Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 2. szám - Gömöri György: Nagy utazók és emigránsok (Magyarok a Restauráció-korabeli Londonban)

pronuncinatione gallica. Theologus mediocris" (Kemény-Bethlen 1980:547), majd miután elmondja, hogy Basire gyengén tudott héberül és görögül, így folytatja: „Prédikátornak a maga nyelvén (értsd angolul, G.Gy.) úgy hiszem, híres volt, abban is holt meg, visszamen- vén is anno 1661 Angliába" (Kemény-Bethlen 19 80:548). Bethlen ezt bécsi fogságában veti papírra, már a XVIII. század elején; nyilván tudja, hogy Basire, akivel korábban levelezett, már 1676-ban meghalt. Angliába való visszatérése után egyébként bár Isaac Basire püspökségre számított, ezt nem kapta meg, csupán John Cosin durhami püspök jóvoltából jutott anglikán egyházi tisztséghez: Northumberland főesperese és durhami kanonok lett, akinek néha Londonban is meg kellett jelennie, hogy a királyi udvarban prédikáljon, ilyenkor többnyire barátjánál, a Westminster Schoolban tanító Dr. Busbynál szállt meg. Basire a Restauráció első éveiben még érdekességnek, afféle teológiai csodabogárnak számított, ő volt a „nagy utazó", aki, mint azt a naplóíró John Evelyn elmondja „(prédikációjában) megmutatta, hogy az anglikán egyház...a legtökéletesebb az ég alatt, hogy Anglia maga az ígéret földje" (Evelyn 1936:363). Később, amikor John Durel, a londoni francia episzkopális egyház lelkésze előkészítette irénikus célzatú könyvét, amelynek A View of the Government and Publick Worship of God in the Reformed Churches beyond the Seas hosszú, ámde zengzetes címet adta, a legtöbb Magyarországra és Erdélyre vonatkozó információt Isaac Basire-tól szerezte. Durelt főleg a magyar református egyház belviszályái érdekelték, illetve az, hogy mennyiben támogatta II. Rákóczi György erdélyi fejedelem a püspökség intézményét a presbiteriánus újítókkal szemben. A royalista és episzkopális elveket valló Durel „a Gondviselés különös jelét" látja abban, hogy Gyulafehérvárt Isaac Basire kapta meg a főiskolán a teológiai tanszéket, s így „tudományát a Fejedelem tekintélyével egyesítve igen sokban hozzájárult a (presbiteriánus) összeesküvés legyőzéséhez, számos vitát folytatva a szaka- dárokkal írásban és az egész udvar jelenlétében"(id. Gömöri 1991:45). Durel szövegében Apáczai Csere neve nem hangzik el, de tudjuk, az egyik „szakadár", akinek puritanizmusa ellen Basire hadakozott, éppen ő volt, emiatt fenyegette meg a fejedelem 1655 szeptemberében (Apáczai 1977: 522-523).

John Durel (akinek nevét minden eddigi Bethlen Miklós-kiadás „Duvel"-nek vagy „Duval"-nak írta) személyesen ismerte Jászberényit is, s a francia lelkésznek egy Basire- hoz írt leveléből kitűnik, hogy a magyar teológus dicsérte Durelnek Basire Rákóczi-család iránt tanúsított hűséget. Bár Basirenak az Erdélyben eltöltött hét évből jobbára csak ez a dinasztikus hűsége maradt meg, ugyanakkor Durhamban való letelepedése után is kapcsolatban maradt az angliai magyarokkal és erdélyiekkel: nemcsak Jászberényivel, hanem Enyedi Gáspárral és a később feltűnt Adami Johannes/Jánossal is. Egy korábbi dolgozatomban felvetettem, hogy talán az Angliában kétszer is megforduló, s 1661-62-ben ott hosszabb időt töltő Körmendi Pétert is ismerte vagy segítette (Gömöri 1979:63) - erre abból következtettem, hogy két másik angol egyházi személyiség mellett Basire-nak ajánlotta 1663-ban Leidenben kiadott De paedobaptismo c. disszertációját (RMK 111:2007). Azóta előkerült Körmendinek egy segélykérő levele John Cosinhoz, Durham püspökéhez, amelyben a magyar teológus azért kér anyagi támogatást, mivel a török hadjárata a Magyarországról való távozásra kényszerítette (Cosin LB 1661(?):IA84) - nagyon valószínű, hogy Körmendi vagy Basire, vagy talán Jászberényi tanácsára írt Cosinnak.

Ami Jászberényi Pált illeti, az ő karrierje példaértékű - bizonyítja, hogyan lehet egy korábban jelentéktelen protestáns teológusból sikeres nyelvtanár és iskolaigazgató Angliában. Jászberényi alighanem Fogarason született, Gyulafehérvárt és az 1650-es évek elején Sárospatakon tanult (Herepei 1971:428), majd egy ideig (1656 táján) az erdélyi udvarban a kis I. Rákóczi Ferenc mellett nyert alkalmazást házitanítói minőségben. Ezt a tényt mindig büszkén emlegette, még 1657. február 22-i franekeri matrikulációja során is bejegyeztette az egyetem anyakönyvébe. Hollandiai tanulása után, 1659-ben (amikor tanulmányaihoz valószínűleg már nem kap támogatást Erdélyből) áthajózik Angliába, ahol rövid oxfordi

65