Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 10. szám - Kapuściński, Ryszard: Lapidárium IV. ( 4. rész – fordította Szenyán Erzsébet)
adók mellett vannak nagyszerű napilapok és folyóiratok, tökéletes rádióadók, remek tévéműsorok. Olyan sok van belőlük, hogy az ember örülne, ha legalább a töredéküket megismerhetné! (Előadás Stockholmban, 1998.) 1999 októbere, a háború sújtotta Koszovó egyik falucskája. Egy helikopterből kiszáll az NBC tévéstábja. Úgy szállnak ki, mint egy deszant - sietve, magabiztosan, keményen, nyomulva. Mindenféle ládákat pakolnak kifelé, lázasan állítják fel az állványokat és a kamerákat. Egyfolytában hessegetik a körülöttük gyülekező száj táti gyerekeket. Határozott utasításokat adnak a kíséretükre rendelt rendőröknek, és akcióba lendülnek. A mellettük ácsorgó szerencsétlen, riadt emberek közül kirángatnak egy asszonyt. Az asszony sír, idegesen igazgatja fejkendőjét, csecsemőjét rázogatja, valamit érthetetlenül szipog, a stáb meg filmezi, az egész jelenet néhány percig tart. Aztán kirángatnak egy másik asszonyt, utána egy fogatlan parasztembert (fogatlannak kell lennie, csak ilyet filmeznek). Befejezték a felvételt, máris sietve pakolják össze a ládákat, az állványokat és kamerákat, a ládákra ülnek, idegesen nézegetik karórájukat, az eget kémlelik, jön-e már a helikopter. Néhány szót vetnek az őket körülvevő tisztes tömegnek. Eszükbe sem jutott, hogy megkérdezzék, szabad-e nekik itt lenniük és filmezniük. Sehol egy szívélyes gesztus, amely arra utalna, hogy szót akarnak érteni az emberekkel. Csak lenézés, önteltség és ingerültség. Újfajta úri dölyf. Új gyarmatosítók. Mit bombáznak a NATO repülőgépei Jugoszláviában? A tévéállomásokat. Még egy bizonyíték arra, hogy a hatalom a parlamenti és kormányépületekből átköltözött a tévészékházakba. Panaszkodunk, hogy a televízió erőszakot, kegyetlenséget, gyűlöletet, halált propagál. De olvassunk csak bele a Bibliába! A gyerekgyilkosságok, kannibalizmus, öldöklések, véres leszámolások, tömeges kivégzések, mészárlások milyen borzalmas leírásaival találkozunk benne! Vagy nézzük a középkori festészetet és szobrászatot! Hány levágott fejet, lándzsákkal átdöfött testet, vértől csöpögő sebet, máglyán pörkölődő, fortyogó szurokkal teli kádakba mártott embert látunk! A producerek és rendezők semmi újat nem találtak ki. Az erőszak képei kezdettől fogva mindig részei voltak a művészetnek. A képernyőn látható halál legfeljebb gépesítettebb s ezáltal „elembertelenedettebb" lett. (Paradox dolog - ha a gyilkos sajátkezűleg öli meg áldozatát, létezik közöttük valamiféle fizikai, ember- telenül-emberi, „közeli" kapcsolat, valamiféle fonák, rémes „kapocs", ha viszont egy pilóta több ezer méter magasból dob le bombát egy lakótelepre, ez a cselekvés tisztán műszaki, mechanikus és teljesen absztrakt mozdulattá redukálódik, amely a pilóta pszichéjében esetleg a legkisebb nyomot sem hagyja).- Milyen nehézséggel találja magát szemben az, aki manapság olvasmányai alapján akarja megismerni, megérteni a világot? 34
