Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 9. szám - Emlékezés Kőhegyi Mihályra

magáról, beszélgetés közben sem, míg éles szemmel figyelte a másikat, s kérdezte is, ő hogy van. Rejtőzködő embernek ismertem, ritkán nyílt meg, mintha rejtőzködésével el akart volna fedni valamit. Nem beszélt arról sem, hogy milyen nehéz volt Bajáról, az utób­bi években már betegen, Kecskemétre, Pestre, Szegedre utazni is, s arról sem beszélt, hogy ezer irányba mutató érdeklődésével mintha a szakmájába való bezárkózás ellen tiltakozott volna, noha nyilvánvalóan ezt tette. Hatvanadik születésnapjára Pajor Enikő összeállította munkásságának bibliográfiáját, ez a lista az addig eltelt évek alapján nyolcszáznyolcvan- három tételt foglal magába a régészet és a numizmatika mellett a történettudomány, az irodalomtörténet, a művelődéstörténet és a művészettörténet köréből, közöttük a legen­dás társszerzős írásait is, talán éppen Kőhegyi Mihály tudott a legtöbb emberrel együtt dolgozni. Ennek a listának a tizenegyedik tétele Kőhegyi Mihálynak egy ezerkilencszázöt- venhat nyarán írott cikkére hívja fel a figyelmet, az akkori Egyetemi Ifjúság című lapban Czine Mihály vitaindítójára válaszolt, a vita a fiatal magyar irodalom helyzetéről szólt. Er­re az írásra rátalálva értettem meg, hogy érdeklődését valóban nem tudta lekötni egy terü­leten belül, de ha nem találok rá erre az írására, a felismerés akkor is adott lett volna, hi­szen éppen a Forrásban közöltük fiatalkori útkeresésére visszaemlékező, irodalmi formába öntött vallomását. Kőhegyi Mihály folyóiratunk megbecsült munkatársa volt, recenziói, tanulmányai mel­lett fontos interjút készített a mestereként tisztelt László Gyulával, magam számos Né­meth László-levél közlésének lehetőségét köszönöm meg neki. S még mi minden mást, szomorúan, nagyon szomorúan. Fűzi László Folyóiratunk megjelentetését a ****** Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, VifrTÍ- , ' '>r > a Nemzeti Kulturális Alapprogram WM/1TI KlI.llfBÁf IS OROKSfK \ # / és a MIMSWRIIAÍA József Attila Kulturális és Szociális Alapítvány támogatja. 124

Next

/
Thumbnails
Contents