Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 9. szám - László Ferenc: „Habent sua fata epistolae“ (Bartók-levelek a történelem sodrában)

lékezetedbe idézni, hogy a kották, levelek és képekhez mellékelt leveledben szóról szóra azt írod: »kedves Barátom, íme végre küldöm a kottákat, leveleket meg egy nehány pasztell rajzomat. Mindent, amit meg akarsz tartani magadnak, fogadj jó szívvel hálám és elismerésem jeléül, szíves emlékül. Amit pedig a kottákért fogsz kapni-küldeni, belátásod szerint, meg a lehetőségek szerint is, hálásan fogom köszönni, stb. stb.« Nincs tehát ezek után semmi okod, hogy rám neheztelj. Az én bűnömül legföljebb azt róhatnád fel, hogy a Bartók-leveleket nem tartottam meg magamnak, hanem értékesítés végett beadtam a Folklór Intézetnek, hogy az érte járó összeggel enyhítsem súlyos anyagi helyzetedet" (56. 1.) Ámde az „idézett", 3-as sorszámú Busitia-levéiben, amelyre itt Kolár a barátját „emlékezteti", „szóról szóra" csak kottákról és pasztellekről volt szó, a Bartók-levelekről nem! Kolár tehát megpróbálja bebeszélni áldozatának, hogy azt írta neki, ami esze ágában sem volt! Bu§ipa pedig elhiszi, amivel áltatják. 1950. február 19-én kelt levelét, amelyben már arról is van szó, hogy „A Folklór Intézet levelében ígért 15.000 lej helyett úgy mondják, hogy 10-ezret küldenek, s az egész összeget ezentúl akarják velem megbeszélni! Félek hogy be akarnak bennünket csapni, s Téged ki akarnak kapcsolni a tárgyalásokból. Jó lesz, ha résen leszel, s elejét veszed a bajnak", így zárja sorait: „hálával és szeretettel ölel öreg, lekötelezett barátod, János" (57. 1.). 1951. március 23.: Bujipa jelenti Kolárnak, hogy 21-én Szegőné meglátogatta, kikérdezte, átadta a márciusi és az áprilisi részletet, és további rajzokat és fényképeket vitt el tőle „egy újabb - a 3-ik Bartók könyv részére" (59. 1.). Ez utóbbi kitételt nem tudom értelmezni: nem tudom, mihez képest lehetett Szegő Júlia tervezett könyve a harmadik. 1952. január 24.: Demény János megkeresésére válaszolja Buppa: „Amint Szegő Júlia őnagysága írta, a levelek kiadása ez év első negyedében lesz befejezve" (60. 1.). Lehet, hogy a levélíró a leveleket is tartalmazandó Szegő-monográfiára gondolt, csak pontatlanul fogalmazott, de azt sem zárhatjuk ki, ami szavaiból expressis verbis következik: hátha úgy tudta, hogy Szegő Júlia levélkötetet (is?) tervez. A 17. levélben nincs szó a Bartók- levelekről. Utána a szerző négy pontban foglalja össze az eddig közölteket. A négy pont egyike sem jelzi, hogy ő is észrevette volna Kolár visszataszító vétkességét: a 3. levél és annak későbbi „idézése" közötti különbséget. Sőt, a szerző a 63. lapon megerősíti: Bujipa Kolárnak ajándékozta Bartók-leveleit, de ő, látván barátja szorult anyagi helyzetét, lemondott róluk és a barát javára értékesítette őket.

Kolárral szemben a végletekig elnéző, Szegő Júliát azonban annál kevésbé kíméli a szerző. Vádlóan idézi 1956-ban megjelent kötetének néhány mondatát, amelyek egészen más színben mutatják be a tényeket, mint a feltárt dokumentumok. „Bu$ipa János levelei egyébként 1949- ben e kötet szerzőjének birtokában voltak. [...] A Busipa-Bartók levelezés anyagát e kötet szerzője 1952-ben megőrzés végett átadta a bukaresti Folklór Intézetnek. így tette lehetővé a bukaresti Folklór Intézet a Demény János szerkesztésében Budapesten 1955-ben megjelent magyar-román-szlovák levelek együttes kiadását" (Szegő Júlia: Bartók Béla, a népdalkutató. Bukarest, év n., 296.1.). Vagyis: nem az intézet vette meg a leveleket, ahogyan azt Busipának bebeszélték, hanem Szegő Júlia, az osztályvezető, a maga pénzéből és a maga számára, s azok 1952 óta csak letétben vannak a bukaresti anyaintézetben. Hogy mennyire szerteágazó ez a történet, egy hasonmásként közölt Szegő-levél utolsó mondata is jelzi. „A Busipa-kötelezettséget egyébként átvette tőlem a Bolyai, így most már fennakadás nélkül fogja kapni a részleteket" (65.1). Ebből nemcsak azt tudjuk meg, hogy az eddigi kifizetésekben fennakadások voltak, hanem azt is, hogy amit Szegőné az Intézet nevében, de a maga számára alkudott meg részletekben fizetendő 80.000 lejért, azt egy időn túl a Bolyai Tudományegyetemmel fizettette meg. Ez igen! Fancsali János a 64. lapon fölveti a kérdést: mi maradhatott meg Szegő Júliánál az átadás után? loan Bianu két Busipához intézett leveléről határozottan tudja, hogy Szegőné örököseinek tulajdonában vannak. Ott kell, hogy legyenek az 1951. március 22-én kölcsönbe elvitt dolgok is, állítja.

A következőkben azonban kiderül, hogy a nagylelkű barát, Kolár, mielőtt átadta volna Szegőnének, megdézsmálta a levélcsomót. Budapesten letelepedett egykori tanítványától,

109