Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 12. szám - Fekete J. József: Konyak és Duna

Fekete J. József

Konyak és Duna

Tegnap érkezett a hír, egyszerre rádióból, Internetről, telefonon, barátoktól: augusztus 17-re virradóra a szegedi klinikán elhunyt Gion Nándor. Nandi vagy Nándi, már ki hogy szólította. Első döbbe- netemben a szenttamási kálvária jutott eszembe, nem az, hogy alig több, mint két hónapja egy héten át együtt konyakoztunk, hosszasan, bele az éjszakába a Duna-parton, és hogy még egy éve sincs, hogy Kishegyesen, a Csépe-napokon én köszönthettem az akkor hatvanéves barátom. Laudációm szokatlanra kerekedett, az alábbiak alapján mondtam köszöntőt:

A konyakról valahogy mindig Gion Nándor jut eszembe. A nyár elején a kecskeméti Forrás írótáborában ketten képviseltük a vajdasági írótársadalmat, Gion Nándor, ő már Budapestről, én még itthonról. Korelnöke volt Gion a társaságnak, többször is hangsúlyozta, hatvanéves, és azt is, hogy jól érzi magát ebben a hatvanesztendős bőrben, bár nem ártana, ha a folyóiratok többet fizetnének írásaiért, meg ha a rendezők jobban megrendeznék forgatókönyveit, de különben oda se neki, csak délután lehessen egy jó nagyot szundítani, az éjszaka az irodalomé. Itt, hallottam, hogy táborbéli barátai hízelgőén, nevének franciás kiejtésével becézik: Zsion.

Franciául ugyan nem tudok, hiába fúrta az oldalam, lehet-e e névnek valami különös jelentése, egészen addig, amíg néhány hónapra rá olvasmányaim segítségével el nem jutottam Japánba, annak is talán a legszebb városába, Kiotóba, annak is talán legszebb negyedébe, a Gionba. A Gion Kiotó szórakozónegyede, de nem ám valami hamburgi stílusú, szentpálutcai piroslámpás városrész, hanem a keleti mértékletességet és életélvezetet egyesítő világ, gésaházakkal, teázókkal, parányi éttermekkel, pazar látványkonyhákkal, a harmincas évek szvingjébe keveredő honi dallamokkal, udvariassággal, előzékenységgel, tarka lampionokkal, a világ minden tájáról idesereglettek színpompás forgatagával, benne néhány vidám zsebmetszővel és sötét tekintetű jakuzával, gengszterrel. Itt értettem meg, mi a Gion, amit szinte természetszerűleg Gion Nándornak a dúsított realizmussal megírt prózavilágával azonosítottam. Sőt, magunkat is felismertem ebben a világban, azokat, akik jelen vagyunk a vajdasági művelődési életben és művészi világban. Hiszen mi sem teszünk egyebet, mint a magunk sajátos módján és eszközeivel igyekszünk összeházasítani a múltat a jelennel, olymódon, hogy az előzőből lehetőleg minél több megmaradjon, az utóbbiból pedig minél kevesebbet veszítsünk el. Hellyel-közzel jól érezzük magunkat ebben a világban, szórakozást is nyújt nekünk, néha ugyan benyúlnak a zsebünkbe, vagy mi kotorászunk elődeink felöltőjében, s néha egy-egy gengszter is feltűnik közöttünk.

Gion Nándor (Szenttamás, 1941. február 1.), prózaíró. Tanári oklevelét 1963-ban szerezte Újvidéken, majd ettől kezdve, kisebb megszakítással az Újvidéki Rádió munkatársa, szerkesztője, főszerkesztője. 1979 és 1982 között a Vajdasági íróegyesület elnöke volt. 1983 és 1985 között az Újvidéki Színházat igazgatta. 1994-től Magyarországon él, szabadfoglalkozású író.

40