Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Lázáry René Sándor: Provintziális klapantziák (Lábjegyzet egy vershez)
Gőgöss kotsi-hajtók, faj-vér kikben peseg, Tsak láttzatra vattok nagy-lelkű rendesek, Mert a' Culturátúl maraditok mentesek: Ne higgyétek, hogy tám Nektek hasmánt esek! V. Sár-potsolába mutskos pipe szí... Pénz-tártzáját a'polgár ki-veszi, Mint kullantsot ló-doktor tsipeszi, S ha fizet is, tsak versem le-tseszi: Tsikorganak bőlts elmék reteszi! Mind-eggy: versemet eszi? nem eszi? Ki költő, lelkét úgy-is ki-teszi: A Poesis nem euclidesi! Lábjegyzet egy vershez Lázáry Farkas, az én (magának, mintegy titokban verselgető) jó dédapám több jeles literátorral és tudós emberekkel levelezgetett hajdanában. Mondják, hogy egyebek mellett olyan levelező-társai valának, mint Virág Benedek, Szentjóbi Szabó László, Pálóczi Horváth Adám, Kazinczy Ferencz, Döbrentei Gábor, Csokonai, Bolyai Farkas, Batsányi János, Barcsay Abrahám, illetőleg Aranka György. Csak egyetlen episztolából idéznék néhány sorocskát, dédapám írta Arankának, Vicenzából Maros-Vásárhelyre, az 1798-as esztendőben: „Meg-vallom, hogy az Erdéli Magyar Nyelv-mívellő Tudós Társasság puszta meglétének még a gondolattya is erőssen meg-meg-melengeté szívemet itten, a meszszi kül-honokban. Kívánom azértt Kigyelmednek, hoggy Maros- Vásárhelly kies várossának külömb-külömb-féle Tudománosságokkal való föl- virágoztatássa bár olly mértékűnek vala-mint módusúnak bizonyúlna, hogy-ha, teszem azt, úgy kettő-száz esztendőknek múltán ne-tám vala-melly kései származékom véletlenül arra-felé vetődne, fölöttébb el-álmélkodhasson a látottakon, tsudálkozó szemének és örvendező szívének azon saját-ságos tapasztalattyán, hoggy a tsodás Vásárhelly idő-közbenn menynyire föl-világosúla a Tudománosságok bőlts fényességénél, s hogy mílly betsben állnak Őbenne, vagy-is magass Poesisssel meg-szentelt berkeiben, a betsűletes, ki-józanodott Emberségesség és a botor elmék setétségébűl föl-emelkedett, ki-finomúltan ketses Cultura adománnyai... Illy nagy Tálentumok, az- az-hoggy lelki Grátziák közepette bizonynyal mondom, hogy boldog lessz akkoron az én eggy-előre esméretlen utódom!" Mit tegyek még hozzá? A „boldog" utód immár túl sokat is megtapasztalhatott mindebből. Nagy örvendezései közepette, ím, megírta, lám, e múlt századi versélményeket is az azóta szellemiségben, sőt: emberfőkben is kiművelt Cultur-czentrumról, a kies Maros-Vásárhelyrűl, mégpedig éppen Maros-Vásárhelyütt, 1899. januárjában. Közreadja: Kovács András Ferenc 121
