Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Tóth Erzsébet: Szégyen nélkül és rongyaiban (Nincsen holló tövis nélkül)
Hol zsarnokság volt, ott zsarnokság van. Nincs szívem szépséggel terhelni a verset. Honnan vegyem a szépséget? Nincs már szívemben semmi szépség. Valami „tapsikoltak a jázminok"-féle fordulatot előkaparni valahonnan? Elhelyezni ügyesen a szívdöglesztő pokolban? Egy költő hallgat inkább. Vagy hatalmas szégyent von fejére, mint én, de nem érdekel a szégyen, a hazugság érdekel, és a gigantikus képmutatás, a digitális szemét, pestis, közöny, bukás. Alkotás? Gyöngyeidet a disznók elé és kész. Mit tehetek a szegényekért? Mit tehetek magamért? Hogy végre legyen munkám? Mert a munkám senkinek se kell. József Attilára gondolok, mindig, meg-megállva. Olyasmit tudok, amire nincs igény. Amire igény van, arra nekem nincs igényem. Van még papírom és ceruzám. Es szeméthalmok alól előbújó csöpp virágok. Nincsen holló tövis nélkül A verset, amelynek valóságára emlékeznem kellene, már csak homályos tényekkel és jelenlegi elképzeléseimmel tudom megközelíteni, azonban még az sem biztos, hogy oda közelítek, ahova szeretnék. Minden azóta eltelt nap távolít a verstől, igyekszem egy következőre koncentrálni. (Különben is, majd ha bolond leszek, akkor írom én meg a versnek a „valóságát". Éppen elég baj, hogy a verset megírom. Aztán persze megenyhültem. Majd nem eszem olyan forrón, gondoltam.) Egyetlen ezredvégem utolsó karácsonyának második napján írtam le az első sort, de a vers már valamikor a nyár közepén készülni kezdett. Első változata 2001. január 2-án lett kész, és még tegnap is javítottam rajta. Azt hiszem, azon műveim közé fog tartozni, melyekkel mindig elégedetlen leszek, és azzal fogom áltatni magam, hogy ezt nem lehetett jobban megírni. Csak ilyen rosszul. Amikor elolvastam az első változatot, komolyan megrémültem, napokig elő se mertem venni. Ilyen verset nem lehet írni - gondoltam elgyötörtén. Mégis megír154
