Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 7-8. szám - Papp Tibor: Pogány ritmusok (a Pogány ritmusok születése)

duda duda dob duda dob dob dob duda dob

Egy éves vajúdás után, párizsi meggyökerezésem (1961 őszén hurcolkodtam át Liége-ből, miután nyáron a fagylaltos boltban kiszolgálóként sikerült valamit javítani anyagi helyzetemen) égető gondjait már magam mögött hagyva, hetedik emeleti cselédszobámban jött az az ötletem, hogy ha már valami pogány ünnepi dobolás, ünnepi tánc a vers témája, akkor elképzelhető a téma magyarnak is. A keret lehetne egy ősi szertartás, amelyiknek nem a belső tartalmára esne a versben a hangsúly, hánem a külsőségekre, a látványra, a hallhatóra, méghozzá úgy, hogy a papíron és elhangzásban is egymás mellé kerülő szavak feladata nem a történés külső leírása, hanem elsősorban az esemény érzékeltetése lenne.

Közben átestem egy újabb folyóirat-alapításon: 1962. május 1-jén jelent meg a Magyar Műhely első száma. Szerkesztőtársaim közül Parancs János és Pátkai Ervin folyosó-szomszédom volt, Nagy Pál néhány metróállomásnyira lakott, és Szakáll Imre, Harczi József valamint Márton László sem laktak messze. Gyakran találkoztunk, mutogattuk egymásnak újabb irományainkat, de - valószínűleg az egészséges rivalizálásnak köszönhetően - csak a befejezetteket. Ettől kezdve befelé, magajpnak rpqndtam a rigmust, s miután már volt valami tematikusán körülvonalazható elképzelésem a versről, megpróbáltam építgetni az épületet. A magyar vonatkozás hozománya volt a ló-áldozat - a magyar mondavilágban megszabott formája (kinek, miért, hogyan) nem érdekelt, csupán maga a tény, és ezzel kapcsolatban az, hogy pogányok lovat áldoznak valahol, mely eseménynek sok nézője, résztvevője ritmusosan mozogva vagy mozdulatlanul követi a ceremóniát.

Meglehetősen sok kísérletezés után rájöttem, hogy nem négy, hanem nyolc ritmikus egységet kell egy sorba tennem, s ahol a ritmust nem fedi szöveg, ott valamilyen hiányjelnek kell jeleznie a csendet. Arra is ráébredtem, hogy pontos időmértékes sorokat kell alkotnom, melyeket két rövid és/vagy egy hosszú szótagos egységek töltenek ki. Kezdetben úgy véltem, hogy váltakoztatnom kell az anapesztikus és az ezzel ellentétes daktilusi lejtést. Valahogy így:

puha tűz puha láng/ csupa vér a parázs szólnak a nyír-hege/ dűk----(Később e? a két sor nem került be a végleges szövegbe.) A nagy felismerés 1962 végén, 63 elején az volt számomra, hogy nem anapesztuszokban meg dakti- lusokban kell gondolkodnom, hanem önálló egységekben, melyek kitöltik a fél sorra eső négy időegységet. Teljesen mindegy, hogy milyen sorrendben, s még az is mindegy, hogy váltakoznak-e vagy sem. Ebből következett, hogy a szüneteknek is ki kell tölteniök a rájuk eső időt. Ekkor még fogalmam sem volt a szanszk- rit költészet klasszikus korának egyik jellegzetes versformájáról, a ganavritta típusról, melyben a sorok ütemszáma és az ütemek moraszáma előre megkötött adottság, de az (fjemen belül a moraszámot a hosszú és rövid szótagok tetszőle91