Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 12. szám - Gion Nándor: „Eljutottunk oda, ahonnan elindultunk"

szott ki belőle. A farkaskutya dühösen vicsorított a lába mellett. Ö akkor előrántotta a pisztolyát és fejbe lőtte a kutyát. Megőrültél, kiáltott rá B. A hatalmas farkaskutya eldőlt a betonkockákon. Fejéből patakzott a vér, Ő pedig belelőtt még egyet, aztán még egyet. Kilőtte az egész tölténytárat. Miért csináltad ezt, kérdezte megdöbbenve B. Miért ölted meg azt a szegény kutyát? Ránézett B.-re, megmutatta neki az üres tölténytárat és azt mondta: mire ismét megtöltöm, tűnj el innen, mert idefektetlek a szegény kutyád mellé. És a pribékjeidet is vidd magaddal. Idefigyelj Madzsgaj, kezdte sápadtan B., de a torkán akadt a szó. Nem is figyelt B.-re. Golyókat szedett elő és tölteni kezdte a pisztolyt. Amikor felemelte a fejét, B: már eltűnt a városháza udvaráról. A lány a fal mellett állt a pokrócba burkolózva. Az arca véres volt, látszottak a farkaskutya fogainak nyomai, szemei azonban már nyugodtab- bak voltak. Odament a lányhoz, és azt mondta: menjen el innen. Menjen el innen, gyorsan, akárhová, csak menjen el. S a lány vastag pokrócba burkolózva kiment az udvarból.

Ezt sikerült belesuvasztanom immár harmadik, negyedik könyvembe, és kis botrány lett belőle, túl nagy nem, azért. Előző könyvem miatt ki voltam tiltva Magyarországról, tehát ez a könyv, amiben ez a novella benne volt, Magyarországon nem jöhetett át. Ennek nem lett itt visszhaxrgja. Ott kiadták pár száz példányban, az emberek szétkapkodták. Nagyon sajnálom, mert nagyon szép könyv volt. Külseje miatt nemzetközi díjat is kapott egy könyvvásáron. De ez úgy eltűnt. Beszéltek róla, hogy van ott egy jó könyv, amiben van egy ilyen novella is. Valahogy elült megint körülöttem ez a majdnem kitört botrány, miközben a közéletben én csináltam a magam dolgait, még mindig sokkal jobb körülméiryek között, mint bárhol magyar nyelvterületen, beleértve az anyaországot is, a velem egykorú írók. Minden évben megírtam egy könyvet, és az meg is jelent. Én szerettem volna ide beiktatni, de erre sajnos már nem lesz időnk, hogy ne legyek ilyen problémás író, szintén egy pályázat nyomán ifjúsági regényt is írtam, azt is megnyertem, akkor vettem az első tévémet meg az első hűtőszekrényt, és írtam néhány ártatlan novellát. Alkalmi novellák voltak ezek, nem gyereknovellák, de gyerekek voltak a főszereplők. Az ember, aki ír, de gondolom rajzol, épít vagy bármit csinál, valamikor ráérez, hogy itt sikerült neki valamit kitalálnia, és én is ráéreztem, hogy ezek a gyerekszereplők életrevalóak, irodalmi szempontból életrevalóak. A novellák nyomán megírtam néhány kvázi ifjúsági regényt, amelyek szintén ugyanúgy szólhatnak a gyerekeknek, mint a felnőtteknek is, de úgy látszik, hogy nagyon jól rátapintottam és ráéreztem a dolgokra, mert egy másik műfajból fölfigyeltek ezekre a regényekre. Elkezdtek filmeket csinálni belőlük. Akinek az írásaiból filmeket csináltak már, az tudja, hogy mindig csalódik, amikor viszontlátja a filmjeit, mert azok nem olyan jók, mint ahogy megírta. Én is így voltam, de ezzel együtt szélesebb körben forgalomba került a nevem. Ezeket Magyarországon csinálták, azután jugoszláv-magyar koprodukcióban, aztán magyar-francia koprodukcióban. Szóval a nevem már nemcsak az irodalomban, hanem a film terén, legalábbis a szakemberek fejében megragadt, és közben levették az eltiltást rólam tisztán irodalmi szempontból is. Mert ez az eltiltás, amikor az volt, hogy ez egy ellenséges érzületű író, ez azt jelentette, hogy itt Magyarországon megjelentetni nem lehet semmit, a könyveit nem lehet behozni.

9