Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 9. szám - Szőke Katalin: Munkagödör (A paraszti ellenkultúra és a mai orosz irodalom szubkulturális metatextusa)

nek témája még megjelenik az irodalomban, például Andrej Platonov és Ivan Katajev műveiben, ám az irodalom államosítása folytán ez is, mint sok más egyéb, tiltott témává válik, s helyette a „szocialista népiség" sematikus elvei válnak kötelezővé. Egyébként a sztálini korszak irodalmának kedvelt történetei a kolhoz-falu fiktív életébe avatják be az olvasót, melyet a munka versenyek öröme és a kollektív lét felhőtlen boldogsága jellemez.

A hruscsovi korszakban, az úgynevezett „olvadás" időszakában jelenik meg hosszú idő után először az irodalomban az orosz falu realista jellegű, kritikai ábrázolása. Az 1970-es évek második felétől pedig már a „szovjet irodalom" meghatározó áramlatává válik a „falusi próza" (persze a korszak irodalomkritikájában a „városi" és falusi" próza megkülönböztetése nem volt mentes ideológiai felhangoktól), melynek legismertebb képviselői, többek között Valentyin Raszputyin, Viktor Asztafjev, Vaszilij Suksin és Vaszilij Belov. Noha mostanság e próza képviselőit leginkább bírálatok érik - nem éppen mindig igazságosak -, meg kell jegyezni, hogy ezek az írók voltak az elsők, akik a szovjet viszonyok között először vetettek fel olyan kérdéseket (igaz, állami jóváhagyással és az államilag táplált patriotizmus védőszárnyai alatt), mint a falu pusztulása, a parasztság lumpenizálódása és a kollektív gazdálkodás csődje. Persze az más kérdés, hogy közülük a például a legtehetségesebb író, Valentyin Raszputyin (két remek regénye, az Élj és emlékezz és a Búcsú Matyómtól magyarul is megjelent), mára már felhagyott a szépirodalmi tevékenységgel, brosúrákat gyárt a nemzeti bolsevizmus szellemében. Közülük egyedül Asztafjev folytat manapság színvonalas írói tevékenységet, s annak viszont új keletű ideológiai okai vannak, hogy írásai nem tettek olyan népszerűségre szert irodalmi körökben, mint amilyenre, művészi minőségüket tekintve rászolgáltak volna.

A gorbacsovi időszak végén, majd a Szovjetunió szétesése után több olyan mű jelenhetett meg, melyeket addig csak szamizdatban terjesztettek, illetve nyugaton publikáltak. Például csak ekkor vált ismertté teljes terjedelmében olyan, a falusi életet ábrázoló kiváló alkotás, mint Fazil Iszkander Szandro Csegemából című regénye. Ugyancsak szenzáció értéke volt Andrej Platonov még az 1920-as évek elején írott regényei, a Munkagödör és a Csevengur oroszországi kiadásának, melyekben az utópia által elkábított, „árva", otthontalan, az alsó, kiszolgáltatott néprétegekhez tartozó, zömmel falusi hősök és az utópiában már csalódott szerző hangjának „dialógusa" teremti meg a Platonov-művekre oly jellemző, különleges atmoszférát. Az 1990-es évek irodalmában azonban a falusi tematika szinte kizárólagosan az általános szétesés, a társadalom széles körű lumpenizációja, a rossz felszínre kerülése szövegkörnyezetében jelentkezik. Ezzel összefüggésben, ahogy Rittersporn Gábor A kolhozosított falu a paraszti ellenkultúrában című tanulmányában írja, „az egykori parasztok létszáma a városban felveti a kérdést, hogy a kolhozosítás tapasztalata és következményei befolyásolták-e és mennyiben az alsó városi rétegek magatartását?" Erre a kérdésre az orosz irodalom tapasztalatából igenlően válaszolhatunk. A periférián élő városi lakosság kifejezetten szubkulturális tudata és falusi mentalitása, élet- és beszédmódjának szembenállása a hivatalossággal erre enged következtetni. A jelenlegi orosz prózában leginkább két szerző, Vjncseszlav Pjecuh (1946) és Ljudmila Petrusevszkaja (1938) vetik fel rendkívül élesen és a „posztszovjet posztmodernre" jellemző eszközökkel a faluban, illetve a városi periférián élő ember (és társadalom) léthelyzetéből fakadó kérdéseket.

Vjacseszlav Pjecuhot - aki diplomája szerint történész - indulásakor, az 1980-as évek elején a kritika a falusi próza képviselői közé sorolta. Korai prózájának hősei, ha nem is a hagyományos értelemben, népi figurák, szatirikusán ábrázolt különcök, akiknek gondolkodásmódja, az életről, Oroszországról vallott elképzeléseik állnak az elbeszélések középpontjában. Pjecuh eddig több műfajjal kísérletezett. 1989-ben jelent meg az Újüzem című fantasztikus elbeszélése, melyet később többször is átírt. Újüzem - egy falu neve, ahol az elbeszélés hőse megtalálja a boldogságot, mivel itt a hagyományos paraszti életmód nem mond ellent a szocializmus elveinek. Pjecuh prózájában az 1989-es évtől kezdődően egyfe115