Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 10. szám - Fekete J. József: Ember és Táj (A Trianon utáni vajdasági művészetszemlélet interkulturális vetületei Herceg János értekező prózájában)

metsző realizmussal és az expresszionizmus felhangjaival ábrázoló regényét, a Hétfejű sárkányt, ami csak 1981-ben jelenhetett meg, és csak innét minősült a megírás korának egyik legjelentősebb epikai alkotásává. A csatornaépítő Kiss József civilizációteremtő vállalkozásáról írt, a Császár csatornája című regényét Elő víz címen írta újra, hogy az új, szocialista elvárásoknak megfelelve, értékeiből rengeteget veszítve, egyáltalán megjelenhessen. Munkássága mégis inkább a zamatos nyelvezetű és sziporkázó humorú regényeiről, a Garabonciásról és a Bige Jóska házasságáról ismert.

Ugyancsak Zomborból indult Herceg János (1909-1995), akit a kritika és az irodalomtörténet joggal a vajdasági magyar író megtestesítőjévé magasztosított. Regionalizmusának egyik kedvelt színhelye a zombori Szelencse-negyed, figurája pedig Kekez Tuna, majd Gerard, az Ég és föld, valamint a Gogoland bohóc hőse, a korral és annak szellemével való szembenállás szatírájának a hordozója, illetve a teljes kiábrándultság jelképe. Munkásságának csúcsai az emlékező tanulmányok, valamint a világra kitekintő esszék sorozatai, amelyek a realista, utópista és anti-utópista regényekkel, a hely szellemét megragadó elbeszélésekkel együtt emelik a hercegi életművet irodalmunk legkitüntetettebb helyére. Módosulások (1989) című regénye irodalmunk kisebbségtörténeti és esztétikai szempontból egyaránt megkerülhetetlen fejezete.

A Kalangya első számát (1932. május 1.) Szenteleky Kornél jegyezte, társszerkesztői Csuka Zoltán és Bencz Boldizsár. A lap célkitűzése a jugoszláviai magyar irodalom termésének összegyűjtése és prezentálása, amellett a jugoszláv irodalom kiváló értékeinek átültetése, de a lap kapcsolatot tart a kortárs magyar irodalom alkotóival is. Miután Szirmai Károly átvette a folyóirat szerkesztését, a szerzők egy része lemorzsolódott, a Kalangya szépirodalmi arculata pedig elméleti és kritikai jellegúre váltott. Herceg János 1941 és 1944 között, a folyóirat megszűnéséig szerkesztette a Kalangyát, teret adván a magyar és a szerb sorsközösséget felmutató ismertetőknek és fordításoknak, akárcsak a korábbi színvonalat meg nem ütő szerzőknek. A jelen dolgozat szempontjából is kiemelten fontos periódust a következőképpen foglalta össze Herceg monográfusa, Toldi Éva: „A Kalangya 1941 áprilisában a magyar csapatok bevonulásával átmenetileg megszűnt. Az itteni írók azonban nem csatlakoztak a szegedi Délvidéki Szemléhez. A folyóirat 1941 decemberében újra megjelenik, a lapot Herceg János jegyzi. A megváltozott körülményekhez alkalmazkodnia kell a folyóiratnak: egyszerre megváltozott a státusa, nem volt többé kisebbségi orgánum, pedig korábban az itteni magyarságot osztály-hovatartozástól függetlenül felvállalta, sőt némi túlzással azt állította, hogy »az osztályellentétet lényegesen csökkentette a végrehajtott agrárreform, az összefogást pedig a közös sors teremtette meg«. Ennek a közös sorsnak a védelmére pedig nem volt többé szükség. Az irodalmi életben eltűnt a külön út keresésének kényszerítő ereje, mert megszűntek a különállás elsődleges kiváltó okai, Pest újra szellemi központ lehetett, felszippantó ereje az irodalmi életben is éreztette Imtását. Könnyen megtörténhetett volna, hogy az itteni irodalomteremtő vállalkozás értelmét veszíti.

Az új főszerkesztő programcikkel indítja első számát. Az író itt a nemzet mindenese volt, ezért nem lehetett művészi értékek kihordója, hanemcsak politikus a magyarság érdekeinek szolgálatában - mondja. A jövőtől a »művészi mondanivaló kibontását« reméli. Hangsúlyozza a magyarsághoz tartozást, ám megemlíti azt is, hogy az irodalmi decentralizálás híve, a bácskai szellem egyediségére hívja fel a figyelmet. »A Kalangya hőskora elmúlt«, de továbbra is a Szenteleky-örökség megőrzésén kell munkálkodni, állítja. Ismét fölmerül benne a kérdés: művészetet teremteni, vagy a közösség szolgálatába állni, s romantikus lelkesedéssel fogalmazza meg hitvallását: »Szívemhez nőtt a Délvidék, a világ semmilyen részén nem érzem otthon magam, csak itt... Bácska.... - suttogom magam elé fővárosi kőrengetegben, s mint egy erős, szőke hajú leány, előttem feküdt szép hazám legszebb része: szülőföldem. Van-e olyan ügy, amit nem vállalnék érte? Mindent, mindenkor.. .«"39

A Híd is májusban indult, 1934-ben, társadalomtudományi és irodalmi ifjúsági folyóiratként, majd 1938-tól a Jugoszláv Kommunista Párt magyar nyelvű orgánuma 1941-ig, a szo59