Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 11. szám - Szekér Endre: „Király nélkül" maradtunk (Illyés Gyula a Forrásban)

összefonódását: „Egy nép s a költészete". („Illyés összeszorított ököllel, okosan viselte a forradalmár nemzeti költő palástját s ma már az ország első költője, költőfejedelem, axiómái a magyar életről: „puszták népe", „ötágú síp", „hírünk a világban" beolvadtak a nyelvbe" - írta Cs. Szabó).

lllyés-breviáriilmol állított össze Borbándi Gyula 1972-ben a költő hetvenedik születésnapjára az Új Látóhatárban. Arra gondolt, hogy Illyés prózai műveit, esszéit áttekinti; kiemeli a legfontosabb gondolatokat - 123 kisebb-nagyobb bekezdésben. így juttatta el a nyugati magyar olvasókhoz Illyés „üzenetét": a nemzeti és nemzetiségi kérdésről, a sajtó- szabadságról, a magyarságról, az anyanyelvről, az írói felelősségről, a megalkuvásról, a szabadságról stb. (Borbándi Gyula Illyés-breviáriumának jelentős sikere volt, melyet a Nyugaton sokfelé élő magyarok levelei is igazoltak.) Sokat idézett a szerkesztő a Hajszálgyökerek, a Magyarok, az Ingyen lakoma és más kötetekből, interjúkból. Például Illyés Gyula azt fejtegette, hogy nem beszélhetünk „kis" és „nagy" nemzetekről, a népesség létszáma nem meghatározó, hanem az erkölcsi, a szellemi, az alkotói stb. nézőpont. „A nagy népek erkölcsileg kisebbségben vannak, mégpedig súlyosan az én szememben" - tette hozzá. És „csoda, hogy vagyunk", folytatta a magyar történelmi helyzettel, a nemzet „lenni - nem lenni" kérdésével, a magyarság területi szétszórtságával, az „ötágú síp" híres megfogalmazásával: „A magyar irodalom ötágú síp, összehangolatlan. Eléri még vajon a mi nemzedékünk, hogy egy jó munka mind e nemcsak külön-külön, de más és másként is szóló sípot egyszer ismét összehangolja, illetve az eldugulástól megmenti?" Illyés Gyula mindig vallott a magyarság igazi sorskérdéseiről, a korszerű magyarság-tudatról, a közösségi érzésről, a magyar „becsületről", a magyarnak lenni érzéséről, a nacionalizmusról, a népi írókról, a parlamenti rendszerről, a pesszimizmusról. így vall a szabadságról: „A szabadságot nem lehet kétféleképpen értelmezni. Egy nemzet sem követelhet magának a népek sorában több szabadságot, mint amennyit ő ad külön-külön minden fiának. A szabadság belülről épül kifelé, mint az almára a héj, a csigára a ház. Vannak népek, melyek jólétüket és szabadságukat nem belső szabadságuknak köszönhetik, hanem annak, hogy más népeket elnyomnak és kiuzsoráznak."

Cushing professzor „Magyarországra vezérlő kalauznak nevezte Illyés Gyulát. Cs. Szabó László a mai Magyarország első költőjének, költőfejedelmének nevezi, aki olykor szűknek érzi magán a palástot, kísérletező kedve sohasem lankad, csodálatos nyelvérzékkel írja „rugalmasan ízelt, száraz izomzatú", kétségbeesett vagy ironikus verseit. „Mindinkább úgy hat, mint egy romantikus hős és démonikus hasonmása; a modern magyar költészetben ő Kodály, a nemzet szimbolikus énektanára, akire rá-ráreccsent disszonáns, vad humorával Bartók: a másik énje, a félelmesebb. A Nem menekülhetsz, A kacsalábon forgó vár, a Bartók, a Haza a magasban, a Nem volt elég költője 1950-ben írta meg a XX. század egyik legnagyobb magyar versét: az Egy mondat a zsarnokságról címűt, mely 1956. november 2-án látott napvilágot az Irodalmi Újságban. Az Eluard szabadságversével ellentétben a végletes zsarnokságról valló vers-katedrális végtelenbe hullámzó egyetlen mondatában ábrázolja a rettenetes kort, mely mindenkit és mindent átjár, megfertőz, tönkretesz. („ Hol zsarnokság van, / ott zsarnokság van / nemcsak a puskacsőben, / nemcsak a börtönökben, // nemcsak a vallató szobákban, / nemcsak az éjszakában / kiáltó őr szavában, / ott zsarnokság van...") A bírói ítéletektől, a harsogó éljenektől, az ablakon bedőlő dögszagtól az égi csillagok munkatáboráig, a cella-fehér hóesésig - mindenütt zsarnokság van az ötvenes évek szörnyű világában hazánkban. (A költőt hosszú ideig ezen verse „elhallgatásával" büntette a Hatalom, és csak a költő halála után jelent meg kötetben.)

Illyés, a költő „őrszemként" állt az éjben, „számadóként" őrizte a rábízott magyarságot, a „fogyó időben", „hite-konok község hű papjaként" „templomtalanul, palásttalanul" osztotta az úrvacsorát és az igét. Kései versei - „különös testamentummá" álltak össze, és újra meg újra a „közügyekről" írt. Zrínyiként áll Szigetvárban, „csak nem megadni magadat

101