Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - Illyés Gyula: Lent és fönt

Kivonultunk a magunk külön barlangjából, el addig, ahol a főút derékszögbe hajlik. Itt telepedtünk le körben, egymás mellé rakva a lámpásokat, hogy nagyobb legyen a fény.

Mint katonák a tábortűznél. Mint pásztorok az éjszakában.

Ez volt jó alkalom a tulajdonképpeni reggelire is, a hideg casse-oroute-ra. A francia bányász-étrend akkoriban ez volt: otthon, szinte még a mosakodás tartozékaként jó félliter forró kávé, ami egyben kézmelegítő s ujj-kigémberítő a fületlen, félgömbszerű talpas cserépcsészében; a hófehér, a kebel-tapintású bolhán; aztán már a munkahelyen ennek früstökszámba menő folytatása oly bőségesen, hogy elcsitítsa a gyomrot egészen a műszak végéig, a kora esti vacsoráig; az igazi odatelepedéshez az asztalhoz; amelyen akkor már szinte előírásszerűén követte egymást a tányérszintig mert főzelék a beletördelt csontszáraz kenyérrel, a hús a mindig berántatlan föltéttel, a saláta, télen is, a sajt és természetesen a legalább egy liter olcsó - kevés szesztartalmú - vörösbor, meg mindehhez épp oly természetesen a friss-ropogtatású fehér kenyér itt is szabad fogyasztásra, a bennszülöttek vasalt szavával: á Iá discrétion, amelyet az ágról szakadt idegen elsőként tanul meg, és úgy is értelmezhet, hogy amennyi beléd fér, de úgy is, hogy csak módjával, mert szemmel tartanak.

A lábunkhoz rakott lámpák fénykörében kirakta ki-ki a vászon oldaltarisznyáját. Vaj, sajt, hentesáru lapult a hosszában kettészelt kenyérfajta, a fantaisie félkarnyi darabjaiban. Került elő itt is vörösbor, félliternyi, azaz megannyi chopine, hogy ez se maradjon ki a népismei szótárból.

Engem a bakancsom foglalkoztatott. Alig vártam, hogy levethessem. Megnézhessem, kitapogathassam, mit tehetek vele.

Első fölhúzáskor minden lábbeli szorít. Ne adjunk a kereskedő szavára, főleg ne használt áruk boltjában, hogy viselés közben a láb megtalálja a helyét, kitágítja minden irányban a cipőt. Oldalt és kéregben igen, az orrnál soha. Még kevésbé olyan bőr esetén, mint amilyenből ez az én, különben igen tetszetős alakú bakancsom készült, még hadi célra.

Eljöttünkkor, kapkodó elrohantunkkor behörpöltünk Imrével mi is egy-egy adag - nem túl erős - feketét azokból a jó sima, anyaian meleg bo/okból.

De számunkra még nem függött a konyha fogasán olyan fél vállra való vászon tarisznya - olyan alkalmatos b^sace -, amilyenekből most ez az - itt a sötétség közepette mesésen gyors - terülj asztalkám kikerekedett.

Imre bökött oldalba: vegyem el, amit egy kéz felém nyújtott; nem tudtam, kinek a keze; az arcok már a fénybura fölött sötétlettek.

Lehúztam a harisnyát is, lábam elkékült nagyujját békítgettem. Gépiesen tettem számba a falatot, s majd még egyet, s tulajdonképpen gyomromban éledt csak meg a hála, s annak sugallatára fejeződött ki a köszönet egy-egy főhajtásban a homályban maradt adakozók irányában. A tanácsokat hallgattam, hogy próbálkozzak eredményes - a bőr előzetes benedvesítése után alkalmazandó - sámfá- zással.

Ahogy kiértettem Iván egy-két német szavából.

Fölrobbant a töltet a mi aknabarlangunkban is.

13