Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 10. szám - Márai Sándor: Aki látja hazáját (Egy számkivetett magyar író vallomása)
son kifejezett véleményét a diktatúra meghamisította, majd rövid idő múltával megsemmisítette. Az alkotmányos, demokratikus kormányzat helyébe diktatórikus parancsra báb-kormányt ültettek. A parlamentális élet, a szó nyugati értelmében megszűnt. Maradt helyette egy választási komédiák fügefalevelével álcázott szégyen-parlament, amely semmiféle értelemben nem képviselte többé a népakaratot. Moszkva Magyarországon is, mint mindenütt a vasfüggöny mögött, kezdeti leplező manőverek után, szemérmetlenül megvalósította céljait: Magyarországot szovjet gyarmattá alakította át, a szovjet nehézipar háborús készülődésének egyik műhelyét építette fel itt is. Minden munkaterületen, a társadalmi, az állami, a kultúráiét területén minden intézkedés ezt a célt szolgálta. Azok, akik azt hitték szabadságharcosok, ráébredtek, hogy csak akkor azok, ha minden hitükkel és erejükkel nem a múlt idejétmúlt csökevényei, hanem a jelen kegyetlen rabtartója, a Szovjet terrorja ellen fordulnak. Aki másképpen érzett vagy gondolkozott, rövidesen megtudta, hogy lélekben és magatartásban a céltudatos hazaárulók cinkosa: azokkal szövetkezett, akik Magyarországot a szovjet tagállamság gyarmati szintjére akarták juttatni. Két, legkésőbb három évvel azután, hogy az első vörös járőrök Kőrösmezőnél átlépték egy ezeréves európai ország határát, a Kárpátok vonalát, ez a tragikus helyzet minden valóságában nyilvánvaló lett a magyarság egésze és a világ közvéleménye számára. 3. Mégis, a „szabadságharcosok", akik ilyen rövid idő alatt kénytelenek voltak megtudni, hogy amikor segítenek a kommunistáknak „a múltat likvidálni", a valóságban segédkezet nyújtanak ahhoz, hogy likvidálják a magyar demokráciát: nem adták fel a reményt, hogy ez a tragikus zsákutcába jutott társadalmi és gazdasági, szellemi „szabadságharc" nemcsak a megsemmisülés időszakát hozta el a demokratikus ember, a demokratikus magyar szabadságmozgalom számára, hanem a lehetőséget, hogy egy kiterjesztett, földalatti szabadságmozgalommá alakuljon át, amely most már egyforma társadalmi és szellemi energiával védi a demokratikus átalakulás lehetőségeit a forradalom és az ellenforradalom minden tényleges és lehető válfaja ellen. Minthogy Magyarországon ma is, mint a múltban, a földkérdés, a földreform, a föld birtoklásának és a termelt mezőgazdasági javak szabad értékesítésének kérdése a döntő társadalmi probléma: a parasztság az 1945-ben végrehajtott földreform eredményeit minden módon iparkodott megvédeni a bolsevista államfeudalizmus merényleteitől. Ez a folyamat Kelet-Európábán állandósult. De állandósul mindenütt a világban, ahol a parasztság kilép a feudalizmus különféle válfajainak életformájából, Kínában éppen úgy, mint Indiában, vagy máshol a színes világban. A kommunisták taktikája mindenütt azonos: a földreform ígéretével kezdetben a maguk oldalára állítják a nincstelen zsellér parasztság nagy tömegeit, s amikor a földreformot sebtében végrehajtják, megkezdődik a propaganda, majd a terror, hogy a földhöz juttatott zsellérparasztot a kommunista államfeudalizmus kolhozrendszerébe kényszerítsék. Ezzel párhuzamosan harcot hirdetnek a közép- és nagyparasztság, a kulák ellen. Közel negyven éve ez történik a Szovjetunióban, 45
