György: Nagy utazók és emigránsok (Magyarok a Restauráció-korabeli Londonban)

abban kell keresnünk, amit Jászberényi előszavában állít: hogy ti. az ő módszerével minden diák, aki 2-3 alkalommal átolvasta tankönyvét, egy év alatt nemcsak a klasszikus auktorokat fogja tudni olvasni, hanem beszélni is fog „good and true Latiné" nyelven (Jászberényi 1670: B7-B8). A latintudás fontosságára nézve hadd idézzek egy Jászberényivel kortárs szerzőt, Nicholas Culpepert, aki 1650-ben ezt írta a felsőbb osztályok oktatáspolitikájáról: „they have imposed such multiplicity of needless rules in the learning of the Latin tongue, that unless a man have gotten a very large estate, he is not able to bring up his son to understand Latin, a dozen years expense of time will hardly do it.. "(Culpeper 1650, quoted by Hill 1974:170). Jászberényi nyelvkönyvét, amit még két évtizeddel később is elismeréssel emlegetnek a nyelvtanszerkesztők (R.C. 1688.A/1-A/2), nem kevesebb, mint nyolc angol ajánlotta az olvasónak (köztük a neves orientalista Edmund Castell), egy svéd matematikatanár (Johannes Megalinus), négy magyar, Enyedi Gáspár, Csernátoni Pál, Köpeczi Bálint és Nadányi János pedig latin versezetekkel üdvözölte azt a rendkívüli fegyvertényt, hogy egy erdélyi oktat valamit az angoloknak. A fenti magyarok közül Csernátoni Bethlen Miklós nevelője volt, vele együtt töltött viszonylag rövid időt Angliában, míg Enyedi és Köpeczi (mindkettő már az Examen elé is írt üdvözlő verset) kb. másfél évet tölthettek Londonban és másutt Angliában. Ami Nadányi Jánost illeti, az angolra is lefordított latinnyelvű magyar történelemkönyv, a Florus Hungaricus szerzőjét, Enyedi Gáspár az ő nevelője volt, s noha már 1662-ben átjött Angliába, Nadányi csak 1663 nyarán követte, amikor elkezdte egyengetni Amsterdamban kiadott könyvének angol útját. Nadányi Oxfordba csak 1664 márciusában jut el (lásd bejegyzését a Bodley könyvtár vendégkönyvébe), már nem tudja megvárni a Florus fogadtatását, Párizson, Bázelen és Bécsen át hazatér és néhány évig Enyeden tarnt, mérsékelt sikerrel. Gyanítható, hogy a Florus-1 sem egyedül írta, vagy Enyedi Gáspár, vagy a jótollú Csernátoni „besegíthetett" a vállalkozásba.

Jászberényi egyébként sűrűn levelezett Erdéllyel, ezt nemcsak Bethlen önéletírásából tudjuk, hanem egy-két Angliában fennmaradt leveléből, amelyek közül egyet hamarosan közreadok. A levél keltezése 1662. július tizenötödike, s azt a Londonban megtelepedett erdélyi nyelvész Isaac Basire-nak írta (akit „igen híres embernek" aposztrofál az „Új fáklya" előszavában) - ebben közli, hogy levelet kapott Bethlen Jánostól Miklós fia hamaros érkezéséről, valamint továbbítja (az akkor még Hollandiában tartózkodó, tehát levelét onnan író) Bethlen Miklós üdvözletét Basire-nak. Erdélyi fejleményekről is informálja Durham kanonokát, akit ezek legalább a hatvanas évek végéig még élénken érdekeltek. Egyébként az erdélyiek sűrűbb Anglia-látogatása talán az 1660-62 közötti bizonytalan erdélyi állapotokkal is összefüggésben van - a hollandiai tanulás után a hazatérés helyett többen még megpróbáltak Angliában boldogulni. A magyar látogatók száma 1663-ban tetőzik: ekkor az oxfordi és cambridge-i számadáskönyvek, továbbá az albumok bejegyzései szerint mintegy 22 magyar tartózkodott Angliában. 1663-64-et ezzel egyidőben intenzív angliai Zrínyi-kultusz jellemzi, megjelenik (a nemrégiben fakszimilében Budapesten reprodukált) Zrínyi-életrajz angolul, számos könyv számol be a török háborúkról, ahol iko- nográfiailag ugyancsak Zrínyi „a sztár", a végén teljesen háttérbe szorítva nemcsak a török szultánt, hanem még magát Lipót császárt is. (Ezek a kiadványok nemigen jutottak el Bécsbe, különben Montecuccolit azonnal megütötte volna a guta mérgében). Nem tudjuk, csak sejtjük, hogy Jászberényinek is volt szerepe az 1663-64-es Zrínyi-kultusz gerjesztésében, valamint a magyar história iránt fellángolt nagy angol érdeklődésben, így például kiadóinak egyike, Nathaniel Brooke jelentette meg először a Florus Hungaricus-t, majd ugyancsak Brooke vállalkozott gróf Zrínyi Miklós halála után annak a kis egylapos gyász- antológiának a kiadására, amit szemmel láthatólag Jászberényi szerkesztett „a keresztény világ e nagy bajnokáról". Ez a dátumozatlan gyászlap, amelyik alighanem 1665 elején hagyta el a londoni nyomdát - a Lacrymae Hungaricae összesen tizenegy rövid latin verset és egy sírfelirat-szöveget tartalmaz, amelyek közül négy versnek maga Jászberényi a szer67