Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 12. szám - „...csak nézett ránk és hallgatózott" (Gion Nándorral beszélget Elek Tibor)

folytatásos regényközlésben ? S ha igen, miért vállalod fel, annyim biztosan látod már előre, hogyan lesz, s hogy meglesz? Miért volt fontos, folytatni a trilógiát? S ha ez így folytatható, akkor meddig akarod még folytatni, hol, mikor lesz a vége?- A Börtönről álmodom mostanában című könyvemet is valóban írás közben, fejezetenként jelentettem meg, és minden fejezetet ezzel a címmel (nem véletlen volt a cím, akkor került Milosevic hatalomra Jugoszláviában, és tényleg börtönről álmodtunk elég sokan), de csak később derült ki róla, hogy ez regény. Az Ez a nap a miénk esetében másról van szó. Kecskeméten voltam egy irodalmi esten, és beszélgettünk a Forrás szerkesztőivel, akik megkérdezték, hogy most mit csinálok. Mondtam, most kezdek egy regényt írni, amire ezek a fiúk azzal reagáltak, hogy lábon meg van véve, s azt is megmondták, hogy havonta ennyi és ennyi pénzt lepengetünk érte. Én írtam és küldtem, és ők tényleg fizettek, nem túl sokat, de nem is keveset, egészen normálisan. Amikor ez befejeződött, szinte logikátlan magatartással viszonyultak hozzám. Már a befejezés előtt látszott, hogy hamarabb meg fog jelenni könyvalakban, mint ahogy ők a fejezetek közlését be tudnák fejezni, ezért javasoltam, hogy az utolsó részeket eladom máshová. Őket nem érdekelte, hogy a könyv közben megjelenik, ragaszkodtak a maradék részek közléséhez. Aztán, amikor elkezdtem írni a folytatását, az új regényt, és két helyről is kérték, akkor már szinte becsületbeli ügy volt számomra, hogyha ezek a kecskeméti fiúk így leközölték az előző regényt, és most is azt mondták, látatlanban megveszik, akkor ezt is nekik kell odaadom.

A folytatást pedig azért kell megírnom, mert az előző regény azzal zárult, hogy véget ér a második világháború és a magyarokat irtják a Délvidéken. Utána egy olyan sajátságos korszak jött a vajdasági magyarok életében megint, amiről nem lehetett nem írnom. Magyarországon úgy látszott, hogy jött egy dögunalmas, nagyon borzalmas Rákosi-korszak, amit ki kell bírni. Jugoszláviában pedig, miutáp jól megritkítottak bennünket, magyarokat, jött a Tito-Sztálin összeütközés, ami számunkra, vajdasági magyarok számára azt jelentette, hogy vagy nagyon esküdsz a jugoszlávságra, vagy eleve gyanús vagy, mert az anyaországod Sztálinhoz tartozik és arra esküszik, te pedig itt Titónál vagy. De ki is vagy te tulajdonképpen? Ha az ember megírt egy olyan regénytrilógiát a második világháború végéig, mint én, akkor nem hagyhatta ki a folytatást erről a sajátságos korszakról, amit mások nem is nagyon ismertek és érthettek. Ezt meg kell írnom. Úgyhogy nekigyürekeztem, elkezdtem írni, és most ott tartok, hogy ma éjszaka befejezem a nyolcadik fejezetet, és körülbelül olyan tizenöt lesz, tehát túl vagyok a felén. Ezt a regényt már nem érzem folytathatónak, mert a következő időszakokról, például az ötvenes évekről, én már írtam ifjúsági regényeket meg novellákat is. Egyedül ez a korszak volt az, amiről korábban nem lehetett írni, mert sokaknak nem is volt érthető. A magyar nemzetnek egy része a történelemnek egy olyan forgatagába került ekkor, amelyben először kezdődtek a szocializmuson belül villongások. Amikor te is mint magyar, bajba kerülhettél, vagy éppen jobban járhattál, mint az anyaországi magyarok. Ezt meg kell írni, anélkül, hogy túl didaktikus legyen, hogy túl szájbarágós legyen, hogy az emberekről szóljon. Na, hát ezzel próbálkozom én mostanában. Ezt be kell fejeznem, s azután a többiek, azok majd jönnek, s hogy novellák lesznek vagy regények, azt majd meglátjuk...