Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 1. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (XII., befejező rész – fordította Szenyán Erzsébet)

találták és kipróbálták mindazt, amit a totalitárius rendszerek a XX. századi Euró­pába átültettek. Annak, hogy az afrikai kapcsolatok monopóliuma a már említett sötét bűnözők kezébe került, volt egy másik következménye is, nevezetesen az a tény, hogy az európai nyelvekben nem alakult ki az a szókincs, amely lehetővé tette volna a másmilyen, nem európai világok megfelelő leírását. Afrika életének óriási terüle­tei maradnak érintetlenek, hozzáférhetetlenek az európai nyelvek bizonyos értel­mű szegénysége miatt. Hogyan lehet leírni a dzsungel homályos, zöld, fullasztó mélyét? A fák, bokrok százainak mi a neve? Ismerem a „pálma", a „majomke- nyérfa", az „euphorbia" szavakat, csakhogy a dzsungelben nem nőnek ilyen fák, cserjék. Hát az Ubangi és Ituri mentén növő hatalmas, tízemeletnyi faóriásokat hogy hívják? Minek nevezik a rengeteg fajta rovart, amellyel tele van minden, amelyek folyton csípik, marják az embert? Néha meg lehetne találni a latin elne­vezést, de mit mondana az az átlagolvasónak, akinek nincsenek mélyreható nö­vénytani és állattani ismeretei? És akkor még nem is említettük a lélek, a hiedel­mek, az emberi mentalitás egész területét. Minden európai nyelv gazdag, de csak saját kultúrájának leírásában, saját világának bemutatásában gazdag. Amikor más kultúra területére merészkedik, s megpróbálja azt leírni, fény derül korlátozottsá­gára, fejletlenségére, szemantikai tanácstalanságára. Afrika: ezernyi szituáció. A legkülönfélébb, változó, egymással szöges ellentét­ben álló szituációk. Valaki ezt mondja: - Ott háború van. És igaza lesz. Másvalaki: - Ott nyugalom van. És neki is igaza lesz. Mert minden attól függ, hol és mikor. Afrikában a gyarmatosítást megelőző időkben - vagyis nem olyan nagyon ré­gen - több mint tízezer államocska, királyság, etnikai szövetség, föderáció léte­zett. Ronald Oliver, a Londoni Egyetem történésze The African Experience /New York, 1991/ című könyvében egy általánosan elterjedt paradoxonra hívja fel a fi­gyelmet: szokássá vált azt mondani, hogy az európai gyarmatosítók végrehajtot­ták Afrika felosztását. - Felosztását? - csodálkozik Oliver. - De hiszen az brutális, tűzzel, vassal végrehajtott egyesítés volt! A tízezres számot ötvenre redukálták! De azért még így is sok minden megmaradt abból a sokszínű mozaikból - a ka­vicsokból, kockákból, kagylókból, fadarabkákból, fémlemezecskékből, levelekből kirakott, szemünk előtt vibráló képből. Ahogy egyre inkább belefeledkezünk eb­be a képbe, látjuk, hogyan váltogatják az összerakós játék elemei a helyüket, for­májukat, színüket, míg végül olyan látványban lesz részünk, amely szinte elkábít változatosságával, gazdagságával, színes villódzásával. Néhány évvel ezelőtt Tanzánia mélyén, a Mikumi Nemzeti Parkban töltöttem ismerőseimmel a karácsonyt. Szép meleg, szélcsendes este volt. Egy tisztáson, a szabad ég alatt állt néhány asztal, rajtuk sült hal, rizs, paradicsom, pombe nevű helyi sör. Mindenütt gyertyák, mécsesek, petróleumlámpák égtek. Kellemes, laza hangulatban ültünk. Ahogyan az ilyen esetekben Afrikában lenni szokott, min­denki mesélt, tréfálkozott, nevetgélt. Voltak köztünk tanzániai miniszterek, vol­tak nagykövetek, tábornokok, törzsfőnökök. Már éjfél is elmúlt, amikor hirtelen úgy éreztem, hogy a megvilágított asztalok mögött kezdődő áthatolhatatlan sö­tétség hintázni, dübögni kezd. Minden nagyon gyorsan történt. A dübörgés erő­60

Next

/
Thumbnails
Contents