Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 9. szám - Hetényi Zsuzsa: A pokol tornácán (Szolzsenyicin)
magatartása nem evilági alakká formálja. A karácsonytól az öröklétig, a feltámadásig ívelő liturgikus utalásrendszer egy újabb kör jelentéstartományával kapcsolódik a címhez. A GULag szigetcsoport (1963-1968, megj. 1973-1973, Párizs, 1989 Moszkva) a lágerek 3 kötetes monumentális krónikája. A szakirodalom szerint „néprajzi kézikönyv a szovjet koncentrációs táborokról" (G. Nivát). Az író 227 egykori fogoly nevét sorolja föl a bevezetőben, akiknek levélben leírt sorsa beépült a műbe. Ez a kollektív tanúságtétel a táborok enciklopédiája, szociográfiája, természetrajza, amelyben a gyűlölet és a maró irónia keveredése a pamflettól a vádiratig terjedő széles skálán váltogatja a műfajokat. Egyrészt korrajz, ami a saját népét irtó sztálini abszurditást írja le: a külső háborút megnyert Sztálin hogyan fordul saját nemzete ellen egy belső háborúban. Szolzsenyicin arra is módszeresen kitér, hogy a forradalmi állam már megszületése után igen hamar börtönállammá lett. A könyv nemcsak korrajz, kórrajz is: pszichológiai körkép arról, mit tehet a tábor egzisztenciális határhelyzetébe kényszerített ember, arról, hogy nincs köztes választás, vagy hitvány lesz, vagy szent. Kritikusai a szerző szemére hányják tévedéseit és félreértelmezéseit, a vehemensebbek hazugságoknak is nevezik. Ezek történelmi-történészi megítélése hosszadalmas és bonyolult folyamat. Bizonyos, hogy Szolzsenyicin a maga történelemszemléletének rendeli alá a tényeket, és prófétai hevében csúsztatásokra is hajlamos, de a leleplezés eltökélt szándéka is kétségtelen. Ugyanez a szándék szülte a hatalmas, de túlságosan laza szerkesztésű összefoglalást, a Vörös kerekei (1971-1991) is. Ennek négy része, amelyeket Szolzsenyicin „csomóknak" nevez, mert az orosz forradalom felé vezető - szerinte végzetes - események történelmi csomópontjait ragadják meg, a Tizennégy augusztusa (2 kötet, 1967- , megj. 1971, Párizs - a továbbiak már az emigrációban íródtak és szintén Párizsban jelentek meg); a Tizenhat októbere (2 kötet, 1985), a Tizenhét márciusa (4 kötet, 1986-1988) és a Tizenhét áprilisa (2 kötet, 1990- 1991). A címben szereplő kép változatai már feltűntek a szolzsenyicini életműben. A GULag...-ban az író egy tűzön elégő nővérke előtt tesz esküt, hogy erről mindenki olvasni fog. A Tizennégy augusztusában egy égő és forgó szélmalomkerék árnyékában találkozik Blagodarev és Vorotincev. A bibliai szimbólum, az Ezékiel könyvében szereplő tüzes kerék a bizánci korakeresztény ikonokon az utolsó ítéletet jelezte... A megsemmisítő történelem és az áldozat jele is a tűz: Szolzsenyicin példaképül hozza föl az óhitűeket, akik I. Péter idejében az egyházújítás elől hitük védelmére az önégetésbe menekültek. (Az író meg is látogatta az óhitűek kései leszármazottad, akik hagyományos ruhában járnak és a XVI. századi egyházi rituálét követik: ezek az igazi orosz óhitűek Amerika kellős közepén, Oregon államban élnek...) Az összesen tíz könyvre rúgó monumentális mű részei egyenként mindössze alig egy-két hetes időszakaszt dolgoznak fel az orosz történelemből. A Tizennégy augusztusának körképe komótos vidéki gazdagparaszti élet megrajzolásával indul, amely erősen emlékeztet a Csendes Don első kötetére (e könyvet Szolzsenyicin igen nagyra becsülte, csak éppen nem hitte, hogy Solohov a szerzője, és részt is vett az ebben a kérdésben folytatott vitában, a Solohovot vádoló kiadványokban). Azután a sajátos sokszólamú szerkesztés jegyében más szférába ugrik, és az időben spirálisan visszafelé haladva betekinthetünk az 1911-es Sztolipin elleni merénylet előkészítésébe, majd tanúi leszünk a politikus halálának és a merénylő elleni tárgyalásnak. Sztolipin Szolzsenyicin számára az orosz birodalom erőteljes gazdagságának a letéteményese, halálával kezdődik a végzetes sodródás a forradalom felé. Az író az 1914-ben kezdődő háborús eseményeken, a lemeztelenített, kiélezett katonai helyzetek megpróbáltatásain ellenőrzi az emberi jellemeket: Szamszonov például, akinek alakját az író bevallottan Tvardovszkijról mintázta, a katasztrófa előtt öngyilkos lesz. (Szolzsenyicin igazságtalan volt Tvardovszkijjal, mint sok más segítőjével szemben is, gyávaságot vetett szemére, pedig sokat köszönhetett neki. Tvardovszkij védelmére és Szolzsenyicin önkényességének és önzésének feltárására egész 79
