Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 10. szám - Király László: Fondorlatok a könyvtárban; Az íróház berendezése; Piaf (versek)
Király László Fondorlatok a könyvtárban Kései levél Laurához Szavainkat beborítja a moha, sírköveinket a szó. Foton - hallom - a bor szomorúi. Takarodó a Föld-kerek kaszárnyákban. Télre elalszik a méhes, barnán várnak a hűvös, láncos-lánctalan könyvek. Őrzik a táltos múltat, vas-setét jövendőt, fegyver markolatára fagyott ártatlan kezeket. S így is él a fény még: szöszmötölő angyalok szárnya a szűrő homályban, pedig Asszonynak belépni: NEM/ - dördült egy fejedelem -, csak kurtizánnak. Ámde Te lépj velem - a címerekről mégis leszáll a hattyú, s a tárt karú sólyom, szép személyed. Élnek komor seregek, halhatatlan csapatok szabad mezőben - Neked. A nem-kardos-ember férfinak azonban lefejezett összeesküvők integetnek örökkön, tántorgó vesztesek borult elmével a polcokon, lengő hídon egyensúlyozó bosszúhordozók. Ordítják hatalmuk odakinn lángokádók. Idebenn bánatos írónád-percegéssel alakul az ingathatatlan történelem. Árulja magát a kimondott szó czifrán, de őr'nek a malmok pór-darócból kalendáriumot, vitézek bársonyából reményes törvénykönyveket. Szárnyak viszik hírül a versed, a házad. Pillantásod égverő hegyeken pihen. Magasból alánézni bátor - s tanulságos: keserű levében forog mi forgandó. Némán állj meg a csendben, gyönyörű ujjaid, merengő, simogassák a gyémánt betűt. Fürtjeid itt lesznek örökkévalók, vidítva-szomorítva elhagyott félpogány isteneket. Szemed nem engem lát már, de ami jön még, 3
