Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 10. szám - Acsai Roland: Kiszámíthatatlan futameredmények (Tandori Dezső: A zen-lófogadás)
kor találkozhatott. Feltétlenül szólnunk kell még Tandori haikuiról is: magyar nyelven a haiku-formát Tandori használja a legkövetkezetesebben és a legmagasabb művészi színvonalon. Tandori ebben a műben megalkotja a „zen-tandorit": „a meghatározható figura kontra a csupa- lehetőség figura... a tandori azt a valamit (inkább, mint valakit) jelöli, ami az én köntösömben... jár- kel... és nem csupán a fizikai valóban... A zen-tandori, vagy a zen lófogadás azt akarja elmondani, persze, mi történt. Hiteles történet (ek sora)." Ennek a megkettőződésnek egy másik változatával találkozunk Tandori abszurdum-történeté- netében: „most, hogy egyetlen veréb él csak nálunk, s a madarakra (is) jellemző túlzás-hajlammal ragaszkodik hozzám, rajtam lóg... érzékelek néha olyasmit, hogy még egy második veréb is van a lakásban, madaram ehhez ragaszkodik. Mert hogy madaram hozzám mint fajtársához vonzódik ily feltétlenül, hozzám, mint verébnek érzett lényhez." Később kiderül, hogy ez a kettősség nemcsak a mikrovilág, hanem a makrovilág, vagyis a lóversenyek világának is alapvető jellegzetessége : „A szobában valami a fényt oly erősen tükrözi, hogy ekképp - kétszeresen megkettőződve - látszunk. Célfotókat juttat eszembe ez. Ott is megkettőzve látszanak a beérkezők". A művet polifóniára való törekvés jellemzi. Az író szeretne mindent egyszerre, egymással szinkronban ábrázolni: „... a Südbanhof Nagy Küzdelmét érzékeltetni, hát azt sem lehet igazán, ha sok száz versenydélután küzdelmeiről nem szólsz, viszont hát azokat is mind csak akkor lehetne érzékeltetni, ha egyszerre élne, egyszerre szólna a többi (ilyen délután stb.), ha szinkronban lenne érzékeltethető megannyi mindenféle, és ez lehetetlen." Ezt a többszólamúságot segíti az előbbiekben már említett zen-tandori megteremtése, valamint „a meghatározható figura kontra a csupa-lehetőség figura" zenellentéte. Amint az a'könyvből kiderül, a zen bizonyos tézisei nem alkalmazhatók a lófogadásra, ilyen például Koestler megállapítása: „Az alkalmazott zen-tréning alaphangsúlya a siker vagy a kudarc iránti teljes közöny". Tandori ezt az idézetet így kommentálja: „Hát elmosolyodik az Olvasó, biztosra veszem: tegyük ezt át a lófogadás körülményei közé. Pillanatok alatt lapos a tárcánk". De ugyanígy megmosolyogtató és használhatatlan lesz egy nyugati filozófus, Pascal fogadás-elmélete: „Pascal fogadás-elméletével az ég világán semmit nem tudok kezdeni". A híres zen-íjászat filozófiája („az íjász a nyílvesszőt ne tudatos cselekvés eredményeképpen röppentse ki... Az íjász eltalálja a tárgyat, bár nem célzott") is.csak néha vezet eredményre. A zen-íjászat ösztönössége, automatizmusa Tandori régebbi lóversenykönyveit jellemezte inkább, mint e mostanit. A Madárzsoké című kötet novelláiban még csupa ilyen metafizikus súgás, „megcsendülő kisharang" segít nyerni a főszereplőnek (pl. A pályátlan rajtlámpa. „Keresni kezdtem a »Szpéró« neveket a lovaknál, a csillag és a fehérség utasait."), míg Tandori újabb könyveiben e súgások megritkulnak, mint a Railroader című fejezetben : „Mint talán már említenem sem kell (újra): nem csöndült meg a kisharang", vagy hibásnak bizonyulnak: „Nem minden súgás, ami annak látszik." A súgások helyét átveszi a racionális számolgatás-latolgatás, ám ez sem vezet mindig győzelemre. Tandori végül levonja a tanulságot, ami e könyv legváratlanabb futameredménye lesz: „Félek, az az európaias vizsgálódási mód ugyanúgy hiteles kifejezője a tényleges állapotnak, mint a logikai-lebon- togató rendszer tagadójaként megjelenő zen-rámutatás... Keleties örökbölcsesség és európaias igyekezet: itt ugyanannyit ért." (Tcrebess Kiadó, 2001) 106
