Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 11. szám - Lőrinczy Huba: „Illyés az egyetlen, akivel beszélhetnék…" (Márai Sándor Illyés-képe avagy: Egy elfogultság története)

os keltezésű észrevételek is32). A felszabadulás esztendeje csakugyan „vízválasztó" volt Márai és Illyés kapcsolatában. Jóllehet mindketten hőn áhították a régi, „úri" világ, a neobarokk Horthy-éra megszűnését, a folytatásról, Magyarország újjászületéséről merőben más volt az elképzelésük. Egyikük azonosulni tudott a fejleményekkel, másikuk annál kevésbé. Illyés lázasan és lelkesülten belevetette magát az eseményekbe, Márai egyre növekvő gyanakvással és viszolygással kihúzódott belőlük. Utálkozó szemlélőjévé vált mindannak, ami történt, s döbbenten, fölháborodva kommentálta Illyés(ék) ténykedését. Róluk alkotott véleményét a legtömörebben eme keserű és metsző szentencia foglalja össze: „Tapasztalom, hogy minden író annyit veszít írói és erkölcsi súlyából, amennyi az általa kiszorított politikai szerepkör súlya."33 Márai mind messzebb sodródik Illyéstől, s rohamos távolodását híven szemléltetik az új s új naplóbejegyzések. „Illyés könyve a puszták népéről. Kitűnő könyv, gazdag, őszinte. De ez a könyv sem tud meggyőzni arról, hogy a puszták népe nem felelős mindazért, ami az évszázadokban történt vele (...)" - „Ez a kitűnő író és költő szorgalmasan szerepelget az új világban; s amint olvasom nevét lapok élén, bizottságok, egyesületek névsorában, megértem, mi az, ami örökké elválaszt tőle, most is, mint a múltban. Ez az író elsőrendűen politikus; akkor is, ha verset ír a tavaszról; tehát fontosabb számára egy társadalmi kérdés, mint egy Verlaine-vers vagy a Háború és Béke (sic!). Számomra is becses és fontos kérdés a magyar zsellérek vagy órabéres munkások társadalmi fejlődése, de nem fontosabb, mint Babits versei vagy Shakespeare; ha választanom kell, minden erőm és figyelmem az irodalomnak adom, nem pedig a politikának. Ezért nem érthetjük meg egymást. De ezért még tisztelhetjük egymás felfogását." (Aligha kétséges: ez az elmélkedés Julien Benda röpiratára, Az írástudók árulására is visszamutat.) - „Magyarországon a nagy per (...) a magyar paraszt körül tart, a Veres Péterek és Illyés Gyulák által sunyin szított parasztlázadás körül, amely - türelmetlenül, alamuszian és igazságtalanul - messze a parasztság jogos érdekein túl követel e társadalmi réteg számára vagyont, hatalmat, jogokat. (...) ez az igazi magyar per, melyet néhány sunyi paraszt, aki a polgárság segítségével jól kikupálta magát, alattomosan fűt. (...)"- „Illyés a legszomorúbb emberi jelenségek egyike, akivel a magyar irodalomban találkoztam. Ez a tehetséges, értelmes paraszt nem bír hiúságával; a nemzet őrangyalának érzi magát, a haza szeráfjának; a valóságban csak egy harácsoló szabadcsapat regöse. Keserves ébredése lesz. Kár érette." (Ez utóbbi jellemzést Márai 1972-es emlékirata szinte szó szerint megismétli.) - „Ezek a szerencsétlen költők, élükön a jobb sorsra és szerepre méltóbb Illyéssel, akik nem látják, hogy amikor vakon és esztelenül pozitivek a parasztság iránt, elveszejtenek egy műveltséget, s megszűnnek pozitivek lenni a magyarság egésze iránt." - „Illyés verset adott közzé, melyben a Parasztpárt prominenseinek családnevét szedte rigmusba. (Valószínűleg a Teremtmény című szövegről van szó: L. H.) Szomorú kép: egy költő, aki tallózó bandavezérek nevével ékesíti fel verseit."34

Szépítgetni szükségtelen: „a szakadás" (Márai felől nézvést) valóban „túlságos nagy", még ha nyilvános és látványos kenyértörésre nem került is sor. A csalódás, a kiábrándultság fűtötte indulat elrejtezik a diáriumban, s egy ízben még közvetlen dialógus is létrejön kettejük között - más kérdés, hogy inkább pengeváltás, semmint kölcsönös szóértés s közeledés lesz belőle. 1946 őszutóján - egy genfi segélyszervezet meghívására - Márai és Illyés nyugat-európai körutazásra indul, Czóbel Béla, Ferenczy Béni, Pátzay Pál, Cs. Szabó László, Szőnyi István és Szűts László társaságában.33 A három hónapos üdülés (igazában: kulturális misszió) november 22-én kezdődött, s 1947 februárjában ért véget, Márai viszont már december folyamán különvált a többiektől, hogy a maga kedvére kalandozzék Itáliában és Franciaországban. Tőle - noha Naplója és az Európa elrablása bőséggel tudósít élményeiről s többnyire lehangoló tapasztalásairól - az útitársaknak még a nevét sem tudhatjuk meg, s ez a némaság beszédes. Mások memóriája, illetőleg diáriuma szerencsére megőrizte annak a hosszú és heves (de nem ellenséges hangulatú) polémiának a tényét és részleteit, amely közte és Illyés közt bontakozott ki a vonaton. Hubay Miklós, ki a svájci határtól Zürichig kísérte a meghívottakat, félszáz év múl49