Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 12. szám - Gion Nándor: „Eljutottunk oda, ahonnan elindultunk"

azt mondta: Abban az esztendőben hosszú volt a nyár, és megteltek édességgel a szőlőszemek. Én nem vagyok edzett vonatos, és az utóbbi időben nem kedvelem a nosztalgikus beszélgetéseket, mert azok általában szomorúan végződnek. Honnan jön ez a mocskos vonat, kérdeztem idegesen. Sohasem láttam ennyire leromlott nemzetközi gyorsvonatot. Nem tudom pontosan, hogy honnan jön, de minden bizonnyal elég messziről, mondta Bozóki Sándor szórakozottan, és újabb fényképet vett elő a táskájából. Itt van a nagy diófa a borospincém előtt. Egyszer te is üldögéltél alatta, jó bort ittunk egy sikeres író-olvasó találkozó után. Kár, hogy csak egyszer látogattál hozzánk. Most is sikeres író-olvasó találkozóról jövök, mondtam. Gyönyörű gimnazista lányoknak magyaráztam, hogy milyen nagy író vagyok én. Elhitték?Úgy tettek, mintha elhitték volna, de a vasútállomás előtt találkoztam egy rosszfajta lánnyal. Cigarettát kért tőlem, és miután adtam neki, biztosított róla, hogy elhiszi, hogy nagy író vagyok. Akkor talán nem is volt egészen rosszfajta lány, mondta Bozóki Sándor, és megmutatta a következő fényképet, amelyen három férfi állt a szőlőtőkék között. Bozóki Sándor, a bátyja és egy számomra ismeretlen ember. Mindhárman mosolyogtak, nyilván a gazdag szüret reményében. Egy csoportképről nagyíttattam ki. Emlékszel még Lajosra, a bátyámra? Igen. O otthon maradt vigyázni a házra, a szőlőre és a pincékre. Lelőtték. Kik? A számomra ismeretlen emberre mutatott. Mioták. Takaros kis háza volt a falu mögötti dombon és jól gondozott kis szőlőskertje. Jó barátságban éltünk akkoriban. És miért ölte meg Lajost? Bozóki Sándor a vállát vonogatta. Talán a nagy házra és szőlőskertre vágyott. Most megvan neki. Csakhogy én már összegyűjtöttem a pénzt. A 2000 dollárt. Ennyi kell egy látogatáshoz. Haza akarsz látogatni? A fejét rázta, lehúzta az ablakot, kinézett a havas földekre. Cigarattára gyújtott. Nyilván nem megyek haza. Majd valaki másnak megfizetem az utat. Eddig arra gyűjtöttem. Tehát ez a-nosztalgikus beszélgetés is szomorúan végződött, ahogy azt jó előre sejtettem. Tüntesd el a fényképeket, mondtam, és menjünk át egy tisztább fülkébe. A fényképeket gondosan visszarakta a táskába, az órájára nézett. Fél óra múlva ebben a fülkében kell találkoznom egy emberrel. Még sohasem láttam az illetőt, csak annyit tudok róla, hogy Leonyidnak hívják és nyakkendőkkel házal. Egy égővörös nyakkendőt akarok venni tőle. De addig átmehetünk a büfébe és fizethetsz egy pohár bort. Bizonyára kaptál honoráriumot irodalmi hencegéseidért. Kaptam honoráriumot, és örültem, hogy legalább fél órára kimehetek a koszos fülkéből a valamivel tisztább büfébe. Ott egy szál pincér unatkozott. Rendeltem két pohár bort, az ablakhoz álltunk, bámultuk a kinti sötétséget, és a bor minőségéről, azaz karcosságáról elmélkedtünk. Közben kicsit megélénkült a forgalom. Betévedt két borostás arcú fiatalember, egyforma lila nadrágban, és egyforma kikericssárga bőrdzsekiben. Szemmel láthatóan kedvelték a rikító színeket, és valamiért az volt az érzésem, hogy bennünket követnek. Az érzésem ezúttal sem csalt, mert alig hogy megkapták az italukat, az egyik odajött hozzánk és halkan azt mondta Bozóki Sándornak: mi olcsóbban elvégeznénk a munkát, mint Leonyid. Bozóki Sándor is halkan válaszolt: nekem a legjobb külföldi szakember kell. Mi is külföldiek vagyunk és értjük a dolgunkat. Bozóki Sándor végigmérte a fiatalembert. Nem bízom az olyan emberekben, akik lila nadrágban járnak. A rosszarcú fickónak megvillant a szeme, de aztán mégis eloldalgott mellőlünk. Társával az egyik sarokba húzódtak, pusmogtak valamit a hátunk mögött. Nem értettük, milyen nyelven. Visszatérhettünk a bor elemzéséhez, de mielőtt belemélyedhettünk volna, a hátunk mögött padlóra esett és darabokra tört egy üvegpohár. Aztán hangos köhögés hallatszott. Hátrafordultunk. A két lila nadrágos fiatalember kétrét görnyedve, fuldokolva támolygott az ajtó felé. Amikor az ajtó becsukódott mö13