Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 2. szám - Szabó Zoltán: „Becsvágy nélkül nagy szerep”

aki az 1945-ös kérdésekre és általában a magyar demokrácia és haladás kérdéseire coherens választ tud adni, anélkül, hogy marxista volna, holott korántsem reakciós vagy antimarxista. A forradalom előtti időkben, az olvadás elején, s 1956 nyarán nem szerepelt, a Petőfi-körben nem szólalt fel, sehova nem írt. Az utolsó Nagy Imre-kormányban november 2-án, a Petőfi Párt jóvoltából került be, de miniszteri tevékenységét tulajdonképpen akkor kezdi, amikor ezt a kormányt az orosz beavatkozás a helyéről már elsöpörte. A forradalom utáni iratok, a „Kiáltvány", a „Tervezet", az „Emlékirat", ha terjedelemben nem is, de mélységben, tisztességben nemcsak elérik, hanem felül is múlják a korábbi Bibó-tanulmá- nyokat. A professzor e második síkraszállásával azonban nemcsak az derül ki újra, hogy ez a férfiú milyen páratlan gondolkodó, hanem az is, hogy milyen jellem.

Kompromisszum - elvfeladás nélkül

1956. november 4-én hajnalban több orosz hadosztály érkezett Pestre. Bibót november 4-én hajnalban Nagy Imre hívta be az Országházba. Bibó bement, ott maradt. Megvárta, míg a katonák bejöttek. Míg az oroszok megszállták az épületet, ő hivatali szobájában fogalmazta a nyilatkozatát. Ebben ezt írta: „A világ színe előtt visszautasítom azt a rágalmat is, mintha a dicsőséges magyar forradalom fasiszta vagy antiszemita kilengésű lett volna. A harcban osztály- és felekezetkülönbség nélkül részt vett az egész magyar nép. Megrendítő és csodálatos volt a felkelt nép emberséges, bölcs és különböztetni kész magatartása, mellyel csupán a leigázó idegen hadsereg és a honi hóhér-különítmények ellen fordult... A magyar népet felszólítom, hogy a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőségnek ne tekintse, és vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen, kivéve azokat, amelyek Budapest közellátását és közműveit érintik..." A parlamentből aznap elég korán reggel visszament lakására. A következő napokat azzal töltötte, hogy egy „elvfeladásnélküli kompromisszumos" megoldást vessen fel. Amikor ez válaszolatlanul marad, megírja „Emlék- irat"-át a nagyvilághoz a magyar helyzetről. 1957 tavaszán letartóztatják.

Ha magatartását 1848 napjaival vetjük össze, akkor az az érzés támad fel bennünk, hogy ez a kor ezzel a fiával nem volt alább való amannál, amelyről Illyés Gyula azt írta, hogy csúsztunkban, zuhantunkban mintegy elérhetetlen magaslatra pillantunk vissza rá.

49