Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 2. szám - Medgyesi Konstantin: „…jogosultságát megtarthassa” (Bibó István szakvéleménye az állásvesztésre ítélt magántanárok magántanárságának megszűnéséről)
Medgyesi Konstantin jogosultságát megtarthassa 7 Bibó István szakvéleménye az állásvesztésre ítélt magántanárok magántanárságának megszűnéséről Már az Ideiglenes Kormány hivatali ideje alatt megszületett a döntés arról: a közszolgálatban dolgozókat igazolási eljárás alá kell vonni. A vizsgálat céljaként annak megállapítását tűzték ki, hogy a közalkalmazott magatartása „sértette-e a magyar nép érdekeit" (Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1.080/1945. M. E. számú rendelete. Magyar Közlöny. 1945. május 2.) A jogszabály a magyar nép érdekeit sértő cselekedetnek tekinti, ha az igazolás alá vont személy tagja volt a nyilas pártnak, támogatta a fasiszta mozgalmak célkitűzéseit, háborús propagandát fejtett ki vagy a magyar hatóságok által hozott rendelkezéseket úgy hajtotta végre, hogy azáltal az érintettek helyzetét nehezítette. Úgyszintén népellenesnek nevezte a rendelet, ha a közalkalmazott „az ország egy része ellen gyűlöletre izgatott", magyarán aki antiszemita tevékenységet folytatott. A szabályozás meglehetősen tág teret engedett a jogalkalmazói értelmezésnek, így egy- egy magánbeszélgetésben elhangzott félmondat alapján is meghurcolhattak valakit, ha éppen valamely riválisának az volt az érdeke. Gyakoriak voltak a munkatársak egymás elleni feljelentései. Mivel az igazolóbizottságok a pártok képviselőiből és az Országos Szak- szervezeti Tanács küldötteiből álltak össze, ezért a vizsgálatok könnyen válhattak a helyi pártpolitikai csatározások terepévé. Ha egy személy igazolásánál szavazategyenlőség alakult ki, akkor a szakszervezet által kijelölt tag döntése alapján született meg a határozat. Ennek is köszönhetően kerültek a bizottságok meghatározó hányadban baloldali befolyás alá. A rendeletben az igazolóbizottságok feladataként írták elő, vizsgálják meg, az igazolás alá vont alkalmas-e arra, hogy a „demokratikus népi Magyarországban közszolgálatot teljesítsen." A testület dönthetett arról: igazolja a közalkalmazottat, tisztségében meghagyása mellett megfeddhette, áthelyezésre ítélhette, az előléptetéstől kizárhatta, vezető állásra alkalmatlannak nyilváníthatta, nyugdíjazhatta, továbbá végső megoldásként állásától megfoszthatta. Az egyetemi magántanárság nem minősült közszolgálati megbízásnak, a rendelet hatálya azonban kiterjedt a közintézmények által foglalkoztatott személyekre is, ezért kellett igazolási eljárás alá vonni a magántanárokat. A szegedi egyetemen a kérdés, miszerint az állásvesztésre ítélt magántanár magántanársága megszűnik-e, az orvosi karon merült fel. Kanyó Béla orvoskari dékán 1947. február 10-én kérte a jogtudományi kart, hogy nyilvánítson a testület az ügyben véleményt. Schneller Károly jog- és államtudományi dékán március 5-én bízta meg Bibó István egyetemi tanárt, hogy fogalmazzon meg „véleményes javaslatot", s azt terjessze a kari ülés elé. Bibó ekkoriban, az 1946/47. tanévben aktív résztvevője az egyetemi közéletnek, a kari üléseken rendszeresen ott van, dékáni felkérésre jogi szakvéleményeket készít egyetem-politikai kérdésekben. (Ruszoly József: Bibó István a szegedi karon. Jogtudomány Közlöny. 1992. április. 95-111. p.) Bibó a felkérés kézhez vételét követően, március 9-én időt kért a javaslat megfogalmazásához. Mint a dékánhoz intézett levelében írja: „be kell szereznem azokat az adatokat, me57
