Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 1. szám - Sándor Iván: Az igazság (nem) mint régészeti lelet
Sándor Iván Az igazság {nem) mint régészeti lelet Hanem? Hová juthatunk egy ilyen kérdés nyomában a kőkemény instabilitások korában? 1. Mikor szeptemberben a Kornyi tónál már megittuk az első pohár bort Jancsó Miklósra, Sipos András a hű Jancsó-munkatárs eszelősen elrévedező tekintettel azt kérdezte tőlem: lesz naplemente? Öt óra volt. Azt mondtam, ha a nemesgulácsi öregháznál állnánk - talán harminc kilométernyire délre - meg tudnám mondani. A felhők irányából, a széljárásból, abból, hogy Tapolca felől tisztul-e, Szigliget felől sötétül-e az égbolt. Itt minden más. Úgy nézte a horizontot, mint akinek a sorsa függ attól, hogy szétfoszianak-e a felhők, milyen lesz az alkonyat? Most mi ez? Spenglerrel játszogatunk? Csak a szakmai tisztesség elemi kérdése hangzott el. A munka feltételeinek és értelmének mindennapi kérdése. Persze az alkalomhoz méltó nosztalgiával, évtizedek „Lesz naplemente?" kérdéseit idézve. Kellett néhány másodperc, hogy ez tudatosodjon bennem. Inthet-e Miklós? Kiálthatja-e az aszisztens: Felvétel indul...1 A csapó... Dolgozni kezdhet-e a kamera? Lehet-e abban a fényben a látható mögötti láthatatlan nyomába elindulni? Lesz-e, lehet-e ilyen naplemente az alkony évszázadában? Ez az évszázad minden magára valamit adó művészének kérdése, tényleg Proust, Yoyce, Kafka óta, Cézanne, Picasso, Spengler, Ferrero, Ortega óta. Félszázan álldogáltunk a vékonyuló felhők alatt, a szél végigsöpörte a fűszálakat, a felhők azonban összesűrűsödtek, az országút felől zászlókkal, kamerákkal futva közeledett egy kis stáb, talán lovak is feltűntek, a helyszín kelepcéjében mintha egy Jancsó-film szereplői lettünk volna. 3
