Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Aczél Géza: vé (A politikum diszkrét bája)
Aczél Géza Vé úgy indulhatott el otthonról mint máskor koncertnapon megállt az előszoba tükrénél lassan kabátot vett és kalapot hóna alá fogta hangszerét az öreg kapuajtót a huzat bevágta füle mélyén bachot vagy chopint zenélt lépte alatt a járda a zsibongó prágai utcára épp szitálni kezdett az ódon alkony mikor átszellemülten benyitott a faragott templomajtón s ment a karzatra hol mint furcsa pingvinek hangoltak a társak az öblös hajóban ezalatt a tömeg tompa morajokban halkan áradt ismerős zsongás - kopott tokjából hegedűjét gyöngéden kiemelte szólt valamit körbe de belül már ráfeszült a zenei tételekre és boldog volt - a muzsika közelítő szellője lágyan felzaklatta a dobogóról várta a jelt s a közönség is elhalkult alatta és jött egy férfi még most sem érti csak torka száradt ahogy az áradt s intett az égre hogy vége vége szavait itták lemondtak végre a kommunisták ilyen bugyborékoló örömöt még nem látott istennek háza profán bomba még nem robbant szentebbül a mennyei világba szívéhez nyúlt - táskás szemében súlyosan remegtek mega könnyek s a golgota freskói dobhártyáján éles fájdalmakkal felzörögtek nem hallott már semmit bénult tekintetéből befelé indult a látás kitakart idegeit most egyszerre érte a múltból az ormótlan sugárzás s a megszakadt bánat - s e feszültségbe gyorsan belefáradt csak állt iidvözülten történelmi tájként a mozgó kamerának aztán eljátszhatta műveit aztán hegedűjét gondosan eltehette sosem sejtve e toll alól miként borult rá akkor a magyar este villantak egybe sorsok felkínált közös remények porladozó vágyak míg ő az üres prágai utcán hamiskás mosollyal csöndben hazalázadt (1989) 116
