Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 12. szám - Végel László: Naplójegyzetek, 2001

S csak most derül ki, hogy darabjai mennyire különböznek. A Habsburg Monarchia kétszáz éve mégis megtette a magáét.

(Megérkeztem) Éjszaka az ablak mellé állok és hallgatom a lassan elnémuló várost. Én is lecsillapodok. Éjfél után két óra van, csak a fények villognak még. De a sötétség nagyobb hatással van a képzeletemre. Megérkeztem végre.

(Anyanyelv) Egy nyilvános irodalmi fórumon együtt lépek fel Slobodan Snajderrel, akivel immár vagy harminc éves barátság kapcsol össze. Beszélek én is, aztán ő is. A horvát drámaíró bevezetőjében kitér arra, hogy először hallja, amint magyarul beszélek, s ő úgy érzi, egy másik vagy talán egy érj embert ismert meg. Cinkosan összenézünk. Mindketten tudjuk, hogy barátságunk ezzel elmélyült.

(A Dunánál) Újvidéken sohasem bámultam oly kitartóan a Dunát, mint Pesten. Itt nyu- godtabban szemlélődöm. Olyannyira, hogy immár felelőtlennek érzem magamat. Pesten találkoztam Drágán Kljaictyal, aki 1991-ben Amszterdamból telefonált és sürgetett, hogy csomagoljak. Azt válaszoltam neki, hogy pusztán dacból maradok abban a balkáni zűrzavarban; ha túlélem, akkor legyek én az utolsó kellemetlen tanú. Megteszem a tanúvallomást, aztán csendesen meghúzódom egy német kisvárosban. Vagy Kőszegen. Azzal biztattam magam, hogy ennek köszönve én is megváltozom. Kljaic elolvasta az Exterritóriumot, s nekem szegezte a kérdést. „A tanú megtette a magáét. De mi lesz azzal a német kisvárossal? Vagy Kőszeggel?" Tétlenül néztem magam elé. Mindeddig mindig úgy történt, ha az ígéretemet betartottam, akkor vágyaim nem teljesültek.

(Mint egy árnyék) A magyar irodalomban valamelyik Krúdy-hősre hasonlítok, aki feltűnik mint egy árnyék, aztán nyoma vész egy ismeretlen világba.

(Folytatjuk)

92